Parasztvakítás a Pozsonyi úton

A tizenharmadik kerület bölcsen előre számol a válság hatásaival, tudva, hogy a budai hegyek közt élő milliárdosok hamarosan megelégelik az iszonyatos benzinszámlákat, a nagy ház fűtési költségét, és visszaköltöznek a városba. Egyik célpontjuk nyilvánvalóan az Újlipótváros lesz, ahol a lakások igényesek, a boltok kínálata pazar, a legendás tetőteraszokról pedig jobb kilátás nyílik a hegyekre, mint az erdő széléről.

Ennek a rétegnek azonban megvannak az igényei. A milliárdosok szeretik, ha környezetük nem csak igényes, de távolról is látszik rajta, hogy pénzt raktak bele. És mi az, ami távolról is látszik? Ha valaki járt már valamelyik milliárdosgettóban, akkor tudja: a színek és a furcsa formák. A kerület azt ugyan nem vállalta, hogy indokolatlan kajütablakokat fúrjon a bauhaus házak oldalába, vagy mediterrán típusúra cseréljék a tetőt, de a kerület főutcáján, a Pozsonyi úton azért megtették, amit lehet.

Távolról jól néz ki

Az utca távolról nézve valóban látványosan megújult. A körúttól a Radnóti Miklós utcáig tartó szakaszon egyirányúsították a forgalmat, felújították az útburkolatot, és bringabarát jelzéseket festettek fel: olyan piktogramokat, amelyek a lámpánál előreengedik a kerékpárosokat, és olyanokat, amelyek az autósokat figyelmeztetik, hogy ezen a szakaszon a biciklisek mindkét irányban hajthatnak. Megnövelték a zöldterületek arányát, és legfőképpen újra cserélték a járda burkolatát, amitől a boltokkal, kávézókkal teli utca képe valóban megváltozott. Amikor az ember reggel beugrik a kocsijába, rögtön szemébe villan a színes burkolat, jó kedve lesz, és lendületesen hajt a négy sarokkal arrébb található munkahelyéig.

Testközelből viszont a fejlesztés sajnos inkább ahhoz a budai házhoz hasonlít, amelynek eladása után az ingatlanvállalkozók vigyorogva dörzsölik a kezüket. A Pozsonyi utca ugyanis magán viseli az ingatlanos parasztvakítás minden fontos ismérvét. A burkolat alapja az a viacolor nevű térkő, amelyet valamilyen okból tömegek gondolnak igényes és tetszetős kövezetnek, miközben az egyik legolcsóbb burkolóanyag, megjelenése átlagos, viszont hamar kilazul, és így a burkolat göröngyössé válik.

A tervező ennek a kőnek a legvadítóbb fajtáját választotta, a színátmenetest, tudván, hogy így a legmagasabb fokra emeli a sárga és piros kövek keverésétől már amúgy is plafonon lévő színvonalat.

Humanizálás

A kövezet kialakítása annyiban is követi a parasztvakító villák receptjét, hogy testközelből nyilvánvaló: a kivitelező feltehetően eddig csak uborkaszüretelésben kipróbált embereket alkalmazott. A lelkes munkások tisztességesen teljesítettek addig, amíg egymás mellé kellett helyezni a köveket. Láthatóan bajba kerültek azonban, amikor kör alakú objektumokkal, például csatornafedőkkel szembesültek. Szinte látjuk a jelenetet, ahogy 2-3 munkás guggol az egyik ilyen feladat előtt, és ráncolt homlokkal igyekeznek kirakni a réseket kis kövekkel. Ahogy fotóinkból látszik, ez nem könnyű feladat, tehát ne becsüljük alá a végeredményt!

A kerület ezt a dolgot, amit a Pozsonyi úttal csináltak, egyébként az út „humanizálásának” hívja, amiből arra következtetünk, hogy emberbaráti okok húzódhatnak a háttérben. Talán kezdő burkoló szakmunkásokat bíztak meg a feladattal: keressenek valamit ezek a srácok, miközben tapasztalatot is szereznek. Erre utal, hogy a Jászai Mari tér közelében a nebulók lehetőséget kaptak arra, hogy szabadjára engedjék a fantáziájukat. Az egyik tanuló stílusban elütő, négyzetes, vörös kővel rakta ki a bicikliutat. Egy csapat diák pedig kicsi, fekete és fehér kövekkel csíkozott be egy egész nagy területet, ami tényleg viccesen néz ki, de hosszabb távon néhány pad többet dobott volna a használhatóságon. Utcabútorból furcsamód egyetlen darabot sem helyeztek ki a Pozsonyi úton. (A terv a sávozott területtel vélhetően az, hogy adott esetben innen is megnyithassanak egy utat a hídra, de mivel ehhez a Demszky-karókat is el kell távolítani, ezért néhány pad arrébb emelése sem jelenthet problémát.)

Plázaparkoló

A lendület egyébként pont az ágyások szegélyénél fogyott el. Ehhez még a viacolornál is igénytelenebb anyagot használtak, olyan szürke lapokat, amelyeket eddig csak plázák parkolóiban láttunk. Mivel ekkor már délután volt, és az ipari tanulók eléggé unták a feladatot, az elemeket hézagosan, 5-10 centis szintbeli különbségekkel hányták ki. Ennek szerencsére van előnye is, a virágtartók ugyanis már most, két héttel az átadó után esnek szét, így hamarosan szakemberekkel is elvégeztethetik a munkát.

Sajnos a legkiválóbb szakember sem ad majd magyarázatot arra, hogy ezeket az ágyásokat miért teljesen esetleges formájú, sokszögű alakzatoknak tervezték. A zöldterületek furcsa formájuk ellenére sem izgalmasak. Szeszélyes beugróik, éles szögeik miatt inkább azt az érzetet keltik, hogy a tervező itt valami nagyot akart csinálni, de csörgött a telefon, és közben elfelejtette.

Javítgatni egyébként felesleges is lenne, a Pozsonyi út ugyanis annyira autentikus, hogy a beavatkozás nemzeti karakterünk felszámolását jelentené. A helyiek a felújítást megelőző lakossági fórumon ugyanis két dolgot követeltek: kisebb forgalmat a nyugalom végett, és még több parkolóhelyet.