Diákokat buszoztattak a kampánypálya avatójára
További Belföld cikkek
- Székely János püspök: Az ünnep az egy kincs, és ezt mindenki érzi
- A Madách Imre Gimnázium leváltott igazgatója szerint az iskolai mobiltörvény abszolút hungarikum
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
"Minden vágyam az volt, hogy kijöjjek" - mondta társának a fonyódi Bacsák György szakközépiskola egyik diákja, olyan hangsúllyal, mint akinek nem ez volt minden vágya.
Nem tévedtünk. Tanítás helyett a gyerekeknek buszra kellett szállniuk, hogy az M7-es autópálya Ordacsehi-Balatonkerersztúr közötti szakaszának megnyitóünnepségén tömeget játszanak. "Ennél még a tanítás is jobb lett volna" - mondta, nem kis meglepetést okozva. (Egyébként a Kaposvári Rákóczi futballcsapatának a buszát is a parkolóban láttuk, a fiúknak pedig inkább edzeniük kellene, nehogy kisesés legyen a vége.)
És a szúnyogokkal mi lett?
A közelmúlt autópálya-avatásairól ismert színpadkép fogadta a meghívottakat és odaszállítottakat. A konferanszié emberfeletti munkát, speciális technikát emlegetett, minket mégis az a mondata fogott meg, amelyikben az építőket 2003-ban fogadó több millió szúnyogot említette. Hová lettek a szúnyogok?
A szavak embere (Fotó: Barakonyi Szabolcs)
A gímszarvasok, őzek, vaddisznók, mezei nyulak, fácánok és autók védelmében védőkerítést húztak, vagy alul- és felüljárót építettek a nagyvadaknak, a hüllőkre és apróvadakra is gondoltak az ötszáz méterenként kiépített ökológiai átjárók megépítésével, a szúnyogok viszont a mocsaras részek lecsapolásával felszívódtak, netán elköltöztek.
Mi lesz itt ezer év múlva?
Tímár Gyula, a Vegyépszer elnök-vezérigazgatója a beszédében odaszúrt egyet a politikusoknak: "Mi nem a szavak emberei vagyunk, hanem a tettekéi".
Jó felvezetése volt ez Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek, de előtte még a konferanszié gondolkodtatta el a közönséget az idő múlandóságáról: ha a régészek ezer év múlva kiássák ezt az autópálya-szakaszt, akkor azt mondhatják, hogy a 21. századi magyarság útépítő nemzedék volt.
Víg esztendő
Gyurcsány, a "szavak embere" úgy tett, mintha rögtönözne. Az ünnepséget bevezető Himnuszt énekelve azon morfondírozott a több százfős közönséget nézve, hogy vajon milyen manapság, nem Kölcsey korában, a "víg esztendő".
Az az esztendő számít vígnak, amelyikben sok út épül, és minden olyan politikus ellene van a vígságnak, aki az útépítés leállítását tűzte ki célul. És az sem egy víg dolog - vett egy éles fordulatot szóba hozva a kitüntetéses afférokat -, hogy vannak olyanok, akik elutasítják a kinyújtott kezet, és olyanok is, akik körmöst adnak rá.
Az van, hogy "utat kell építeni, kezet kell nyújtani, ez a nemzeti politika".
Ökörsütés, az nem volt
Budapest és Balatonkeresztúr között már csak egy 14 kilométeres szakasz hiányzik, ez a kőröshegyiek korábbi ellenállása miatt - mentesítő utat akartak a helybeliek - csak jövőre készül el. (Az eddigi szakaszok átadásáról lásd keretes írásunkat, lent!)
A választásokig még lesz autópálya-avatás, jövő héten az M35-ösön. A választási tempó látszik a kivitelezésen, normál esetben még vagy egy hónapot dolgoztak volna a Balatonkeresztúrig tartó szakaszon, az út egy részének szélén nagy földhányások és munkagépek, a pihenőhelyeken nincs víz, de legalább újabb aszfaltcsíkot nem kell az útra húzni. (Az MDF-kormány utolsó heteinek Schamschulás-ökörsütéses pályaavatóin fordult elő, hogy már a sávokat is felfestettek a félkész útra, mert így mutatott jól a tévében, majd Budapest eleste után újabb réteget húztak rá.)
"Ezzel elhárult az utolsó akadály is a forgalom előtt" - mondta végül a konferanszié, szavait hiteltelenítette, hogy a két sávot elfoglaló színpadon állt, előtte az útépítők, kivitelezők, beruházók, politikusok, iskolások tömegével.
1966: a bal pálya megépítése Martonvásárig;
1971: bal pálya Martonvásár és Zamárdi között;
1972-75: jobb pálya Törökbálint és Balatonaliga között;
2001-02: jobb pálya Balatonaliga és Zamárdi között;
2004: Becsehely-Letenye; M70-es Letenye és Tornyiszentmiklós között;
2005: Balatonszárszó-Ordacsehi;
2006: Ordacsehi-Balatonkeresztúr.