További Budapest cikkek
- A kormány szerint autósüldözés folyik Budapesten
- Elkezdték a Széll Kálmán téri átjáró építését
- BKK: Leszállíthatják a budapesti járatokról a maszk nélküli utasokat
- Szombattól pótlóbusz jár az 1-es villamos helyett a Hungária és a Könyves Kálmán körúton
- A koronavírussal magyarázza a BKV, miért nem lesz idén nyáron sem klíma a 3-as metrón
A budapesti éjszakai járatokon is feltűnnek augusztus közepétől a BKV biztonsági őrei, hogy éjszaka is fizető utasok használják a közlekedési cég járműveit, mondta el az Indexnek Regőczi Miklós, a BKV kommunikációs igazgatója.
Az őrök, járművenként vagy megállónként 2-8 ember a felszállásnál fogja kérni a jegyeket, bérleteket, de az előbbit árusítani is fogja, darabját 300 forintért, ami a járműven vásárolt jegyek július 1-je óta bevezetett tarifája.
Kiestek a rostán
Az éjszakai járatokon a legnagyobb a bliccelők aránya. A BKV éjszaka 100 busszal 35 ezer utast szállít hétköznap, de pénteken és szombaton 50-60 ezer utas is megfordul a járműveken.
Regőczi elmondta, december 31-ig nemcsak az derülhet ki, eredményes-e, gazdaságos-e a fokozott ellenőrzés az éjszakai járatokon, de az eladott jegyek számából az egyes járatok gazdaságosságára is lehet következteni.
A BKV a tárgyban közbeszerzést írt ki, az eredményhirdetés július 24-én volt, a tenderen a Di-Sec Discrate Security Kft. győzött, az eredményt csak a jövő héten hirdetik ki. A Di-Sec december 31-ig, de opcionálisan plusz egy évvel tovább szerződhet a BKV-val.
A cég hét induló közül bizonyult a legjobbnak, igaz a többiek formai hiányosságok miatt végül nem jutottak be az utolsó fordulóba. A cég ajánlatában 690 forintos órabér szerepelt, ennél volt olcsóbb (650) és drágább (790) ajánlat is.
Okos megállók (GPS!) a 86-os vonalán
Intelligens buszmegállókat tesztel a BKV a 86-os busz vonalán a Margit hídnál két irányban, a Batthyány téren Óbuda felé és a Kiscelli utcánál. A megállók a 86-os vonalon közlekedő Volvo buszok műholdas helymeghatározó rendszerét kérdezik le, így pontosan meg tudják mondani, hol jár éppen, mikor érkezik a busz - szó szerint, a megállók az információt ugyanis hangosbeszélőn közlik is. A GPS-rendszer futótűzként terjed a fejlettebb országok tömegközlekedési járművein, mivel nagyon megkönnyíti a forgalomirányítást, és kiszámíthatóbbá teszi a közlekedést.
Fotó: Solymosi András
A Di-Sec 40 embere fog szolgálatot teljesíteni az éjszakai járatokon (egyelőre 1-3 járaton fognak ellenőrizni), további 35 főt a BKV a HÉV vonalán vet be, ahol már egy ideje a peronokon is kérik a jegyeket, bérleteket.
Regőczi Miklós elmondta, az utóbbi hónapokban 150, az újabb csapattal már 225 új biztonsági őrt állított szolgálatba a BKV, hogy visszaszorítsák a bliccelők számát.
A metróállomásokon, a kisföldalatti teljes hosszán, a HÉV-en és bizonyos buszjáratok végállomásain kérik a jegyeket, és akadályozzák meg a bliccelő utasok felszállását.
A BKV-nál megszaporodott biztonsági őrök nem az ellenőröket helyettesítik, mondta a kommunikációs igazgató. Míg az utóbbi általában utólag ellenőriz, pótdíjat szabhat ki, a biztonsági őrök feladata elsősorban a bemeneti, felszállás előtti ellenőrzés.
Régi kapcsolat
A HÉV- és a metróvonalakon bevezetett szigorítások 7-8 millió forintos napi pluszbevétel jelentenek. A BKV tervei között szerepel továbbá, hogy a cég 15 milliárdos pótdíjkövetelését adósságbehajtó-cégnek adja el. A közbeszerzési eljárást ősszel tervezik kiírni.
A BKV 2 biztonsági céggel dolgozik együtt már évek óta, a Di-Sec-kel és Demján Sándorhoz is köthető Bank Biztonság Bizalom (BBB) Rt-vel. Mindkét céggel 2003 júliusában kötöttek szerződést biztonsági feladatok ellátására 36 hónapra a metróállomásokon.
Ez volt az az időszak, amikor a biztonsági őrök megjelentek a metróban, bár akkor jegyeket még nem kértek. A Di-Sec a 2-es metró vonalát 183 millió, a BBB a 3-as metró és a kisföldalatti vonalát 425 millió forintos ajánlatával nyerte el.
A szerződések mostanában jártak le, a BKV havonta hosszabbította meg őket, de ősszel mindkét feladatra kiírják az új közbeszerzési eljárást.