Bontják a mátyásföldi Ikarus-üzemet
Több mint tíz éves agónia után lassan pont kerül a valaha szebb napokat élt mátyásföldi Ikarus gyár kálváriájára. Az épületek jelentős részét lebontják, írja aziho.hu.
Az Ikaruspark honlapja szerint végső szakaszához érkezett Mátyásföldön az Ikarus piac kialakítása. A lap kereste az Ikarus márkanévvel is rendelkező Széles Gábort, de kérdéseikre nem kaptak választ. A területet üzemeltető cég, a Felikon Kft. is csak egy szűkszavú közleményt adott ki; azt írják, hogy június végén megnyílik az Ikarus piac.
Széles néhány éve még a hazai autóbuszgyártás felélesztése mellett kardoskodott. A nagyvállalkozó szinte évente hangoztatta, hogy újrakezdik az Ikarus autóbuszok gyártását, de ennek eddig nem sok jelét láttuk. Úgy tűnik, a tulajdonosok a buszok helyett inkább az épületek hasznosításában látják az igazi üzletet.
A 80-as évek elején még évi 6-7000 autóbuszt készítő budapesti gyáregység épületeiben a XX. század végéig még az Ikarusbus Rt. gyártott autóbuszokat. Alig egy hónapja a Busz I. gyáregység mellett elhelyezkedő foszfátüzem bontása is megkezdődött, itt a közelben lakók szerint egy parkolót fognak kialakítani, mely az említett présüzemben megnyíló piacot fogja kiszolgálni.
A híres Ikarus-víztorony viszont nincs veszélyben, ugyanis műemléki védettséget kapott, és több más épület is megmaradhat egy ideig, hiszen vállalkozások működnek bennük.
Az az évekkel ezelőtti terv, miszerint egy lakópark épülhet a területen, meghiúsulni látszik, ugyanis a környék lakói szerint annyira fertőzött altalaja van a gyárterületnek, hogy a földcsere több százmillió forintra rúgna. Ezért a mátyásföldi üzem még évekig iparterületnek számít.