Mégsem a jelölt cége őrzi a szavazatokat

2010.10.01. 14:57

A Fővárosi Bíróság felülbírálta a Fővárosi Választási Bizottság (FVB) néhány nappal ezelőtti döntését, miszerint jogsértő, hogy az egyik ferencvárosi képviselőjelölt biztonsági cége végzi a választás biztosítását a kerületben, így például a szavazólapok őrzését. A döntés szerint a biztosításra vonatkozó keretszerződés szerint a kft nem lát el iratmegőrzési feladatokat az önkormányzat részére, ezért a választás manipulálására sincs lehetősége.

Mint arról beszámoltunk, a Fővárosi Választási Bizottság szerint azzal a biztonsági céggel kötött szerződést a polgármesteri hivatalban tárolt választási iratok (jegyzékek, szavazólapok) fegyveres őrzésére a ferencvárosi önkormányzat, amelynek vezetője a kerület egyik képviselőjelöltje. A jelölt indulása ellen kifogást emeltek a Fővárosi Választási Bizottságnál, mert iylen módon lehetősége nyílik a választás manipulálására. A testület kifogásnak helyt adott.

A ferencvárosi önkormányzat 2010 július 20-án kötött szerződést a választás biztosítására a BOHUS Biztonsági Szolgálat Kft-vel. A szerződés 1.2.3. pontja szerint a választások alkalmával biztosítani kell a hivatalban tárolt választási iratok (jegyzékek, szavazólapok) fegyveres őrzését a szavazókörbe szállításig.

A választási bizottsághoz beérkezett kifogás szerint a biztonsági cég önálló képviseleti joggal felruházott cégvezetője és tulajdonosa Gávay Zoltán, aki az MSZP színeiben indul Ferencvárosban az önkormányzati választáson. Mivel a bejelentő szerint Gávay a biztonsági cég működésére döntő befolyással rendelkezik, így lehetősége nyílik a választás manipulálására, ezért a jelöltnek a nyilvántartásból való törlését kérte.

A bejelentés megjárta a Helyi (kerületi) Választási Bizottságot (HVB), ahol a kifogást elutasították. A fellebbezés nyomán a panasz egy szinttel feljebb, a Fővárosi Választási Bizottsághoz került.

A fellebbezés szerint a helyi választási szervvel írásban létrejött vállalkozói szerződés lehetőséget ad egy képviselőjelöltnek arra, hogy saját és a pártja szavazólapjait, választási iratait és jegyzékeit saját cége, tehát saját maga őrizze, illetve megbízottjaival őriztesse. Ez az állapot pedig a választási eljárás durva és szándékos megsértése. A bejelentős szerint a választást ért sérelem azonban még ennél is súlyosabb, mivel a szerződést aláíró mindkét fél képviselője és szervezete jelöltként indul a választásokon.

A Fővárosi Választási Bizottság a fellebbezésnek helyt adott. A testület álláspontja szerint a választási eljárásról szóló törvényben foglalt választási alapelveket, a választás tisztaságának megóvását, a választási csalás megakadályozását, és az esélyegyenlőséget sértő helyzet jött létre a szerződéssel.

A szerződés alapján ugyanis a később jelöltté vált Gávay Zoltánnak, mint a választási iratokat esetlegesen őrző vállalkozó ügyvezetőjének olyan befolyásolásra nyílhat lehetősége, amely a választás tisztaságának megőrzése érdekében megengedhetetlen. A választási bizottság a jogsértés megállapítása mellett nem szabott ki szankciót, mert nincs további hatásköre az ügyben.

A jelölt a bíróság elé vitte az ügyet, ahol kiderült, hogy az FVB nem vette figyelembe azt a HVB előtt tisztázott tényt, a választáson a kft nem lát el iratmegőrzési feladatokat az önkormányzat részére. Ezt a körülményt elfogadva a bíróság megállapította, hogy nincs az ügyben olyan lényeges tény, ami a választási törvény megsértésére alapot ad.