Kis-Sukorót kiáltanak Törökbálinton

2010.09.26. 19:15

Többszáz törökbálinti lakos demonstrált a város további beépítése ellen, ami szerintük már a település élhetőségét veszélyezteti. A tiltakozást egy újabb ingatlanfejlesztési terv váltotta ki, ami alapján egy 1000-1200 lakásos lakótelep épülne a Türkörhegyen.

Csenger-Zalán Zsolt, a város országgyűlési képviselője a helyszínen lapunknak elmondta, hogy a mostani tiltakozást kirobbantó tükörhegyi területen eredetileg főként irodaházakat épített volna a beruházó, ám a válság miatt megváltozott a terv. Most főként lakásokat építene, nem irodákat, ami sokkal rosszab lenne Törökbálintnak. Véleménye szerint a megoldás az lenne, ha az önkormányzat rábírná a beruházót, hogy ne lakótelepet, hanem nagytelkes kertvárosias ingatlanokat építsen.

Turai István, Törökbálint polgármestere az Indexnek azt nyilatkozta, hogy pénteken tárgyaltak a beruházóval, aki készségesnek mutatkozott a kertvárosiasabb beépítésre. Hozzátette, hogy a beruházó ösztökélése viszont már a következő képviselőtestület dolga lesz, hiszen a jelenleginek már csak egy búcsúülése van hátra. Azt is elmondta, hogy a következő testületnek felül kell vizsgálnia a településrendezési tervet, több átsorolás nem lehet.

Több százan vonultak Törökbálint utcáin

Ez azonban a civileknek kevés. Szőke Péter, a Tükörhegyi Közéleti Egyesület vezetője szerint moratóriumot kell hirdetnie az önkormányzatnak, és leállítani az összes beruházást egészen addig, amíg különböző hatástanulmányok nem készülnek. Szőke Péter már Kis-Sukoróként is emlegette az ingatlan-fejlesztést.

A demonstráción az egyik felszólaló elmondta, hogy a városban egyre több a beépítés, egyre kevesebb a fa. Zsúfoltak a közintézmények, a bölcsőde, az óvoda, a posta. Egyre nagyobb a dugó a ki- és bevezető utakon, és parkolni is alig lehet.

Az önkormányzati képviselők felelősségéről beszél egy hozzászóló

Egy másik felszólaló szerint a civileknek azért van nehéz dolguk, mert a helyzet előidézésében az összes nagy párt képviselői benne voltak. Úgy vélte, hogy az ezért felelős képviselőket nem szabad újraválasztani. Utalt arra, hogy az összes döntést és szavazást nyilvánosságra hozták a Tükörhegy blogon.

Többen a felvonulók közül infrastruktúrális összeomlástól tartottak a városban. Törökbálint lakossága ugyanis az elmúlt 20 évben megduplázódott, és a pesszimisták szerint, ha a jelenlegi beépítési ütem folytatódik, a mostani 13 ezres lélekszám 5 év múlva 25 ezer lesz.

A petíció aláírása

A civilek elmondták: egy 2005-ben készült szabályozási terv szerint Törökbálint Tükörhegy településrészén az alsó DEPÓ melletti terület településközpont-vegyesterület övezetként lett átsorolva. Kiderült, hogy sok tulajdonostól minden földet felvásárolva a terület a Substantia Kft. (SBI leánycég – több nagy beruházás) tulajdonába került, amely 2008-as tervek alapján a területen több mint 1000 lakásos lakótelepet készül építeni.

Az ingatlancég mögött egy izraeli befektető áll (Zvi Frank, az izraeli hadsereg volt pilótája, aki a Club Aliga hasznosításában is részt vett, valamint hozzá köthető például az angyalföldi Cornerstone irodaház építése), aki már kész látványtervekkel hirdeti cége honlapján leendő befektetését. A lakókat képviselő civil szervezetek szerint ez a beruházás semmilyen mértékben nem illeszkedik Törökbálint kertvárosi, zöldövezeti formájába.

A jelenlegi, infrastruktúra-fejlesztés nélküli beruházás hatalmas problémákat vetít előre a lakók szerint. Az 1240 lakás azt jelenti, hogy legalább 2000-2500 felnőtt és a magyar átlagot számolva legalább 1000-
1500 gyermek (10 pár 13 gyerek) költözik be néhány év leforgása alatt.

Ez a jelenlegi körlübelül 13 ezres lélekszámot tekintve 30%-os népességnövekedést jelent. Kiskorú gyermekek lélekszámát tekintve több iskola, óvoda és bölcsőde építése is szükséges ezzel egy időben, ami már eleve régóta probléma.

Az MSZP közleménye

Az MSZP lapunkhoz eljuttatott közleménye szerint a beszédekben elhangzottakkal ellentétben az MSZP nem támogatja a felelőtlen átminősítéseket és az utóbbi években a www.torokbalint.hu-n elérhető jegyzőkönyvek  alapján  ellenőrizhetően ellenezte azokat.
Az MSZP Törökbálinti Szervezetének jelenlegi jelöltjei a visszahívhatóság vállalása mellett garanciát vállaltak arra, hogy a jövőben semmilyen felelőtlen átminősítést nem támogatnak és minden lehetséges eszközzel fellépnek ezek ellen.