Felújítják a Tüskecsarnokot
Már idén augusztusban elkezdődhetnek a munkálatok, 2014 nyarára pedig kész is lehet a multifunkciós, jégpályát is magában foglaló sportcsarnok – írta meg a Jégkorong blog, a Nemzeti Sportközpontoktól (NSK) kapott információ alapján.
![](https://kep.index.hu/1/0/441/4412/44128/4412826_e629d94c97bce2d2f45fb8dc8d576056_wm.jpg)
Az ELTE lágymányosi kampusza melletti sporttelepen található csarnok felújítása után 4 000 fő befogadására lesz alkalmas, amely a jelenlegi befogadóképessége megduplázását jelenti.
Az épületben helyet kap majd egy sportesemények, kulturális rendezvények és koncertek megtartására is alkalmas nagyterem, a föld alatti szinten kisebb edzőtermek lesznek, de lesz fitneszterem, fallabdapálya, mászófal és internetkávézó is. A csarnok tüskéi éjszaka ki lesznek világítva, ezzel fontos budapesti panoráma-elemmé válhat az épület.
A Tüskecsarnokot 1993-ban kezdték építeni, ám a projekt 1998-ban, egy ideiglenesnek vélt leállás után félbemaradt. Eddigre már 4-5 milliárd forintot költöttek rá, az azóta eltelt időben pedig még több mint egymilliárdot az őrzésre és az állagmegóvásra.
![](https://kep.index.hu/1/0/441/4414/44141/4414164_d52acb67ea81e5003a7fb21844c041e9_wm.jpg)
A kormány már korábban döntött arról, hogy a félbemaradt építkezést folytatni kell, azonban ennek határidejét több alkalommal módosították. A legutóbbi Varga-csomag bejelentésekor ennek a beruházásnak az átütemezése is napirendre került a 60 milliárdos kiadáscsökkentés részeként, de úgy tűnik, azóta mégis megtalálták a beruházásra fordítandó mintegy hatmilliárd forintot a 2014-es költségvetésben. Erre még rájön a csarnok mellé épített új versenyuszoda költsége, ez azonban már csak 2015 első félévében készülhet el.
A Tüskecsarnok részletes látványterveit itt nézhetik meg.