Megkezdődött a hazai síszezon

2013.12.08. 09:07

Szombaton megnyitott az Eplényi Síaréna, ezzel hivatalosan is megkezdődött a hazai síszezon. Eplény mellett még Matraszentistvánon van hóágyú, ott december második hetében nyitnak a tervek szerint. Mivel a kormány a Normafán is sícentrumot szeretne, elindítottuk az Index normafai sínapszámlálóját.

Sínapszámlálónk megmutatja, hogy aktuálisan a Normafán éppen lehet-e, lehetne-e sízni, vagy nem, és összeszámlálja a szezon végéig a síelésre alkalmas napokat. Csak a természetes hóval számolunk, a sielok.hu hóadatai alapján. A tervezett Normafa sícentrumba hóágyúkat is állítanak majd, ezért a síszezon végén, összegző cikkünkben azt is kiszámoljuk, hogy a teljes időszakban hány napot lehetett volna síelni, ha a Normafán hóágyú is van.

Alkalmazásunkkal (ami a Budapest rovat cikkeiben a jobb hasáb tetején látható a síszezon végéig) egyszerűen akarjuk elősegíteni a döntést a normafai sícentrumról, ami egyelőre még nem több, mint egy határozott kormányzati szándék, amit zöld szervezetek elleneznek. Megkérdeztük a XII. kerületi önkormányzatnál, hogy áll most a beruházás:

A Normafa környékén egyelőre még semmi nem látszik a tervezett beruházásból. Beruházás ugyanis nem lesz a területen, hanem annak vizsgálják a lehetőségét, hogy a Normafa fejlesztése során hogyan lehetne helyreállítani a régi sípályákat. A XII. kerület még a földterületet és az ingatlanokat sem tudta vagyonkezelésbe venni, mert ez egy időigényes folyamat. A számos különálló helyrajzi számú területből és építményből álló Normafa jelenleg állami tulajdonban van, az vagyonkezelésbe való átvétel pedig 2014 tavaszáig is elhúzódhat. Ezzel párhuzamosan zajlik a Natura2000 környezeti tanulmány elkészítése is, amely alapvetően befolyásolhatja a beruházást. A Natura2000 mellett még több kisebb környezetvédelmi vizsgálat elvégzésére is szükség van ahhoz, hogy jövőre elkezdhessék a megvalósíthatósági tanulmány megírását.

Törvényi kronológia

  • 2013. június 30: kormányhatározat a Normafa Park beruházás megvalósításáról
  • 2013. július 16: a Magyar Közlönyben megjelenik a „Normafa park kiemelt kormányzati beruházás koncepciójáról és az azzal összefüggő feladatokról” szóló kormányhatározat
  • 2013. július 26: nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé teszi a fejlesztést egy kormányrendelet
  • 2013. szeptember 30: a parlament 238 igen, 38 nem szavazattal, 4 tartózkodás mellett elfogadja a Normafa-törvényt

Mi is épülne a Normafán?

A Normafa-törvény a kormány szerint megalapozza egy európai színvonalú sportkomplexum kialakítását, természetvédők szerint azonban eközben lerombolja a páratlan természeti értékeket és a főváros második legkedveltebb kirándulóhelyét. A vita egyelőre arra futott ki, hogy Pokorni Zoltán polgármester nyílt levélben rugaszkodott neki, hogy leírja, mi nem lesz a Normafán, és az önkormányzat létrehozott egy honlapot, www.normafa.info ahol folyamatos tájékoztatás adnak a Normafa lehetséges fejlesztée kapcsán.

A tervek szerint a Normafán parkolók, felvonók, új sí-, szánkó- és bobpályák épülhetnek, bicikliút, hivatalos downhillpálya és futópálya és szabadtéri kondipark is lehet. Emellett felújítják és bővítik a már meglevő védett épületeket, sőt, kápolnát is terveznek az Anna-rétre. A tervek azonban nem véglegesek és helyi népszavazáson dönthetnek majd a hegyvidékiek a fejlesztés megvalósításáról, addig is a törvény ingyenesen a XII. önkormányzat vagyonkezelésébe adja a Normafánál fekvő állami földterületeket.