Etelka, Aletta
3 °C
4 °C

Ahol Fenyő Miklós megismerte az egóján kívüli önmagát

2013.02.13. 10:17

Milyen idők, micsoda dicső idők! Januárban az ország mintegy szabadságharcos sikerként felszabadult a nemzetközi pénzügyi körök őrjítő elnyomása, a nemzetközi pénzügyi ellenőrzés alól. Februárban jött a nagyszabású fejlesztéseket ígérő Huba – és a java még csak ezután következett. LSD-stül, teflonostul. Zsidótörvényestől, bécsi döntésestül, győri programostul.

1938 volt; a Népszövetség megszüntette Magyarország pénzügyi ellenőrzését, a Koronatanács elfogadta a Huba néven ismert légierő-fejlesztési, egy repülőhadosztály felállításáról szóló tervet, a győri program előszobáját.

És júniusban, amikor az akkor épp független Szlovákiában tárgyalások indultak a magyar autonómiáról, Magdolnaváros néven új városrész született Budapesten. Bő tíz évvel később elnyeri mai, több mint 13 négyzetkilométeres területét Angyalföld, Vizafogó, Újlipótváros, a Margitsziget és a Lőportárdűlőt egyesítő XIII. kerület, majd hetvenöt évvel később, 2013-ban ünnepségsorozat kezdődik az 1938-as születésnap megünneplésére.

3654
Fotó: fortepan.hu

„Ezt nem hiszem el” – robog be a Radnóti művelődési központ, a RAM ünneplőbe öltöztett termébe Fenyő Miklós díszpolgár az ünnepségsorozatot bejelentő sajtótájékoztató megkezdése után néhány perccel. Először a RAM másik oldalán egy MLM-rendszerben működő pénzügyi szolgáltató bulijára tévedhetett be, ha jól értjük – mi is így jártunk, rossz ajtón érkezve kellett átvágnunk magunkat az öltönyök, kosztümök és junitlinkedek tengerén, mielőtt minket vágtak volna át –, de lényegében épp a kezdésre sikerül átérnie a megnyitóra.

A pódiumra kiültetett meglepetésvendégek mellett a szintén díszpolgár Farkasházy Tivadar – akivel legutóbb, nem hivatalos keretek között, a Dagály strand gyerekmedencéjénél találkoztunk – ezúttal a nézők közé szorult. De a meghívott díszpolgárok, Fenyő, valamint Baranyi Ferenc költő-műfordító és Horváth Ádám egykori tévéelnök, „mindenki szomszédja”, ahogy mellettünk emlegetik, nélküle is bőségesen elsztorizgattak a kerülethez kötődő élményeikről.

22542
Fotó: fortepan.hu

Sajnos Fenyő is prózában, kimaradnak az Angyalföldi pálmafák, legalábbis azt hisszük (a végén azért magnóról mégis csak megszólalnak az örökzöld dallamok), viszont megtudjuk, hogy vérbeli XIII. kerületi, akinek ráadásul ez a szerencseszáma. Egész életében a kerületben élt, és már háromévesen érezte, hogy különleges helyre született, amikor kisgyerekként levitték az újlipóti Szent István parkba, amelyet azóta is még szűkebb értelemben vett hazájának tekint a kerületen belül. „Kezdem megismerni magam az egómon kívül” – mondta mosolyogva arról, mit adott neki a kerület, és mesél arról, hogy az újlipótiak, ha kicsit nagyobb léptékkel nézzük a dolgot, végül is angyalföldiek.

Horváth Ádám a kerület egy egész más oldalát villantotta fel: szerinte olyan ez, mint egy kisváros a nagyvárosban, ahol megmaradtak a kis üzletek, és minden helyben van, legyen szó akár csak egy zipzárcseréről. „A Váci utcán nem érdemes végigmenni, mert kihalt, a Pozsonyi úton érdemes végigmenni, mert újjáépült” – mondta (hallgattunk is rá, az ünnepség után ott, a Pozsonyi kisvendéglőben kötöttünk ki). Ha pedig megkérdeznék, milyen állampolgárnak vallja magát, azon sem nagyon gondolkozna: „13. kerületi állampolgár vagyok”.

„Ízig-vérig angyalföldinek érzem magam” – kezdte Baranyi Ferenc, amin többen elmosolyodtak, mivel rögtön utána kiderült, hogy a szemben lévő épületben, vagyis az Újlipótvárosban lakik, és hát, bizony még a kerületen belül is sokakban erősen él a lokálpatriotizmus. Baranyiban folyamatosan fejlődött ez az érzés, először Milánóból vágyott vissza egy Pozsonyi úti sörözőbe, majd már nem is lehetett kérdés, hogy a kerület a hazája, miután a költői képeiben is itteni képek bukkantak fel. A költő végül elszavalta friss, még meg sem jelent, „Én menjek el?” című versét, amit a kerület ihletett; itt felidézte József Attila költői képeit is, amiket éppúgy a környezet szült, mint az övéit, például a kavicsbányák magányosságáról szólót.

13786
Fotó: fortepan.hu

Itt viszont nincs magányosság sugallta szomorúság, ünnepi hangulatban toporgunk félszegen, a bennszülött Andris, aki az egykori iskolája romjaiból kinőtt épületcsodán búslakodik, és a bevándorló János, akinek a szomszédos Pannónia diákszállón töltött első, nem épp ünnepi ihletettségű angyalföldi éjszakája jut eszébe a kilencvenes évek közepéről. Közben Tóth József polgármestert hallgatják arról, hogy „először tudja megmutatni magát a kerület”, és hogy a rendezvénysorozattal erősíteni akarják a lakókban a kötődést Angyalföldhöz (és Vizafogóhoz és Újlipóthoz ésatöbbi), és lehetőséget látnak a fejlődéstörténet bemutatására is.

Az ünnepségsorozat keretében 75 programmal készülnek december 20-ig a szervezők, lesz itt kiállítás, fesztivál, családi nap, fontos szerep jut a kerület 75 éves lakóinak, valamint a 75. házassági évfordulójukat ünneplőknek is. helytörténeti séta, angyalföldi utcazenei fesztivál, vízimajális, autóbuszos városnézés, és még Ruttkai Éva szobrát is felavatják. És a kerületnek arca is lett erre az évre, Sárosi Éva, aki 75 évesnek határozottan fiatal, viszont lelkes, bár a beszéde kicsit egy gimnáziumi dolgozatra emlékeztetett az olyan fordulatokkal, mint hogy „a mai elidegenedő világban üde színfolt a kerület”.

Amely egyébként a népessége – több mint száztízezer lakó – alapján az ország kilencedik legnagyobb városa lenne, ha kiválna a székesfővárosból. De hát ilyesmire még 75 évvel az önállóvá születés után is bátor dolog vállalkozni, inkább szerzünk egy 75-ös érmét, eszünk egy 75-ös tortát, megnézzük, ahogy a „visszafelé hull a hó” verssort felidézve beleeresztenek 75 lufit a nagy havazásba – figyelem, aki megtalálta egyiküket, értékes ajándékot nyerhet! –, majd, hogy enni induljunk, trolira szállunk.

Igen, a 75-ösre.