Túlárazott felújítások miatt nyomoznak
Spaller Endre és képviselőtársa, Harrach Tamás közleményében öt ügyről számolt be.
A legkirívóbbnak a Csata utcai sportcsarnok mozgáskorlátozottak számára fenntartott mellékhelyiségének felújítási ügyét tartják. Ezt a tíz négyzetméteres helyiséget az önkormányzat nyolcmillió forintból újította fel, azaz négyzetméterenként 800 ezer forintos áron készült el. Ebbe az összegbe nem fért bele egy felhajtó a mozgáskorlátozottnak, azt egy kiselejtezett raklappal pótolják, írták.
Az ellenzéki politikusok emellett két gimnázium nyílászáróinak cseréjét is problémásnak tartják, amely összesen 80 millió forintba került. A Fidesz-KDNP szakértői szerint ezeket akár 30-40 százalékkal olcsóbban is ki lehetett volna cseréltetni.
A frakciószövetség sokallja azt is, hogy egy óvodának az 56 négyzetméteres mosdóját 16 millió forintért újították fel. "Ennyi pénzért az ember lakást vesz, nem a mosdót újítja fel" - fogalmaztak.
Közölték, egy másik óvoda esetében a homlokzat és a terasz felújítása került 52 millió forintba. Szakértőik szerint ez is "messze túlárazott".
A kerületi Fidesz-KDNP álláspontja szerint egyébként a helyi önkormányzat számos felújítása vita tárgya lehet. A tavalyiak közül azonban az említett ötöt olyan "kirívóan túlárazottnak" vélték, hogy azok ügyében feljelentést tettek, amit az ügyészség megalapozottnak talált, és elindította a nyomozást.
Felidézték, a korábbi feljelentéseik nyomán ma is nyomoznak egy telekeladással kapcsolatban, illetve a "parkolási korrupcióval" összefüggésben. Jelenleg három további ügyet vizsgálnak, amelyekből szintén feljelentés lehet.
Az MSZP lejáratókampányról beszél
Az MSZP szerint a Fidesz hamis állításokat fogalmazott meg, és azért próbálja lejáratni az önkormányzatot és annak vezetőit, mert jelöltjük nem áll jól Angyalföldön.
Szerintük a Fidesz sajtótájékoztatóján elhangzottakkal ellentétben például nyolcmillió forintért nem egy 10 m2-es mozgáskorlátozottak számára alkalmas vécét építettek, hanem egy 32 m2-es vizesblokkot újítottak fel, és a munkálatok egy 52 m2-es másik helyiségre is kiterjedtek.
Hiszékeny Dezső elnökségi tag szerint az önkormányzat rágalmazás és becsületsértés miatt feljelentést tesz.