Az ombudsman visszavonná a terézvárosi csendrendeletet

2010.12.30. 11:58

Szabó Máté ombudsman szerint visszás a terézvárosi csendrendelet, ezért a szabályozás mielőbbi felülvizsgálatát kezdeményezte. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa azt írta: a VI. kerületi önkormányzat túlterjeszkedett felhatalmazásán, mert helyi rendeletében felülírta a hatályos törvényi szabályozás tartalmi elemeit.

A jelentés összegzésében az ombudsman arra mutatott rá, hogy (a korábbi vezetésű) önkormányzat a kerületi lakosok magánszférához való jogának védelme érdekében alkotmányosan aggályos eszközt választott. Az önkormányzat nemcsak túlterjeszkedett a felhatalmazáson, hanem az elfogadott rendeletében kifejezetten felülírta a hatályos törvényi szabályozás tartalmi elemeit.

Az ombudsman utalt arra, hogy a terézvárosi csendrendelet szabályozási koncepciója szerint az üzleteknek éjszaka zárva kell tartaniuk, de az önkormányzat jegyzője külön eljárásban engedélyezheti az ettől eltérő nyitva tartást.

Szabó Máté ez utóbbi külön "engedélyezési eljárásrend" megalkotását kifogásolta, mert így szerinte "semmi nem zárja ki az engedélyek megadásával kapcsolatos visszaéléseket". Ráadásul a szabályozás az átláthatóságot csökkentve kiszámíthatatlan módon korlátozza a kerületben az üzletek működési szabadságát.

Az ombudsman szerint a visszás helyzeten az sem változtat, hogy a jegyző tájékoztatása alapján egyetlen üzemeltető sem adta vissza működési engedélyét a rendelet hatálybalépése után.

A biztos a visszásságok orvoslása érdekében felkérte a terézvárosi képviselőtestületet, hogy hatvan napon belül vizsgálja felül és helyezze hatályon kívül a kifogásolt rendeletet. Kezdeményezte továbbá a jegyzőnél, hogy a rendelet alapján kiadott valamennyi határozatot haladéktalanul vonja vissza.

A biztos felkérte a nemzetgazdasági minisztert, hogy a vendéglátóüzletek környezetében élő emberek magánszférához való jogának védelme érdekében kezdeményezze a kereskedelmi törvény olyan módosítását, amely előírja, hogy a vendéglátó üzletekben az éjszakai zene- és műsorszolgáltatás a kereskedelmi hatóság által lefolytatott eljárás keretében engedélyezhető.

A tavaly szeptember elsejével életbe lépett terézvárosi szabály értelmében az üzletek, vendéglátóegységek és szórakozóhelyek csak este tízig tarthatnak nyitva, illetve - a megfelelő engedélyek beszerzése után - a nyitva tartási idő meghosszabbítható. Az üzletek a lakók legalább kétharmadának hozzájárulásával akár reggel hatig is nyitva tarthatnak, de szeszes italt nem forgalmazhatnak ez idő alatt. A vendéglők és a szórakozóhelyek pedig - a hozzájárulás megszerzése után - legfeljebb éjjel egyig lehetnek nyitva.

A szabályozás ellen több civil szervezet is tiltakozott.

Tavaly november elsejével úgy módosították a rendeletet, hogy a lakók több mint ötven százalékának hozzájárulásával reggel hatig is nyitva tarthatnak az üzletek, szórakozóhelyek és vendéglátóipari egységek.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Orbán Viktor: Szia Bátyus! Helyzet?

Orbán Viktor: Szia Bátyus! Helyzet?

A legismertebb, labdarúgással foglalkozó Facebook-oldal üzemeltetőivel találkozott.

március 22., 19:42

  • Belföld
Menczer Tamás megint kicsizik, de Magyar Pétert csak a zebrák érdeklik

Menczer Tamás megint kicsizik, de Magyar Pétert csak a zebrák érdeklik

Főleg az, hogy mit esznek.

március 22., 15:52

  • Belföld
Ukrajnáról és a Pride-ról beszélgetett Szijjártó Péter az osztrák külügyminiszterrel

Ukrajnáról és a Pride-ról beszélgetett Szijjártó Péter az osztrák külügyminiszterrel

Utóbbiról kiderült, hogy teljesen más álláspontot képviselnek.

március 22., 18:45

  • Belföld
Kovács Csaba lett a MOME új rektora

Kovács Csaba lett a MOME új rektora

A Prima Primissima díjas építész mandátuma a 2025–26-os akadémiai év végéig szól.

március 22., 15:18

  • Belföld
Autóba rohant egy mentő Újpesten

Autóba rohant egy mentő Újpesten

A mentősofőr a keresztbe áthaladó járművet csúnyán elkapta oldalról.

március 22., 17:21

  • Belföld
Egy kisebb kivizsgálást sem úszhatunk meg 100 ezer forint alatt a magánegészségügyben

Egy kisebb kivizsgálást sem úszhatunk meg 100 ezer forint alatt a magánegészségügyben

Az egynapos műtétek 300 ezer forinttól kezdődnek, de van, ahol milliós tétellel kell számolni.

március 22., 15:07

  • Belföld
Több ezer adag kábítószert foglaltak le a rendőrök

Több ezer adag kábítószert foglaltak le a rendőrök

A dílerek 2024 eleje óta üzleteltek a városban és környékén.

március 22., 17:27

  • Címlapon
Videón, ahogy a földrengés utáni áradás elsöpri az embereket Mianmarban

Videón, ahogy a földrengés utáni áradás elsöpri az embereket Mianmarban

Ezer fölé emelkedett a halálos áldozatok száma.

2 órája

  • Belföld
Mit tehet az örökös, ha ki nem fizetett tartozásokat, nagy összegű adósságot örököl?

Mit tehet az örökös, ha ki nem fizetett tartozásokat, nagy összegű adósságot örököl?

Az elhunyt hagyatékához nemcsak a vagyontárgyai tartoznak, hanem az adósságai is.

március 22., 05:49

  • Belföld
Reagált a Momentum a bírságra, szerintük orosz típusú rendszer kiépülése zajlik

Reagált a Momentum a bírságra, szerintük orosz típusú rendszer kiépülése zajlik

„Kövér elvtárs gyakorlatilag a saját ízlését viszi bele a döntéseibe” – mondta a párt képviselője.

március 22., 07:22

  • Belföld
„Az Orbán által ígért putyini »nagytakarító« törvények még csak ez után jönnek” – Újabb tüntetést szervez Hadházy Ákos

„Az Orbán által ígért putyini »nagytakarító« törvények még csak ez után jönnek” – Újabb tüntetést szervez Hadházy Ákos

Március 25-én várja az embereket az Erzsébet híd pesti hídfőjénél.

március 22., 07:11

  • Belföld
Lecsapott a Nemzeti Védelmi Szolgálat, három körözött férfi került rendőrkézre

Lecsapott a Nemzeti Védelmi Szolgálat, három körözött férfi került rendőrkézre

Videó is készült az elfogás pillanatairól.

március 22., 13:22

  • Belföld
Ismét megjelent az égbolton a sarki fény

Ismét megjelent az égbolton a sarki fény

Mutatunk néhány felvételt.

március 22., 12:38

  • Belföld
Érdemes a közelben tartani az esernyőt, több vármegyére is kiadták a figyelmeztetést

Érdemes a közelben tartani az esernyőt, több vármegyére is kiadták a figyelmeztetést

Napközben 14 és 21 fok közti idő valószínű.

március 23., 06:10

  • Belföld
Kocsis Máté új szabályt hozna arra, hogy külföldről ne lehessen médiafelületet finanszírozni

Kocsis Máté új szabályt hozna arra, hogy külföldről ne lehessen médiafelületet finanszírozni

A Fidesz frakcióvezetője szerint több felületen is finanszírozhattak „kormányellenes tevékenységet”.

március 22., 11:53

  • Belföld
Kormánytisztviselő tenyerében robbant kézigránát Újdörögdön, mindkét kezét elveszítette

Kormánytisztviselő tenyerében robbant kézigránát Újdörögdön, mindkét kezét elveszítette

Az újdörögdi balesettel kapcsolatban nyilatkozott Somogyi Zoltán vezérőrnagy.

március 22., 10:22

  • Belföld
Udvari bohócok, letolt nadrág, szafariban nevelkedő zebrák – üzenetet küldött Magyar Péter Orbán Viktornak

Udvari bohócok, letolt nadrág, szafariban nevelkedő zebrák – üzenetet küldött Magyar Péter Orbán Viktornak

A Tisza Párt elnöke szerint a kormányfő egy csodafegyverre vár.

március 22., 10:56

  • Címlapon
Utánajártunk, mikor törlik el az óraátállítást

Utánajártunk, mikor törlik el az óraátállítást

Az európaiak döntő többsége már búcsút intene neki.

4 órája

  • Belföld
A szülőket még inkább megviseli a gyerek cukorbetegsége, mint magukat a kicsiket

A szülőket még inkább megviseli a gyerek cukorbetegsége, mint magukat a kicsiket

Az állandó aggodalom mentálisan kimeríti őket – derült ki egy felmérésből.

március 22., 12:24

  • Belföld
Fejtörést okoz a szakembereknek a Magyar Rádió atombunkerének lebontása

Fejtörést okoz a szakembereknek a Magyar Rádió atombunkerének lebontása

Centiméterről centiméterre küzdenek meg a vasbeton monstrummal.

március 22., 12:10

  • Belföld
Egy hét alatt már ezren foglaltak nem lakhelyük szerinti szakrendelőbe időpontot

Egy hét alatt már ezren foglaltak nem lakhelyük szerinti szakrendelőbe időpontot

A Belügyminisztérium államtitkára számolt be a hírről.

március 22., 08:44

  • Belföld
Megmentettek egy iskolát a bezárástól, de folytatódnak a tankerületi átszervezések

Megmentettek egy iskolát a bezárástól, de folytatódnak a tankerületi átszervezések

Egyes intézményekben túl kevés, máshol túl sok a gyerek.

március 22., 08:18

  • Címlapon
Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző

Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző

Orbán Viktor személyesen írt neki levelet.

tegnap, 19:51

  • Belföld
Több százan tüntettek Sóskúton a tervezett akkugyár ellen

Több százan tüntettek Sóskúton a tervezett akkugyár ellen

Kifütyülte a tömeg Gulyás Gergelyt.

március 22., 07:42

  • Belföld
Karácsony Gergely: Hétfőn a főváros elutalja az első vételárrészletet Rákosrendezőért

Karácsony Gergely: Hétfőn a főváros elutalja az első vételárrészletet Rákosrendezőért

Hamarosan elkezdődhet a terület megtisztítása is.

március 22., 11:21

  • Belföld
Tehervonat gázolt el egy embert Debrecemben

Tehervonat gázolt el egy embert Debrecemben

A balesetkor a fénysorompó jól működött, a közút felé pirosat mutatott

március 22., 15:54

  • Belföld
Jogosítványukat bukták az ittas rolleresek Zalaegerszegen

Jogosítványukat bukták az ittas rolleresek Zalaegerszegen

Az egyikük még a rendőrök elől is megpróbált elmenekülni.

március 22., 20:42

Neked ajánlott