Helén
9 °C
23 °C
Index - In English In English Eng

Eredmények

Karácsony Gergely

Ellenzéki Összefogás
50.78%

Tarlós István

FIDESZ-KDNP
44.19%

Felújítják a Ferenciek terét

2011.09.03. 11:38

A fővárosban a Ferenciek tere és a Széchenyi tér rendbetételével folytatódhat a belvárost megújító Város Szíve program, a Károly körút és Március 15. tér pénteken befejezett felújítását követően, jelentette be Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója szombaton, Budapesten.

Vitézy kifejtette: a Ferenciek tere előreláthatólag 2013-ban válhat a fővároshoz méltó központi találkozóhellyé, egyebek mellett a jelenlegi közúti aluljáró lezárásával, illetve a Kossuth Lajos utcát átszelő zebrák kialakításával.

A BKK vezérigazgatója elmondta azt is, hogy a Magyar Tudományos Akadémiának is otthont adó Széchenyi - korábban Roosevelt - tér közepén található zöld felületet is át szeretnék adni a gyalogosoknak, amit a Lánchídra hajtó autóforgalom elterelésével kívánnak elérni.

A Budapest Szíve program, pénteken átadott első ütemére kitérve Vitézy elmondta: az új városvezetésnek jelentős erőfeszítéseket kellett tennie, hogy időben, az európai uniós támogatást megtartva tudja átadni a megújult Károly körutat és Március 15. teret. Előbbi közterület rekonstrukciója összesen 3,1 milliárd forintból, 2,7 milliárd forintos brüsszeli hozzájárulással valósult meg, míg a Március 15. tér 2,2 milliárd forintból újult meg, amiből 1,6 milliárd forintot finanszírozott az Európai Unió - emlékeztetett.

Vitézy Dávid a már átadott, illetve a tervezett felújításokkal összefüggésben is kiemelte az új gyalogos átkelőhelyek fontosságát. Mint mondta, Budapest belvárosát a '70-es években aluljárókkal szabdalták szét, így a budapesti gyalogosok számára megszokottá vált, hogy a nagy csomópontokat - a világ nagyvárosaival ellentétben - csak nehéz lépcsőzés után tudják keresztezni. A BKK vezérigazgatója szerint hibás volt az a korábbi érvelés, amely a közúti forgalom gördülékenységére hivatkozva kényszerítette föld alá az embereket, hiszen a zebrák nem csökkentik a belvárosi utcák közúti kapacitását.

Vitézy Dávid kérdésre válaszolva közölte: a Margit híd még hiányzó legfontosabb elemeinek átadására szeptember második hetében kerülhet sor, amennyiben a hatóságok addigra engedélyezik az északi járda, a Margit-szigetre vezető szárnyhíd, illetve budai hídfő alatti kerékpáros alagút használatbavételét. A Margit híd teljes megújulásához ezután már csak a díszkivilágításnak, illetve a Jászai Mari téri csomópontnak kell elkészülnie, ami legkésőbb jövő tavasszal történhet meg - fűzte hozzá.