Itt, Berlinben márciusban nagyjából két hétig tartott a sztrájk, és néhány nap után a helyiek egész ügyesen hozzászoktak a helyzethez, sőt, az első héten kibontakozott egy egységes sztrájkkultúra. Megnőtt ugyan az utak forgalma, de nagyon sokan váltottak biciklire, akar mínuszközeli hidegben is. Az iskolákba és munkahelyekre be kellett járni, a késést csak az első néhány napban tolerálták.
A legleleményesebb sztrájkkezelési megoldásokat érdemes lenne Budapesten is fontolóra venni: az autósok a szélvédőjük bal sarkában egy egységes jellel mutatták, ha hajlandóak voltak magukkal vinni valakit, a gyalogosok pedig kartonpapírokra írták ki nagy, feltűnő betűkkel, hogy melyik városrészbe akartak eljutni. Miután az újságok is beszámoltak ezekről az ügyes technikákról, pár napon belül elterjedtek, és pompásan működtek az egész városban.
A kőbányai úton a szokásosnál is nagyobb dugóban egy állami Audi A6-os segített előbbre jutni. A hátul ülő idősebb hölgy és az anyósülésen utazó fiatalos férfi kiemelten fontos emberek lehetnek, hiszen kék villogóval a szembe sávba törtek maguknak utat, majd a kínai piac mellett a Baross utcáig többször a százas tempót is elérték, számolt be olvasónk.
"Szerencsére óvatosan mentek, így motorral beállva mögéjük sikerült kicsit lefaragni az autók kerülgetése okozta időveszteségen, és a 10 kilométeres távot az Alagútig a szokásos 15-30 perc helyett 20 perc alatt sikerült teljesíteni." Érdekes módon a rendőrautót utolérve ők is visszaálltak a sorba. Lehet, h annyira mégsem volt indokolt a megkülönböztető jelzés használata?
Indulás: 6:30 Petőfi u. XIX.ker.
Érkezés: 9:45 II.ker Frankel Leó u.
Ez 195 perc a szokásos 30-40 perc helyett!
Nagyon gáz volt, rendőr csak egy helyen segített, viszont több helyen is visszaküldték a síneken autózókat.