Teleklopással vádolja a Futurealt az újbudai ellenzék
További Budapest cikkek
- A kormány szerint autósüldözés folyik Budapesten
- Elkezdték a Széll Kálmán téri átjáró építését
- BKK: Leszállíthatják a budapesti járatokról a maszk nélküli utasokat
- Szombattól pótlóbusz jár az 1-es villamos helyett a Hungária és a Könyves Kálmán körúton
- A koronavírussal magyarázza a BKV, miért nem lesz idén nyáron sem klíma a 3-as metrón
Egy korábbi, hatályba sosem lépett szerződés alapján jegyeztetett be tulajdonjogot a Futó Péter cége az M7-M1 Budaörsi úti bevezető szakasza melletti telekre, ahova felhőkarcoló építését tervezi - állítoja egy XI. kerületi fideszes képviselő . Schneller Domonkos szerint a Futureal lényegében ellopta az értékes ingatlan, Molnár Gyula polgármesteréknek pedig sikerült egyetlen nappal lekésni a fellebbezési határidőt a Földhivatalnál. A Futureal vezetője szerint viszont érvényes volt az adásvételi, és nem is arra a kis telekre építik az irodaházat.
200 millióért szerzett meg egy 600 millió forintot érő XI. kerületi ingatlant a Corvin Sétányt építő Futureal Group – állítja a kerület fideszes képviselője. Schneller Domonkos az Indexnek elmondta, hogy a Futó Péter milliárdos vállalkozó érdekeltségébe tartozó csoport egy 2006-ban kötött szerződés segítségével jegyeztette be a tulajdonjogát a 4-es metró kelenföldi végállomásához közeli 3600 négyzetméteres földterületre.
A telket az önkormányzati választás előtt adták el a bécsi székhelyű Akronnak, de az osztrák ingatlanvállalkozásnak nem sikerült időben teljesíteni a szerződésben vállalt kötelezettségeit, ezért az, nem is lépett hatályba.
Futó cége tavaly jelentette be, hogy az Akronnal együtt tervezi egy 100 ezer négyzetméteres alapterületű irodaház létesítését. Az Őrmező Irodaházra már ősszel elkészült hat koncepcióterv, amelyek közül több a hely adottságait figyelembe véve magas, 75 méteres tornyot álmodott az M7-M1 Budaörsi úti bevezető szakasza mellé.
Hagyják ki!
A Futureal a cikk megjelenése után kiadott közleményében arra kéri Schneller Domonkost, hogy hagyja ki a céget a kerületi politikai játszmákból. A közlemény szerint Schneller számos valótlan állítást és rágalmazást fogalmazott meg, amelyek súlyosan sértik a Futureal Csoport jó hírnévhez fűződő jogait és Futó Péter személyiségi jogait. Nem igaz, hogy a Futureal csoportnak szerepe volt a képvieslő sajtótájékoztatóján szóba hozott telek önkormányzati értékesítésében - állítja a cég. A Futureal a telket érvényesen megvásárló cégben több mint 1 évvel később szerzett csak tulajdont. A XI. kerületi önkormányzat már 2007. március 20-án érvényes adás-vételi szerződést kötött a 2824/2 hrsz. telekre az akkor 100 százalékban osztrák tulajdonban lévő Portfolio Real Estate Hungary Kft.-vel, a Vagyongazdálkodási Bizottság 2006. szeptember 18-i ülésén hozott döntés alapján.
A Futureal Csoport az adás-vételi szerződés megkötéséhez képest egy évvel később vásárolt csak 50 százalékos tulajdonrészt a Kft.-ben, a már megkötött szerződés ismeretében. A Futureal Csoportnak nincs tudomása 600 millió Ft-os értékbecslésről. A cég szerint ez az érték oly mértékben irreális, hogy ezzel a 2140 nm-es hasznos területű terület Budapest egyik legdrágább telke lenne. A Futureal felkéri Schnellert, hogy a hivatkozott értékbecslést mutassa be.
Futó cége az Akronnal kötött, érvénytelen megállapodást felhasználva vitte keresztül tavaly év végén a földhivatali regisztrációt. Schneller furcsállja, hogy „a máskor oly akkurátus hivatalnál, most nem akadékoskodtak", pedig a vevőként jelentkező Futureal a tulajdonosi engedélyt sem tudta becsatolni, hiszen ilyet a kerület nem adott ki. A cég ezt követően, mint egy rendes adásvétel után, átutalta a 200 milliót a kerület számlájára, pedig időközben két sokkal kedvezőbb, 300 illetve 340 milliós vételi ajánlat is érkezett.
Schneller azt is furcsállja, hogy az önhatalmú tulajdonszerzésre a kerület vezetése késve reagált. Molnár Gyuláék egy nappal lekésték a jogorvoslati határidőt, így a Földhivatal elutasította a fellebbezést.
Futó Péter az Indexnek cáfolta Schneller állításait. Szerinte az adásvételi szerződéssel nem volt baj, érvésenyes megállapodásként szolgáltatott alapot a telekalakítás után a tulajdonjog bejegyzéséhez. Futó szerint a fideszes politikus nem a valóságnak megfelelően tálalta a történteket, hiszen az Akron szerződését csupán a Magyar Autóklub támadta meg - jogosan-, mert a területen lévő telephelyének nem lett volna kijárata. Ezért a Futureal megállapodott az Autóklubbal, és saját költségén új központot épített neki Budaörsön.
Futó szerint Schneller állításai közül az sem igaz, hogy ezt a telket építené be a Futureal. A cégvezető közölte, hogy a szóbanforgó ingatlan, amelyből a szabályozások alapján amúgyis csak 2000 négyzetméter lenne beépíthető, zöld terület marad. Az irodaház a cég és az Akron többi szomszédos telkén épülne, amelyek összesen 40 ezer négyzetmétert tesznek ki.
Molnár Gyula, XI. kerületi polgármester szintén cáfolta Schnellert, de ő azért mert szerinte a kerület már rég elvégezte a feladatát, és három hónapja megindította tulajdonjogi pert, azzal a céllal, hogy a bíróság mondja ki a bejegyzés semmisségét a tulajdonosi hozzájárulás hiánya miatt.
A Fidesz és Schneller Domonkos azt teszi, amit eddig: fél információkra alapozva lejárató kampányba kezd anélkül, hogy megoldásban felelősségteljesen közreműködne – jelentette ki az Indexnek Molnár.
A polgármester elmondta, hogy a 2008 december 9-i földhivatali bejegyzést január 9-én fellebbezték meg, a jegyző feladata lesz, hogy kivizsgálja, ki mulasztott az egynapos késéssel.
A Futureal vezetője leszögezte, simán végigviszik a pert, és meg is nyerik, mert érvényes adásvételi szerződés, és a kiegészítő dokumentumok birtokában fordultak a Földhivatalhoz, ebben az esetben pedig nincs szükség hozzájárulásra. Nem egy tipikus lopás esete, hogy egy cég 200 milliót fizet, és az eladó elteszi a pénzt, aztán reklamál - mondta a politikusok állításaira reagálva Futó Péter.