A szocik azzal járják a nyugdíjasotthonokat, hogy visszaléptem

2010.08.23. 11:54
Erődemonstrációval felérő sajtótájékoztatón mutatta be ötletét a Budapesti Együttműködés rendszeréről Schmuck Andor, a Magyar Szociáldemokrata Párt és a Tisztelet Társasága főpolgármester-jelöltje. A társaság Sas utcai irodája előtt kígyózó sorokban álltak ajánlószelvényeikkel a nyugdíjasok. Schmuck bízik benne, hogy még a héten összegyűjthet harmincezer ajánlószelvényt.

A József Attila utcáig kígyózott a sor a Tisztelet Társasága Sas utcai irodájától hétfőn kora délelőtt. Schmuck Andor, a szervezet szellemi atyja, egyben a szociáldemokraták főpolgármester-jelöltje nyilván nem véletlenül időzítette sajtótájékoztatóját az ajánlószelvény-gyűjtés kezdetére, a sor önmagában is felért egy erődemonstrációval.

01

A sorban állók, mint Schmucktól megtudtuk, valamennyien a Tisztelet Társasága helyi csoportjainak elnökei voltak, többen egész csomagnyi ajánlószelvénnyel érkeztek. Igaz, többen mindhárom szelvényre Schmuck Andor nevét írták rá. Ezek elvesztéséért bőven kárpótolhatja Schmuckot, hogy legalább ugyanennyien kitöltetlen, így akár szabadon is felhasználható szelvényeket nyújtottak át, majd iratkoztak fel a Tisztelet Társasága által szervezett ingyenes színházi előadások egyikére.

Schmuck az erődemonstráció mellett két ötlettel készült még hétfői sajtótájékoztatójára. Meghirdette a Budapesti Együttműködés rendszerét - ezt a Nemzeti Együttműködés kötelezően kifüggesztendő nyilatkozatára megtévesztésig hasonló papírra nyomták -, valamint bejelentette, hogy közadakozást kezdeményez Puskás Ferenc budapesti szobrának felállítására. (Megjegyezzük, Puskás-szobor már van Budapesten, mégpedig a kispesti Berzsenyi utcai általános iskolában, igaz, Schmuck a Citadellán, a Halászbástyán vagy az 56-osok terén látná szívesen a szobrot.

A szoborra százezer forintot fel is ajánlott saját kampánykasszájából, és a többi főpolgármester-jelöltet is arra kérte, hogy áldozzák fel "három óriásplakát árát" a cél érdekében. "Puskás a legismertebb magyar a világban" - indokolta kérdésünkre az ötletet.

Schmuck másik ötletéhez is csatlakozásra kérte a többi főpolgármester-jelöltet. "Schmuck Andor levelét megírta" - kommentálta, ahogy a Bajcsy Zyilinszky úton feladta a riválisainak címzett leveleket. A nyilatkozat maga kellően általános ahhoz, hogy akár bárki támogassa. Nyitómondatában ugyan a populizmus kísértetére figyelmeztet, ami Budapestet járja be, a továbbiakban viszont arról szól, hogy Budapest az ország szellemi központja, és mi, budapestiek, mind összetartozunk.

02

A két bejelentésen túl Schmuck terveiről is beszámolhatott. "Nem lépek vissza senki javára" - jelentette be, egy héttel azután, hogy ajánlatott tett az ellenzéki főpolgármester-jelölteknek. Az akkori ajánlat szerint mindenki visszalépett volna a legtöbb kopogtatócédulát összegyűjtő jelölt javára. "Mindenki elutasította a javaslatom" - mondta érdeklődésünkre. Pedig egy hete Szanyi Tibor, az MSZP budapesti kampányfőnöke még arról beszélt, hogy egy ilyen megállapodással az MSZP csak nyerhet. Szanyi akkor biztos volt benne, hogy az MSZP sokkal több ajánlást tud összegyűjteni Schmucknál.

Azóta a két baloldali párt viszonya terheltebb lett. "A szocik azzal járják a nyugdíjasotthonokat, hogy visszaléptem" - mondta Schmuck. Indulása valóban a szocialistákra a legveszélyesebb - a Tisztelet Társasága az MSZP legstabilabb választórétegéből csíphet le szavazatokat, az MSZDP pedig jóideje az MSZP-ből ilyen-olyan okokból kiábrándult politikusok gyűjtőhelye.

"A legjobb eredményt szeretném elérni" - mondta Schmuck, amikor céljairól kérdeztük. Hogy ez a győzelmet jelenti-e? "Nem sütött meg a nap - felelte. - Ha ezen a héten összegyűjtjük a harmincezer ajánlást, az a legjobb eredmény" - magyarázta, majd újra bevetette magát a nyugdíjasok közé, akik lelkendezve fogadták.