Első tipp: 500 forint lehet a budapesti dugódíj

2007.09.18. 14:00
A főváros csak jövőre számolja ki, hogyan érné meg a belvárosi autózás megvámolása, értesült az Infó rádió. A díjra vonatkozó első tipp 500 forint. 2009-ig, az M0-ás keleti szektorának befejezéséig, biztosan nem lesz dugódíj.

Jövőre készülhet csak el a budapesti dugódíj bevezetésének hatásait elemző tanulmány, magyarul az a szakértői anyag, amiből kiderülhet, milyen gazdasági, környezeti hatásai lennének, ha Budapest belvárosban az autósoknak fizetniük kellene a behajtásért.

A tanulmány alapján döntik el, hogy milyen formában, melyik területen vezeti be a főváros vezetése a dugódíjat, mondta el az Infó rádiónak Dancs Gábor, SZDSZ-es képviselő, Demszky Gábor főpolgármester közlekedési tanácsnoka.

A stockholmi vagy a londoni mintára épülő magyar dugódíj évek óta fel-felmerül, legutóbb Hegyi Gyula szocialista EP-képviselő vette fel.

Az elképzelések között a dugódíj határaként Budapest közigazgatási határa, a Nagykörút, a külső körút (Könyves Kálmán, Róbert Károly körút), a budapesti dugózóna határa merült fel eddig.

A dugódíj mértékéről ugyancsak a tanulmány alapján döntenek, de Dancs Gábor szerint az inkább a stockholmi megoldás, a forgalomtól függő 0-500 forint körüli díj lehet inkább célravezető. Londonban egységesen kétezer forintnyi fontot kérnek el az autósoktól. Mindkét városban a belváros határában húzták meg a díjfizetési zóna határát.

Dugófüggő dugódíj?

"Speciálisan előfordulhat az is, hogy ha nagyon sokan kívánnak a belvárosba behajtani, akkor időszakosan magasabb díjat kell megállapítani" - mondta az Infó rádiónak Dancs.

A közlekedési tanácsnok szerint a dugódíj bevezetéséhez alapvető, hogy a belváros mentesüljön a kényszerű tranzitforgalomtól. Ennek feltétele pedig az M0-ás körgyűrű keleti szektorának befejezése (beleértve az M0-ást és az M3-ast összkötő M31-est), ami 2009-re várható.

Dancs egyébként hosszabban foglalkozott a témával a Magyar Narancsnak írt cikkében, amiben többek között kifejtette, hogy a stockholmi mintáról sem bizonyosodott be teljesen, hogy gazdaságos.

Problémának tartja még, hogy a budapesti tömegközlekedés sem teljesen alkalmas az autózással való versenyzésre (az egyéni közlekedők arány még mindig növekszik), továbbá súlyos hibának tartja, hogy a belvárosban mélygarázsok, óriási parkolóházak épülnek - többek között a kormányzati negyedben -: a város ezzel is csak az autósokat csábítja a belvárosba.