Pókok pavilonja a Kopaszi gáton

Két éve adták át az ország egyik leglátványosabban átalakított közterületét, az újbudai Lágymányosi öblöt és a Kopaszi gátat. A jól karbantartott és népszerű parkban, a gát közepén áll a kerületi önkormányzat pavilonja, ami Újbuda jelenét, jövőjét és múltját hivatott bemutatni.

A kiállítás nyitvatartási ideje nincs kiírva, szúrópróbaszerű látogatásunkkor az üvegajtó viszont tárva-nyitva volt. Belépve érdekes kettősség üt homlokon: a hosszúkás helyiség egyik fele egyszerűen hiányzik.

Az ajtótól jobbra üres terem ásítozik, csupasz betonnal, legalább 30 centis padlószintkülönbséggel.

Inkább balra fordulunk, ott lenne a lényeg. Az egykor szép szürkén tündöklő egyszerű padlószőnyeg most koszosszürkén döglik, felületén a sivár porréteget felpödrődött szőnyegszél hullámok törik meg, a fodrokon papírszemét szörfözik. A nagy, széles ablakok piszkosak, sarkaikban pókparadicsom virul.

A „kiállítóteremben” tíz kisebb és négy szélesebb, fehér forgácslapból összecsavarozott oszlop áll, ezeken áll a kiállítás. Az oszlopokon felragasztott papírlapok, amelyeken látványképek, közlekedési tervek, térképek, archív felvételek ismertetik a múlt, a jelen és a jövő Újbudáját.

A sivár beltér önmagában nem sok embert vonz, de amint bemegyünk fényképezni, jegyzetelni, többen is betérnek a sétányon andalgók közül. Egy középkorú férfi hátralép, hogy a terem közepén elhelyezett oszlop látnivalóját megfelelő aspektusba helyezze, de átesik betonszobába és majdnem kitöri a lábát a lépcsőn.

A sok papírszagú tervrajz és közhelyes szlogen (Újbuda új utakon, Ablakok a jövőre) között egy-két érdekes kép is akad. Egy nagypapa fellelkesülve mutogatja ez egyiket unokájának, amelyen Szabadság híd lábánál épített 1924-es hidroplán-kikötő látszik. Hiába, akkor még tudtak az emberek élni. Egy másik srác rövid szemlélődés után rollerezni kezd a beépítetlen félben.

Teszünk egy sétát mi is az üres részben. Poros beton, belső borítás gyanánt natúr csavarozott gipszkarton. Az északkeleti sarkot valaki megbontotta, a vödörnyi lyuk álmosan ásít. Egy másik sarokban diszkréten elhelyezett pelenka (teli) sunyít. Itt még nyomasztóbb a pókok jelenléte.

Remélhetőleg a galériára nem költöttek sok pénzt, főleg közpénzt, bár az egyik oszlopon hosszan sorolják a közreműködőket.

A minimalitás jegyében megrendezett kiállítás akarva-akaratlan jó kontraszt a Kopaszi gát igényes parkjához. Azért az biztos nem ártana, ha a Molnár Gyula a Budai Parkszínpad után ide is ellátogatna egy porszívó és egy tollseprű kíséretében.