Fizetős parkolás: a BKK visszavág

2013.01.07. 08:01

Nem sokon múlott, hogy több száz fizetős parkolóhely ingyenessé váljon január 1-től, a BKK ugyanis decemberben kilátásba helyezte: levonul az összes általa üzemeltetett parkolási területről, ha a kerületek nem fogadják el a feltételeit. Az ügy megoldódott végül, most viszont azok a kerületek vannak gondban, ahol új parkolási övezeteket terveztek. A parkolási bevételekért vívott csatában egyenlített a főváros, a háború azonban folytatódhat.

Tovább csúszhat több kerületben az új fizetős parkolási zónák kialakítása és a régebbiek bővítése. A parkoltatásból törvénnyel kiakolbólított főváros, és cége a BKK ugyanis kemény feltételekkel állt elő. Tavaly év végén öt (VI. VII., VIII., IX., XIII.) kerülettel szálltak vitába, amelynek kis híján az lett az eredménye, hogy január 1-jén közel 600 automatát kikapcsol a BKK, és ingyenessé válik a főutakon a parkolás.

Az évi 6,5 milliárd forintos parkolási bevételért indított első csatát 2011-ben nyerték meg a kerületek azzal, hogy erős parlamenti lobbicsoportjuk elérte: a módosított önkormányzati törvény 2013 január elsejétől teljesen a kezükbe adja a fővárosi parkoltatást. A fővárosi önkormányzat és a parkolást felügyelő BKK egy darabig nyalogatta sebeit, majd tavaly év végén megjelentek hat kerületi önkormányzatnál, és olyan szerződéstervezeteket tettek le az asztalukra, amitől felállt a szőr a kerületi vezetők hátán.

A tervezetek lényege az volt, hogy a parkolás üzemeltetése ugyan a kerületekhez kerül január elsejétől, ám a fővárosi tulajdonú utakon keletkezett bevétel teljes egészére igényt tart a BKK. A kerületeknek csak az üzemeltetés költségét fizetnék ki: havonta, automatánként 9000 forintot (ennyiért üzemeltette eddig őket a BKK). Kilátásba helyezték, ha nem fogadják el a kerületek a feltételeket, akkor levonulnak a területről, és viszik a BKK tulajdonában levő automatákat is. A szerződést egyedül az V. kerület fogadta el, nem csoda, hiszen ott közös fővárosi-kerületi társulás működik már több mint egy évtizede.

A másik öt kerületben berzenkedtek, kevesellték a meghatározott üzemeltetési költséget, de végül az utolsó pillanatban mindenhol megszületett a megállapodás. Négy kerülettel úgy egyeztek meg, hogy 1-6 hónapig megbízás alapján tovább üzemelteti az automatákat a BKK,  Józsefvárossal pedig olyan kompromisszum született, hogy a kerület saját parkolási cége bérbe veszi az automatákat a BKK-tól.

Információink szerint összesen mintegy 600 automatáról van szó, amelyek tavaly 60 milliós üzemeltetési költség mellett 140 millió forint bevételt termeltek (ide tartoznak például a nagykörúti automaták). Ezeket az automatákat vagy lecseréli egy idő után az illetékes kerületi önkormányzat, vagy hagyja tovább a BKK üzemeltetésében. A lecserélés mellett az szól, hogy az üzemeltetési költséget onnantól a kerület határozza meg, ellene viszont az, hogy be kell ruházni rá. A következő hónapokban ezt eldönti az érintett öt kerület, az viszont biztos, hogy sokat nem fognak keresni a fővárosi utakon működtetett automaták után, mert a bevétel a fővárosé lesz.

Azok a kerületek is gondban vannak, ahol idén tervezték a fizetős rendszer bővítését, vagy indítását. A II. kerületben jelenleg csak a kerületi tulajdonú utakon (főleg mellékutcákban) van fizetős parkolás. A BKK még a törvénymódosítás előtt előkészítette a rendszer kibővítését a főutakra is, ám a jogszabálymódosítás után lelohadt a lelkesedés. A kerület vitte tovább a tervet, ám most hosszas tárgyalásba kell bocsátkozniuk a BKK-val, hogy az milyen üzemeltetési költségeket fogad el, levonható lesz-e a kifizetendő bevételből az új automaták ára, és ez jelentősen eltolhatja a bevezetés idejét.

Mint a II. kerület illetékesétől megtudtuk, folynak a tárgyalások. A kerület abban bízik, hogy megegyezésre jutnak, hiszen a fővárosnak érdeke, hogy bevételhez jusson, a kerületnek pedig az, hogy az autósok ne ingyenes P+R parkolónak használják ezeket a parkolóhelyeket. Ugyanebben a cipőben jár a III. kerület is. Mint elmondták: akár az egész fizetős parkolási rendszer áprilisra tervezett indítását csúszását eredményezheti a tárgyalások elhúzódása.

A BKK 2011 elején eredetileg azt tervezte, hogy 5000 új parkolóhelyet alakít ki a főváros kilenc (I., II., VI., VII., VIII., IX., XI., XII., XIII.) kerületének parkolási szempontból telített útjain, nagyrészt főutakon. A fentiek mellett még tehát legalább öt kerületben gondolkodhatnak azon, hogy megéri-e a fizetős rendszer - kerületi bevétellel nem kecsegtető - további bővítése.