Pandora, Gabriella
-1 °C
4 °C

A vezérigazgatóért tüntetnének a Budapest Airport szakszervezetei

2004.07.19. 20:58
Medgyessy Péter miniszterelnöknek, a pénzügyminiszternek, a Miniszterelnöki Hivatal vezetőjének, a gazdasági miniszternek, továbbá az ÁPV Rt. vezetőinek írt levélben polgári engedetlenséget és demonstrációt helyeznek kilátásba a Budapest Airport Rt. szakszervezetei és üzemi tanácsa a cég vezérigazgatója érdekében. Hárskuti János ellenjegyezte a Hit Gyülekezetének csarnokában tartott 17 millió forintos vállalati bulit. A társaság vezetője soron kívüli vizsgálatot kér a BA Rt. tulajdonosától, az államtól, és arra gyanakszik, hogy sikeres munkája miatt akarják lejáratni.
Soron kívüli vizsgálatot kért maga ellen a száz százalékban állami tulajdonban lévő Budapest Airport Rt. vezérigazgatója, miután kiderült, hogy a cég nemrég 17 millió forintért rendezett bulit mintegy háromszáz dolgozójának. A szerződést a vezérigazgató ellenjegyezte. Hárskuti János az Indexnek eljutatott levelében visszautasítja "az elmúlt napokban a sajtóban megjelent valótlan kijelentéseket".

"Vezérigazgatói megbízatásom során minden döntést és lépést megfontolva, a társaság érdekét szem előtt tartva hoztam, a döntéseimmel- avagy személyes és szakmai múltammal kapcsolatosan minden vizsgálatot nyugodt szívvel fogadok", írja Hárskuti.

Eredményesség, leépítés, buli

A társaság közleményében kitér arra is, hogy az elmúlt évhez képest 30 százalékkal megnövekedett a cég adózás előtti eredménye, és a BA Rt. az ország egyik legeredményesebb társasága. Ennek némileg ellentmond ugyanakkor, hogy a cég tíz százalékos leépítést hajt végre.

A társaság vezetőjének érdekében egyébként a BA Rt. üzemi tanácsa és szakszervezete közös levelet küldött Medgyessy Péter miniszterelnöknek, Draskovics Tibor pénzügyminiszternek, a Miniszterelnöki Hivatal vezetőjének, Kiss Péternek és Csillag István gazdasági miniszternek és a tulajdonos ÁPV Rt. vezetőinek is. Ebben azt írják, hogy "ezek a támadások sajnos előre láthatóak voltak, hiszen a (...) vezérigazgató által bevezetett szigorú vezetés sérti bizonyos érdekcsoportok személyes érdekét. Ezek a személyek semmilyen eszköztől nem riadnak vissza és mindent megtesznek annak érdekében, hogy a repülőtér vezetését és a vezérigazgatót lejárassák, és ezáltal a valós folyamatokat teljes mértékben valótlan színben tüntessék fel".

Akár demonstrálnak is főnökükért

"Szükség esetén a cég vezérigazgatója érdekében polgári engedetlenségi akciókat és a demonstrációt is vállaljuk", olvasható a kormánytagoknak írt levélben. "Ha a társaság jövője szempontjából fontos döntések meghozatala ismét elmarad, a bizonytalanság hosszú évekre visszaveti a Budapest Airport Rt. fejlődését" - írják a dolgozók.

Pető György, a cég volt kommunikációs vezetője, a múlt héten egy műsorban azt állította, hogy a vacsora megszervezéséhez két cég közül választották ki a Gundel Étterem ajánlatát, az egyik pályázót, egy soproni sportszervező céget Fórika Ibolya, a vállalat mostani kommunikációs igazgatója szervezte. A két vállalkozás közül egyértelműen a Gundel volt a jobb, a megbízhatóbb vállalkozás. Ezzel szemben mostani közleményében a cég azt írja, hogy a "dolgozói Fórum" lebonyolítására a BA Rt. nyilvános beszerzési pályázatot írt ki.

Az ügyben a cég felügyelő bizottsága is vizsgálatot folytat.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?