Kádár János a képviselői irodaházban

Kádár János egy borús tavaszi napon, kevéssel kettő óra előtt betoppan a képviselői irodaházba. Az őröknek nem tűnt fel a rég lejárt személyi, csak a zsebeiből pakoltatják ki fémes holmikat, nehogy bejelezzen a riasztó. A műanyag tálcára egy bicska, egy míves világos futó és egy fémből készült krumplileves kerül.

Lenin megmondta

Kormányportrék Zuschlag János MSZP-s képviselő hétfőn azt javasolta a kormánynak, hogy Róth István Orbán-kormányról készített olajfestményét vegyék át, és állítsák ki a Millenáris Parkban. A képviselő szeretné, ha az elmúlt tizennégy év kormányának tagjairól készült összes képet bemutatnák a közönségnek. A szocialista képviselő az Indexnek azt mondta, hogy az egyes kormányokat jól jellemzi, hogy készültek-e olajfestmények tagjairól vagy sem. Abban például biztos, hogy a Horn-kormány miniszterei nem álltak modellt egyetlen festőnek sem.

A detektoros kapun áthaladva szétnéz abban a teremben, ahol tizennégy évvel ezelőtt felravatalozták. Látszólag semmi sem változott. Karcsú oszlopoktól takarva végigsimogatja szemével Farkas Aladár domborműveit a terem két oldalán. "Munkás-paraszt hatalomért 1956." és a második, frappánsabb címűt: "1919. Az első elveszett magyarországi tanácsköztársaság után jönni fog a győzelmes második. Lenin."

Szemben, legalábbis első látásra, a Bernáth freskóval sincs különösebb baj. A kép alsó sávjában lázas építőmunka folyik. Kalapálnak, talicskát tolnak, cigarettáznak. Középen lakossági fórum. A hallgatóság soraiban Déry Tibor, Illyés Gyula, Ferenczy Béni, és egy meglepetésalak, akivel Kádár néhány perc múlva szembesül. Nem túl nagy lelkesedéssel fedezi fel magát újra a lakossági fórumra fittyet hányó egyik sakkozó alak személyében, akinek Aczél György kibicel.

Visszajöttek a kommunisták?

"Mi olyan furcsa ezen a képen?" - motyogja magában, majd a fejére csap: "Hát persze, az az izé ott középen, az mi?" - fordul a mellette álló újságíróhoz, aki nem ismeri fel Kádár Jánost, noha 1978 május elsején kisgyermekként még maga is integetett neki a felvonulási téren. "A címer" - hangzik a válasz. Kádár nyel egyet. "Ez a freskó tizennégy évig el volt takarva egy függönnyel, a függöny előtt pedig az új címer díszelgett." "Akkor visszajöttek a kommunisták?" - kérdezi Kádár, megnyomva az utolsó szó első szótagját. "Nem" - válaszolja a türelmetlen újságíró és kezébe nyomja az eseményre szóló meghívót:

"A kulturális és sajtóbizottság ülése a Képviselői Irodaházban, majd folytatódik az I. emelet III. számú tanácsteremben. Napirend: Bernáth Aurél és Farkas Aladár műveinek megtekintése és azok esetleges eltávolítása."

"Minek" - csúszik ki a száján a kérdés, de nincs, aki válaszoljon. Pető Iván lép a mikrofonhoz: "Örülök, hogy ekkora az érdeklődés. Megfontolandó, hogy a kulturális bizottság ezután minden hétfőn egy falikép előtt ülésezzen." És átadja a szót az "itt látható" Dávid Katalin művészettörténésznek. A nyolcvanegy éves bűbájos hölgy egy házban lakott Bernáth Auréllal és, ahogy fogalmazott, barátság fűzte hozzá.

Tudjuk-e?

Munkásállam Klikk a képre!!

"Azt mondja nekem egyik nap Bernáth Aurél: megfestettem Nagy Imrét, nem lesz ebből baj?" - hökkenti meg a hallgatóságot Dávid Katalin. És tényleg, Kádár döbbenten látja, hogy piros pulóverben, kefebajusszal, szemüveg nélkül, mégis élesen évtizedekig figyelte őt, ahogy ki-be közlekedik a pártház bejáratán.

Egy képviselő bumfordian szólítja meg a művészettörténészt: "Tisztelt művészettörténész_ őőőőő_ hölgy! Azt tudjuk-e, hogy hogyan készítette Bernáth a képet?" A képviselő itt a művész lelki beállítottságára célzott, hogy lelkesen pemzlizett-e a vászon előtt reggeltől estig vagy hányt magától festés közben. Dávid Katalintól Kádár megtudja: "Aczél kérte fel, mert tehetségesnek tartotta és adni akart neki egy jelentős megbízást. Bernáth állandóan szorongott."

Több kérdés nem volt, ezért Pető Iván a hármas terembe, a Politikai Bizottság üléseinek egykori színhelyére szólította a kulturális bizottság tagjait.

Kádár vacillált egy kicsit, de oda már nem kísérte el a képviselőket. Kisétált a kapun és a Jászai Mari téri Mc'Donaldsban kért egy tányér hagymás krumplilevest, de végül be kellett érnie két akciós sajtburgerrel.

A bizottság tagjai a freskóról Halász János (Fidesz): Tisztázni kell a bizottságnak, hogy sérülés nélkül, a képet nem rongálva elszállítható-e Bernáth Aurél freskója, melyet lehetőleg nem a képviselői irodaházban kellene bemutatni. Szembe kell nézni történelmünkkel, nem pedig elfüggönyözni a múltat. Szabó Zoltán (MSZP): Így kellene hagyni a Bernáth-freskót, ahogy van, függöny nélkül, a címernek pedig máshol kell helyet keresni. Véget ért a képrombolás korszaka. Mécs Imre (SZDSZ): Meglepett, hogy milyen kellemes ez a festmény. A színei nem erőszakoltak. Ritkán kap egy nagy művész lehetőséget egy ekkora falfelület megfestésére. A kor szereplőit alig észrevehetően festette meg, észre sem vennénk Kádárt, ha a művészettörténész nem hívta volna fel rá a figyelmet. Az alkotás figyelmeztet, hogy hátunk mögött hagytunk egy korszakot, a freskót nem függönyözném el, és nem is vinném sehová. A bizottság végül azt javasolta a házelnöknek, hogy eredeti helyén, a Képviselői Irodaházban legyen látható Bernáth Aurél falfestménye, Farkas Aladár két domborművét pedig ajánlják fel a Magyar Nemzeti Galériának megőrzésre.