MÁV: 'kicsit balkáni'
További Belföld cikkek
- Vitézy Dávid: Nem gondoltuk, hogy Lázár szó szerint értette, hogy a vasúton sz*rból akar várat építeni
- Lánczi Tamás: David Pressman soha nem látott károkat okozott az amerikai–magyar kapcsolatokban
- Két baleset is történt az M3-as autópályán
- Átalakuló parkolás: Értem, hogy meg van szorítva a főváros, de ne rólunk húzzanak le minden bőrt
- Elítélték a közlekedési táblával autókat fenyegető férfit
|
Ünnepélyes keretek
Az Albertirsa és Cegléd közötti felújított vonalszakaszt a múlt héten adta át ünnepélyes keretek között a MÁV. Az ígéretek szerint a vonatok 120 kilométeres óránkénti sebességgel közlekedhetnek majd ezen a részen. Az átadott 14 kilométer hosszú szakasz a Budapest-Cegléd-Szolnok-Lőkösháza pálya felújításának része, amikor is Vecsés és Cegléd között építik át a pályát. A munkálatok befejezése után a vonalon 120 illetve 2007 után 140 kilométeres óránkénti sebességgel közlekedhetnek a vonatok - tudtuk meg a MÁV honlapján található sajtóközleményből.
Az Index ennél többet szeretett volna megtudni, ezért a MÁV Kommunikációs Igazgatóságához fordultunk az alábbi kérdésekkel: 1. Mikor fejeződik be a munka a Vecsés-Cegléd közötti szakaszon, mi a munkálatok célja, mennyivel lesz gyorsabb az utazás utána, hol tartanak most? 2. Jelentős intercity-késéseknél miért nem fizeti vissza a MÁV a pótjegy árát? (Május 22-23-án például arra hivatkoztak, hogy az egyébként a MÁV-nak dolgozó külsős cég vágott át egy kábelt.) 3. Miért nem tájékoztatják az utasokat (nemcsak az IC-n, személyvonaton is) a várható késésekről? Attól tartanak, hogy így sokan inkább a buszt választanák?
Nem érnek rá
A MÁV Kommunikációs Igazgatóságán értetlenségüket fejezték ki, hogy miért nem mentünk el a Cegléden tartott sajtótájékozatóra. A személyszállítási osztály illetékesei, mondta a Kommunikációs Igazgatóság munkatársa, nem érnek egész nap az újságírók kérdéseire válaszolni. Továbbá ajánlotta a MÁV honlapján a sajtóközleményt, amelyből fentebb idéztünk, ám kérdéseinkre választ május 29. óta nem kaptunk.