Judit
3 °C
7 °C

Elmenekültek a VI. kerületi vezetők a civilek elől

2007.02.22. 21:45
40-50 civil elől menekült vissza a VI. kerületi képviselőtestület csütörtök késő délután az önkormányzat Eötvös utcai épülete előtt.

A demonstráción a Nagymező Utcaiak Érdekvédő Egyesülete, a Védegylet, a Levegő Munkacsoport, az Élőlánc, valamint az Óvás Egyesület képviselői vettek részt, hogy tiltakozzanak a Jókai téri, illetve a Nagymező utcai mélygarázs építése miatt, valamint az Andrássy úti ingatlanok eladása miatt felemeljék hangjukat.


Nem jutottak szóhoz (Fotók: Barakonyi Szabolcs)

A tüntetés 17 órától este fél hétig tartott, az utcát a rendőrség lezárta.

Nem volt erősítés

Verók János polgármester megpróbált beszélne a demonstrálókhoz, de mikrofonja nem működött, ezért a hangulat hamar egy lakógyűléshez kezdett hasonlítani.

A civilek felhánytorgatták a kerületi képviselőknek a mélygarázs és az Andrássy úti ingatlanok eladását, de a szócsatában a politikusok maradtak alul, akik az Index munkatársának helyszíni beszámolója szerint "hebegtek-habogtak" a záporozó kérdésekre válaszul.

A demonstráción felszólalók szerint mind a Jókai téri, mind a Nagymező utcai mélygarázs, mind az Andrássy úti paloták eladása esetében "nem egyszerű korrupcióról van szó, hanem az önkormányzati vagyon elsinkófálásáról".

Még egy normális állampolgár sem

A polgármester a távirati irodának a demonstráció után elmondta, a civil szervezetek eredetileg arról tájékoztatták az önkormányzatot, hogy egy petíciót akarnak átnyújtani a mélygarázsok, illetve az Andrássy úti ingatlanok ügyében.

"Ezzel szemben szó sem volt petícióról, belekényszerítettek egy olyan számon kérő, igazából minősíthetetlen, rágalmazó, megalázó helyzetbe, amelyben normális állampolgár sem venne részt."

Verók István a Nagymező utcai mélygarázzsal kapcsolatban elmondta, hogy a befektető egymilliárd forintos követelést nyújtott be az önkormányzatnak a beruházás meghiúsulása miatt, az utca rehabilitációját pedig nem vállalta, így azt az önkormányzatnak kell eredeti állapotába helyreállítani.

A lakók nem érzik

Verók szerint a lakók igazából nem érzékelik azt, hogy a befektető és az önkormányzat között "ez egy nagyon kemény harc, hogy ki lép először hátra".

Az Andrássy út 47. szám alatti ingatlannal kapcsolatban annak a véleményének adott hangot, hogy "a médiában nem megy át az", hogy valójában nem 150 millió forint volt a vételár, hanem egymilliárdot meghaladó. Ebből azonban fedezni kell a bérlők kártalanítását, illetve a műemlékvédelmi hivatal által megfogalmazott "kötelezési összeget" is.

A terézvárosi önkormányzat csütörtök délután közleményben tudatta, hogy a demonstrációról a sajtó hasábjain értesült.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?