Megint nem járt a 3-as metró

2013.06.28. 10:39

Pótlóbuszok közlekedtek péntek délelőtt is az M3-as metró vonalán az Árpád híd és Újpest-Központ között utasrosszullét miatt. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Facebook-oldalán tizenegy körül közölték, hogy újra teljes vonalon jár a metró.

Erős János, a Budapesti Közlekedési Központ fődiszpécsere elmondta, hogy egy idős férfihoz kellett mentőt hívni. A Nyugati pályaudvarnál szállt fel a metróra, majd egyensúlyát elveszítve elesett. Utastársai felsegítették és felültették, de Újpest-Központnál nem tudott leszállni a szerelvényről. A metrókocsiban egy orvos is utazott, aki azt mondta: a férfit nem szabad megmozdítani, ezért mentőt hívtak hozzá. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője szerint az idős férfit combcsonttörés gyanújával szállították a kórházba.