Bosszúról és erőszakról beszél az orvosi kamara elnöke
Éger István szerint egyfajta "bosszú áldozatává" válik a Magyar Orvosi Kamara. Úgy látja, az egészségügy válságirányba halad, nem születnek konstruktív intézkedések. Megítélése szerint a kamarát azért "nem szereti" egyik kormányzat sem, mert 16 éve kritikus szervezetként működik, mindig rámutat a fennálló intézkedések helytelenségére.
Éger bírálta a kormányt amiatt is, mert szerinte a készülő egészségügyi jogszabályok nem mentek át a kötelező törvény-egyeztetésen. Véleménye szerint "olyan törvényt nyújtottak be, amely december 31-vel eltörli a három szakmai kamarát a föld színéről".
A kötelező kamarai tagság Éger szerint nemcsak szakmai, etikai, minőségbiztosítási okokból, hanem a civil társadalom, a beteg társadalom szempontjából is jelentős. Mint fogalmazott, a kamarák köztestületek, tehát az érintett szakma területén államigazgatási feladatokat is el kell látniuk, illetve cégszerű jogosítványokkal is rendelkeznek.
Ha megszűnne a kötelező tagság, az lebontaná a 12 év alatt felépített intézményrendszert, tette hozzá. A budapesti, szerdára tervezett demonstrációról szólva közölte, nemcsak a kamarai törvényjavaslat, hanem a törvénykezés szabálytalansága, az egészségügy tönkretétele, egyfajta tudatos rombolása ellen tiltakoznak.