Fehér gallér és feketeleves

A tervek szerint pénteken hirdet elsőfokú ítéletet a Fővárosi Bíróság a 2003-ban kipattant, K&H-ügyként elhíresült sikkasztási ügyben. Kulcsár Attilát - több bűncselekmény mellett - sikkasztással gyanúsítják, az ügyész letöltendő szabadságvesztést kért rá és társaira is.

Egy utolsó csavar azonban lehet még az ítélethirdetés előtt. Nemrég az derült ki, hogy a brókerbotrány főszereplője a tárgyaláson az utolsó szó jogán akár a vádlott-társainak kedvező vallomást is tehet, több vádlott ellen ugyanis egyedül Kulcsár Attila vallomása szolgál terhelő bizonyítékként. Ha ez történne, összeomlana a vád, és a Fővárosi Bíróságon a tárgyalást vezető Varga Zoltánt bíró szeptembertől a Legfelsőbb Bíróságon folytatja karrierjét: ha addig valamiért nem születne ítélet, a teljes elsőfokú tárgyalássorozatot elölről kéne kezdeni.

De nézzük, miről is szól a brókerügy.

A brókerbotrány névadó kulcsfigurája Kulcsár Attila. Kulcsár 1998-ban, azután költözött a fővárosba, hogy vidéki pénzváltó-bizniszei befuccsoltak, és jogosulatlan pénzintézeti tevékenységért el is ítélték. Budapesten a K&H Brókerház üzletkötőjeként viszont a semmiből épített ki pár hónap alatt jelentős ügyfélkört. A befektetési jegyek árfolyam-nyilvántartásának kiskapuit kihasználva hihetetlenül ügyesen forgatta az ügyfelek pénzét, és egyre több ismert vagy befolyásos ember került a klientúrájába.

A K&H értékpapírcégénél bevett gyakorlat volt, hogy a kiemelt ügyfelek befektetései után a piacinál magasabb, egyszersmind garantált hozamot fizetnek. Kulcsár ebben a céges "kultúrában" csak továbbfejlesztette a módszereket. A rögzített hozam feletti extraprofit egy részét magának kérte, a nyereséget az ügyfelek futár útján kapták kézbe. Mindez természetesen nem volt lepapírozva, a szálak kizárólag Kulcsár saját nyilvántartásában értek össze. Sajtóértesülések szerint Kulcsár könyvelése csak rugalmasan követte a valóságot: az átmeneti veszteségek ezért nem tűntek fel feletteseinek, igaz, a milliárdos veszteségek még nem ebben az időszakban keletkeztek.

A bank privatizációja után, 1999-ben a belga tulajdonos megpróbált tiszta viszonyokat teremteni, de Kulcsár megúszta a vizsgálatokat. Az addigra hatalmas portfóliót mozgató bróker a frissen érkező vezetők bizalmát is gyorsan elnyerte, és már a menedzsment - elsősorban az új vezérigazgató, Rejtő E. Tibor - bizalmi munkatársaként folytathatta tevékenységét. Az ügyfelek közben a Brókerház Rt.-től átkerültek a bank új értékpapírcégéhez, a K&H Equitieshez.

A Kulcsár által kezelt portfólió a sztorit később legalaposabban feltáró Figyelő című lap információi szerint 2000-2001-re 70-80 milliárd forintnyira hízott. Ez az összeg már alkalmas volt arra, hogy olykor komolyan befolyásolni lehessen némelyik részvény tőzsdei árfolyamát. A bróker vesztét végül pont ez okozta: a nagybani "játékon" egy idő után több nagy spekulatív részvényügyleten óriásit bukott. Ez azonban csak akkor derült volna ki, ha az ügyfelek kiveszik a befektetéseiket. De mivel az extrahozamokat Kulcsár - egy idő után már az ügyfelek tőkéjének rovására - változatlanukl fizette, bolondok lettek volna ezt tenni.

A lejtőn a következő lépést a hiány eltüntetését célzó tranzakció jelentette. Kulcsár úgy kalkulált, hogy a jelentősen alulértékelt Pannonplast részvényeinek felvásárlásával be lehetne tömni a könyvelési hézagokat: ha az új tulajdonosnak sikerül keresztülvinni az akaratát, az értékpapír árfolyama a négy-ötszörösére nőhet. Ehhez azonban pénzre volt szükség. Türelmes és kellő nagyságú szabad pénzeszközökkel rendelkező intézményi ügyfelet kellett találni, amelynek vezetői "meggyőzhetők", hogy elégedjenek meg a piaci hozamszinttel: a konstrukcióba állami céget kellett bevonni.

Így került a képbe 2002 végén az Állami Autópálya-kezelő (ÁAK) Rt., annak összesen 13 milliárd forintja. Mivel a Pannonplast részvényeit papíron egy széles befektetői kör tagjai (Kulcsár kliensei) vásárolták meg, elkerülhetőnek tűnt a tranzakció amúgy kötelező bejelentése, és hogy a többi tulajdonos gyanút fogjon. A tulajdonosi érdekek érvényesítése érdekében a Pannonplast részvényei Kulcsár egyik régi bizalmas ügyfele, a Kerék Csaba által vezetett Britton Kft.-nél és más, szintén Kulcsár érdekköréhez köthető cégeknél landoltak.

A műanyagipari cég menedzsmentjének azonban szemet szúrt a vállalat addig közkézen forgó részvényhányadának gyors koncentrációja, és 2003 áprilisában vizsgálatot kért a tőkepiaci felügyeletől (PSZÁF). A részvények megszerzésének körülményeit, a K&H Equities céges és magánszemély klienseinek ügyfélszámláit és átutalásait, valamint az ÁAK szerepét vizsgálva a PSZÁF ellenőreinek feltűnt, hogy valamennyien a csodabróker ügyfelei.

A zuhanás innentől megállíthatatlan volt. Hiába verték meg ismeretlenek június 16-án Szász Károly PSZÁF-elnököt, 17-én a felügyelet nyilvánosságra hozta a határozatát: megbüntette a szabálytalanul tulajdont szerző cégeket, és mindenki tudomást szerezhetett a VIP-ügyfélkör létéről, valamint a pénzt biztosító ÁAK szerepéről. Amikor a bepánikolt ügyfelek szerették volna kivenni a pénzüket, Kulcsár szisztémája összeomlott: a remélt összeg helyett annak csak töredékét találták a számlájukon.

A vádirat szerint a megtévesztett ügyfelek többsége csak magas hozamot szeretett volna kapni a befektetései után, és Kulcsár visszaélt a bizalmukkal. Voltak azonban olyan K&H-s kliensek is, akik kiemelkedő hozamokra tehettek szert. Ilyen lehetett a Zöld Újság Rt., a kőbányai önkormányzat Köbeta nevű cége, az ESMA Kft. és a Séd-Coop 2000 Rt is.

Voltak ugyanakkor "együttműködők" (pl. Kerék Csaba és cégei) is, akik mindezen túl tevőlegesen részt vettek a sikkasztásban, amelynek elkövetési értéke 23, a teljes kára pedig 8,3 milliárd forintra rúg.

A kisíbolt pénzből Kulcsárék több mint kétmilliárd forintot a Britton-cégeken keresztül részvények (Novoprint, Kartonpack, Hungexpo és a Pannonplast) valamint ingatlanok (pl. Újpesti rakpart 1-3) vásárlására fordítottak. Emellett beszálltak a visegrádi Thermál Hotel és a nagyváradi Lotus Plaza építésébe is. Mindezzel értelemszerűen pénzmosást is elkövettek. (Kulcsár Attila bűnlajstromából ez a vádpont végül kimaradt, mert szökése után pénzmosásügyben Ausztria nem adta ki Magyarországnak.)

Egy másik pénzkiszivattyúzási módszer az ügyfeleknek történő hozamkifizetések technikai lebonyolítását szolgálta. 4-4,5 milliárdot közbeiktatott off-shore cégek (Montrade, Balmoral) számláin keresztül vettek fel, aztán szír pénzváltóknál beváltották, majd "Taxis Gyuszi" segítségével készpénzben átadták a VIP-ügyfeleknek.

A brókerbotrány és a péntekre várt elsőfokú ítélet legfontosabb kérdése, hogy hihető-e vádlott-társainak az az állítása, hogy a bróker teljesen önjáróan működtette a sok milliárd forintos kárt okozó sikkasztássorozatot. Életszerű-e, hogy felettesei és ügyfelei közül senki sem tudta: ekkora hozamokat csak a banki és a tőkepiaci szabályok áthágásával lehet kitermelni, és a pénzmosásokat is egyedül hajtotta-e végre? Ha pedig a gigasikkasztás mégsem Kulcsár magánakciója volt, a vádiratban szereplőkön túl mely gazdasági és főleg politikai potentátok támogatását élvezte?