A belváros újjáélesztését célzó Budapest szíve program keretében elképzelt Városháza fórum nevű projekt megvalósítását befektetők bevonásával, ppp-konstrukcióban tervezi a főváros, és legkorábban 2009-ben indulhat.
A befektetői tendert azonban megelőzi a most megjelent tervpályázat, amelyen legkésőbb 2008. november 3-áig hirdet eredményt a főváros.
A tervpályázat része a főpolgármesteri hivatal műemlék épülete felújításának és bővítésének tervezése, a városháza és a Károly körút közötti beépítetlen területen (az elbontott bazársor helyén) egy új - a hivatali funkciókon kívül kulturális és közösségi funkciókat, szabadtéri rendezvényeket is befogadó, piaci hasznosítású - épületegyüttes tervezése, valamint a tömb térségének fejlesztésére vonatkozó tervjavaslatok elkészítése.
A hivatali egységeket az új ingatlanba költöztetné a főváros, a régi, műemlék épületben csak a reprezentatív funkciókat ellátó irodák maradnának. A városháza-épületegyüttes tervezésére összesen 39,69 ezer négyzetméter alapterületű ingatlan vehető igénybe, erre a területre építészeti és műszaki tervjavaslatot kell kidolgozni.
A tervezési folyamat második szintjén a városháza környezetének városépítészeti, közlekedésfejlesztési és egyéb fejlesztési kapcsolatait kell kidolgozni, különös tekintettel a Deák Ferenc térrel és a Madách térrel való aktív kapcsolat megteremtésére.
Ezzel - a főváros reményei szerint - a Deák tér körül, a városházi telek és közvetlen környezete konszolidálásával egy nagyvonalú, XXI. századi térstruktúra jön létre a belváros északkeleti kapujaként.
A tervpályázat részvételi jelentkezési határideje május 19. A jelentkezők közül a kért alkalmassági igazolások alapján június 23-án választja ki a főváros azokat, akik az eljárás második szakaszában benyújthatják tervpályázataikat.