![Muhari Eszter egyetlen mondata új megvilágításba helyezi Szilágyi Áron vereségét](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5749/57492/574921/57492159_4252503_8ccf2af87b3ef3bb7c2b48045ef7ea6c_wm.jpg)
Munkakörülményeik javítását követelik a BKV buszsofőrei egy nyílt levélben. Főként a belső ellenőrzés szigorítása miatt fogyott el a türelmük - tudta meg a Népszabadság Nagypál Lászlótól, a negyvenöt tagot és mintegy ötezer BKV-dolgozót képviselő Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (BKSZSZ) elnökétől.
A buszsofőrök úgy érzik, a cég vezetői nagyrészt őket hibáztatják a tömegközlekedés színvonalának romlásáért, a késésekért, s az utaspanaszok jelentős része miatt is a buszsofőröket teszik felelőssé. Ahogy a cég vezérigazgatójának, a főpolgármesternek, valamint a városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettesnek küldött levelükben fogalmaznak: elegük van az áldatlan állapotokból.
Elegük van abból, hogy a munkaközi szünet terhére kell a menetrendet betartaniuk, naponta tíz órát dolgozniuk a forgalomban, rossz útviszonyok mellett, s ezek után a késések miatt felháborodott utasok rájuk zúduló panaszait is szemrebbenés nélkül kell lenyelniük.
Számos egyéb probléma mellett kifogásolják például a szerelők rossz munkakörülményeit, a szakszervezetekkel kötött megállapodások felrúgását, a menedzsment és a dolgozók közötti - szerintük - hatszáz százalékos bérkülönbséget, a létszám- és alkatrészhiányt, valamint a vezetői beosztások bővítését - írja a Népszabadság.