Önkéntesek mentik a csodanövényt

Az M0-s és lehajtója, valamint a régi kettes út határolja azt a nyolchektáros újpesti természetvédelmi területet, ahol Európában egyedülálló módon városi környezetben, természetes élőhelyén megél a homoktövis. Naponta százezrek autóznak el az autóúton, nem sejtve, hogy egy olyan növény utolsó magyarországi menedékhelye mellett zúznak el, ami egykor az egész pesti pusztát uralta. Ami maradt, az a kevés is majdnem elpusztult néhány éve, ha nem lenne 100-150 önkéntes természetvédő, akik évente szisztematikusan tisztítják az elvadult területet, hogy az őshonos növényzet visszahódíthassa a helyét. Az éves élőhelykezelés most hétvégén van.

A 104-es busz Vízművek megállójától nem messze, egy sorompón átkelve lehet besétálni a területre, ahova az egykori hatalmas kiterjedésű (Újpesttől Ócsáig tartó) pesti homokpuszta visszaszorult napjainkra. Magyarországon ezen a nyolc hektáron található egyedül az ókortól kezdve csodanövénynek tartott homoktövis. A szekérútról benézve első pillantásra teljesen jellegtelennek tűnik a kopár, furcsa halmokkal, dombokkal tarkított ritkás-gyepes földdarab, pedig ezen homokgyepes területen ma már újra hemzsegnek a különféle növény- és állatfajok.

A fákkal határolt Homoktövis Természetvédelmi Terület ösvénye egy táblánál indul, amin a leggyakoribb helyi madárfajokat sorolják fel, köztük a meggyvágót, csilpcsalpfüzikét, szajkót. Ha nem tudnánk, hol vagyunk, a Megyeri híd háttérben csúcsosodó pilonjai rögtön eligazítanak. A nagyfeszültségű vezeték mellett kilátni az M0-son elsuhanó autókra. Ahogy beljebb csörtetünk, a hátam mögül zajt hallok a bozótból. "Fácán" – közli kísérőm lakonikusan.

Bajor Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület elnöke kalauzol a tanösvényen, aki elmondja, hogy a pesti horizont nagy részét az 1800-as évekig a dunai homokból összeállt hordalékkúpok határozták meg. A félsivatagos sztyeppeszerű klímához csak különleges élővilág tudott alkalmazkodni. A tengerpartokra jellemző az itt elterjedt homokgyepes flóra és fauna, a belső kontinensen ritkán fordul elő. Ahogy a város nőtt, úgy telepítettek egyre több fát, főleg akácokat a homok megfogására, 1855-ben például a mai Népliget első fáit ültették el.

Az észak-újpesti homokgyepes rész egészen a II. világháborúig viszonylag érintetlen puszta maradt, 1950-ig komoly botanikai kutatások folytak itt. Akkor kerítették le a nagy telket, és rendezték be a Petőfi laktanya gyakorlóterét. A gyepet sok helyen feltúrták – ma is láthatók a fűvel benőtt lövészárkok és tankcsapdák –, a zárt terület jó takarása és a homokmegkötés miatt pedig tájidegen, agresszív fafajokat ültettek. A növényzet szempontjából ekkor kezdődött az igazi hanyatlás időszaka. A sötét időszak 1970-ig tartott, amikor egy kis részt védetté nyilvánítottak.

A rendszerváltás után a katonák elhagyták a területet. Az elhagyott földdarabot az évek alatt ellepte a gaz, a cserje, és az agresszív fehér akác, fekete fenyő, zöld juhar fatriumvirátus erdeje kezdett összezáródni felette. (Igaz, hogy a védettnek nyilvánított részt 1999-ben kibővítették papíron.) Az elborított őshonos homokgyep és homoktövis más majdnem teljesen elpusztult, amikor 2006-ban a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület elindította az élőhelyvédelmi akcióját. Ekkor már mindössze  három darab, kétszáz négyzetméteres foltra szorult össze az őshonos növényzet.

Ez volt utolsó utáni pillanat, idézi fel a helyzetet Bajor Zoltán. Közben odaérünk az első homoktövishez, aminek halvány-narancssárga bogyói ott virítanak az ágai végén. Természetvédelmi engedéllyel megkóstolom a hírneves bogyót, amit az ókori görögöktől kezdve a tibeti szerzeteseken keresztül egészen a XX. századi altáji kutatóintézetekig sokféle betegség gyógyírjának tartottak.

A terméshez nem könnyű hozzáférni, a tövisek útját állják a nyúlkáló kezeknek, ha pedig már megvan, óvatosan kell leszedni, mert szétroppan. Ráharapva nem varázsol el a kesernyés-savanykás, kissé a csipkebogyóra emlékeztető ízvilág, de azzal vigasztalódom, hogy a bogyó C-vitamin tartalma tízszerese a citromnak. A harmadik bogyó után amúgy annyira nem is rossz. (Kereskedelmi forgalomban lehet homoktövis-készítményeket kapni, sokan foglalkoznak a házi termesztésükkel.) 

Az első, 2006-os élőhelymentést azóta már évenként követi a többi. Az egyesület módszeresen végzi a megtisztítást: a magterülettől kifelé sugárirányban irtják a cserjést, ritkítják a fákat, visszavágják a fenyő, az akác és a juhar friss sarjait. A megtisztított területen a homokgyep hamar visszaszerzi a területeit, a kórókkal, gazokkal már maga is elbánik. A kezdeti 600 négyzetméter homokgyepes őshonos terület mára 80 ezer négyzetméteresre nőtt. A cél az, hogy a 400 ezer négyzetméteres természetvédelmi terület nagy részét újra homoki gyep és homoktövis borítsa, a földterület szegélyén pedig őshonos kocsányos tölgyekből és cserjékből álló természetes kerítés védje a gazdag élővilágot.

Ahogy az eredeti felszín újra teret nyer, úgy bukkannak elő elveszettnek hitt növények a csikófarktól az orchideafélékig (kardos madársisak, agárkosbor), és térnek vissza az állatfajok. Míg egy akácosban legfeljebb 4-5 növényfaj marad meg, a homoki gyepes környezetben hússzor annyi, mondja Bajor Zoltán. A földre nézve rámutatok egy nagyobb állatnyomra a homokban, és kérdően nézek a természetvédőre.

Á - nevet fel Bajor - vannak itt csövik is, jóban vagyunk velük, rendben tartják a területet. Van egy hebrencs kutyájuk, ez annak a nyoma.