A VEKE szerint fölösleges a 4-es metró második szakasza

2009.07.06. 19:04

A 4-es metró tervezett második szakasza egyes megállóinak elhagyására vonatkozó javaslat nyílt, egyben kínos beismerése annak, hogy a metró tervei hibásak és elavultak, olvasható a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) hétfői állásfoglalásában.

A Főpolgármesteri Hivatal szóvivője hétfőn azt mondta, szakértők vizsgálják azt a módosítást, hogy a Hungária körúti és Bosnyák téri állomás az eredeti tervek szerint kiépül, ugyanakkor a Dózsa György úti és a Róna utcai állomás végleges kiépítését egy későbbi időszakban végeznék. Ez a változat becslések szerint csaknem 35 százalékkal csökkentheti a költségeket, tette hozzá.

A VEKE szerint túl azon, hogy két kis forgalmú megálló elhagyásával biztosan nem lehet 35 százalékot megtakarítani, az igazi kérdés az, hogy van-e szükség egyáltalán a metró második szakaszára, a város mai anyagi helyzetében van-e értelme egy metrószakasznak, ahol az utasszám nem haladja meg egy erősebb villamosvonal kapacitását. A tervek ráadásul évtizedekre bebetonoznák a metró végállomását a Bosnyák térnél, ezzel csak egy újabb Örs vezér terét létrehozva, a maihoz képest is több átszállásra kényszerítve az Újpalotáról bejárókat.

A VEKE a második szakasz helyett azt javasolja, hogy a 4-es metró Bosnyák téri ágánál kevesebb pénzből, de szintén EU-forrásból a Rákóczi úti és Thököly úti villamos gyorsvillamosként Újpalotáig kiépíthető – ezzel valóban segítve a térség közlekedését, és átszállás nélkül biztosítva Újpalota számára a közvetlen belvárosi kapcsolatot. A felszíni közlekedés rendbetételével tehát gyorsabb, sokkal több embernek kedvező és olcsóbb megoldást érhetünk el, ráadásul az elavult buszpark is nagyobb mértékben váltható ki.

Azt írják, a metró második szakaszának soha semmilyen érdemi költség-haszon elemzése nem készült, a lehetséges alternatívákat nem vetették össze. A 4-es metró igencsak vitatható meghosszabbításainak árából egész Budapest felszíni közlekedését rendezni lehetne, a belvárosi villamosvonalak visszaépíthetők, a buszok lecserélhetők.