Metál tovább puhította a taxisrendeletet

2013.05.15. 14:37

A Fővárosi Önkormányzat hosszú huzavona után fogadta el a rendeletet, de azon szinte még meg sem száradt a pecsét, és máris módosítanák,  puhítanák, a taxisok javára - írja a Figyelő Online. A 15 éves autókat 2015-ig lehetne használni, és valamivel kisebb csomagtartóval is beérnék a rendeletalkotók. Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke a portál érdeklődésére elmondta, tanulsággal szolgál, és példát mutat a főváros kompromisszumkészsége. Az elnök szerint az összes önkormányzatnak így kellene egyeztetni minden kérdésben az érdekképviseletekkel, mert a politikusoktól nem várható el, hogy a legkülönbözőbb szakmákból doktoráljanak.

Metál Zoltán számításai szerint az egységes tarifa miatt átlagosan 19-25 százalékkal emelkedik a fuvardíj, de az utasok szerinte mégis egyértelműen jobban járnak. Megfelelően felszerelt, klímával ellátott gépkocsikba ülhetnek, és azt sem tartja elhanyagolható szempontnak az elnök, hogy nehezebb lesz átverni őket egységes tarifának köszönhetően.