Bernadett
-2 °C
12 °C

Újraöntik a Mátyás-templom harangjait

2010.06.17. 15:37

Újraöntik a Mátyás templom harangjait 65 évvel azután, hogy a II. világháborúban nagy részük megsemmisült. A projekt 374 ezer euróba kerül majd, amiből nem csak a harangokat rekonstruálják, hanem egy lengéscsillapítót is beszerelnek a toronyba, mert statikai okokból egy bizonyos szélsebesség felett nem harangozhatnak a Mátyás - templomban - adta hírül csütörtökön közleményében a VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit Kft.

Hatvanöt évvel azután, hogy a II. világháborúban a nagy részük megsemmisült, ismét megkondulhatnak a harangok eredeti hangzásukban a budavári Nagyboldogasszony- templomban. A régi harangok közül most csak a 32 mázsás és 120 éves Szent Károly, valamint a valamivel kisebb Szentháromság harang működik. Az elmúlt években vásárolták meg a mázsásnál is kisebb Szent Annát, de a klasszikus harangok közül még mindig három hiányzik, például az öt tonnánál is nehezebb nagyharang.

A pótlás legfőbb akadályát a torony állapota jelenti, mert a legutóbbi statikai vizsgálat értelmében a 80 km/órás szélsebesség felett már tilos harangozni a Mátyás-templomban. A 374 ezres beruházás során - melynek nagy részét a Norvég Finanszírozási Mechanizmus állja - lecserélik és korszerűsítik a harangállványokat és lengéscsillapítókkal szerelik fel, ami kevesebb terhelést jelent majd a toronynak. Ezt a technológiát itthon még sehol sem alkalmazták.

A rekonstrukció célja, hogy az eredeti pentaton skála zendülhessen fel, ám az új technológiával ehhez nem kell a nagyharangot újraönteni, utódja mindössze négy és fél tonnás lesz. Ezen kívül egy alig több, mint két tonnás és egy másfél tonnás harangot öntenek majd ki - közölte a VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit Kft.

A Mátyás-templom rekonstrukciója 2006-ban kezdődött és várhatóan 2012-re ér véget.

Újraöntik a Mátyás templom harangjait 65 évvel azután, hogy a II. világháborúban nagy részük megsemmisült. A projekt 374 ezer euróba kerül majd, amiből nem csak a harangokat rekonstruálják, hanem egy lengéscsillapítót is beszerelnek a toronyba, mert statikai okokból egy bizonyos szélsebesség felett nem harangozhatnak a Mátyás - templomban - adta hírül csütörtökön közleményében a VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit Kft.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!