Több füstöt hoz Őrmezőnek az új metró
További Budapest cikkek
-
A kormány szerint autósüldözés folyik Budapesten
- Elkezdték a Széll Kálmán téri átjáró építését
- BKK: Leszállíthatják a budapesti járatokról a maszk nélküli utasokat
- Szombattól pótlóbusz jár az 1-es villamos helyett a Hungária és a Könyves Kálmán körúton
- A koronavírussal magyarázza a BKV, miért nem lesz idén nyáron sem klíma a 3-as metrón
Jóval több buszjárat fog keresztülmenni az őrmezői lakótelepen, mint amit a BKK és a Főmterv illetékesei ígértek az október végi lakossági fórumon – állítja Vendégh Zsolt, a Levegő Munkacsoport (LM) tagszervezeteként működő Őrmezei Közakarat Egyesület (ŐKE) alelnöke. Vendégh szerint az őszi tanácskozáson az új buszjáratok megnevezését és útvonaluk bemutatását szándékosan kerülték, ellenben azt ígérték, hogy a Neszmélyi úton és a Péterhegyi úton „jellemzően” nem fognak BKV-buszjáratok közlekedni. Ennek ellenére a BKK a napokban véleményezésre bocsátott tervei szerint előbbin hat, míg utóbbin hét járat megy majd keresztül, jórészt azért, hogy kiszolgálják a 4-es metró kelenföldi végállomását.

Vendégh szerint ez a forgalomszervezési javaslat gyakorlatilag „egy gázburkot képez Őrmező köré”, becslései szerint ha a járatok valóban az itt jelzett útvonalon közlekednének, azzal 15-20 százalékkal növekedne a környék légszennyezettsége. A BKK tájékoztatása szerint viszont „a lakótelep kiszolgálásában közvetlenül nem érintett autóbuszok a lakótelepet határoló utakon közelítik meg az új buszvégállomást, tehát környezeti terhelést nem jelent a lakótelepnek az új buszvégállomás”.
A járatokra lebontott listát átböngészve kiderül, hogy a következő járatok érintenék, vagy szelnék át az őrmezői lakótelepet (a BKK térképe leszűkíthető csak az őrmezői járatokra, de ezek között nem jelenik meg a városrészt határoló Balatoni úton közlekedő 101E és 141E):
- 87, 87A, 187: az új végállomást az Őrmezői lakótelep érintésével a Neszmélyi út – Péterhegyi út útvonalon, az ott található megállókat is kiszolgálva érik el
- 101E: a járat Budatétény vasútállomás (Campona) és Kelenföld vasútállomás (Őrmező) között a Balatoni úton közlekedne, ez a lakótelepet határoló utak egyike
- 141E: gyorsjáratként a Savoya Park és Kelenföld vasútállomás között közlekedik, Budafokon a 141-es busz mai útvonalán, majd a Balatoni út – Háros utca csomópontot elérve a Balatoni úton megy tovább az M4-es metró kelenföldi végállomásáig
- 150: a Péterhegyi úton egyenesen haladva eléri az M4-es metró Kelenföld vasútállomás (Őrmező) végállomását, majd visszafordul, és a Péterhegyi út – Neszmélyi út – Menyecske utca – Budaörsi út – Nagyszőlős utca útvonalon tovább közlekedik Újbuda-központ végállomásig
- 153: az Őrmezői lakótelepen át a 4-es metró végállomását érintve közlekedik a Neszmélyi út – Péterhegyi út, majd a Péterhegyi út – Egér út – Csákvár utca – Andor utca – Tétényi út – Bartók Béla út útvonalon
- 250: a Péterhegyi úton egyenesen halad Kelenföld vasútállomás (Őrmező) végállomásig, vagyis az Őrmezői lakótelep belső területeit nem érinti, az azt határoló Péterhegyi utat viszont igen
- 253: az Őrmezőt érintő szakaszon a korábbi 150-es és 250-es útvonalán halad a Péterhegyi út – Neszmélyi út – Menyecske utca – Balatoni út útvonalon

Három járat új: a 253-as, a 101E és a 141E, de ezek közül csak az egyik, a 253-as megy át Őrmező belső kerületein, ez viszont a megszűnő 150E, a módosított útvonalú 150-es, és a lerövidített útvonalú 250-es buszokat fogja pótolni. Őrmező számára az igazi veszteség tehát az, hogy a városrészt eddig elkerülő 87, 87A és 187-es buszok a tervek szerint keresztül mennek majd a Neszmélyi úton, csak úgy, mint a korábban a Budaörsi úton közlekedő 153-as.
Hol a hatásvizsgálat?
A Levegő Munkacsoport a jövő hétre készíti el részletes állásfoglalását a tervezetről, ugyanakkor Lukács András, a szervezet elnöke megdöbbentőnek tartja, hogy csak a 4-es metró beruházás átadása előtt kevesebb mint három hónappal jelentették be a terveket, és akkor is a hatásvizsgálat bemutatása nélkül. A civil szervezet feltételezése szerint ilyen egyáltalán nem is készült, ezt azonban a BKK cáfolta. A társaság ezzel kapcsolatos felvetésünkre a következő választ adta:
Az M4-es metró átadása utáni hálózattervezetet és vizsgálati anyagot számos egyeztetést követően a BKK közlekedésszervezéssel foglalkozó munkatársai dolgozták ki. Ez nem járt többletköltséggel, mivel a BKK közlekedésszervezési szakembereinek ez munkaköri feladatuk. A munka tavaly év elején kezdődött, és több lépcsőben alakult ki a most véleményezésre bocsátott javaslat.
A BKK nem tartja indokoltnak, hogy további vizsgálati anyagokat tegyenek közzé, Lukács András szerint a hatástanulmány ismerete nélkül viszont nincsenek pontos adatok ahhoz, hogy értékelni lehessen a javaslatokat.
A környezetvédő civil szervezet vezetője szerint az egész koncepcó váratlanul érte őket, több javaslatukat pedig nem vették figyelembe. A Levegő Munkacsoport korábban úgy érvelt, hogy a bejövő autóforgalom mérséklése érdekében többszintes csomópont helyett inkább jelzőlámpát kellene telepíteni az Osztyapenkó kereszteződésében, ami segítené az autósok városi forgalomra való átállását. Ez nem került be a javaslatokba, ellenben Lukács András szerint a tervezett budaörsi csomópontot nem készítették elő megfelelően. A szervezet elnöke ezért megismételte a lámpa kihelyezésére vonatkozó javaslatukat, illetve hozzátette, hogy a meglévő buszsávokat meg kellene hosszabbítani a M1–M7-es bevezető szakaszán.
Lukács szintén elfogadhatatlannak tartja, hogy a tervezett új járatok több iskola és óvoda (Napsugár, Eszterlánc, Neszmélyi úti) előtt is el fognak haladni, habár ez a korábbi 150, 150E és 250-es buszokra is igaz volt, ahogy ezt az egyik óvoda honlapja külön ki is emeli. Igaz, a 150E megszűnésével és a 250-es útvonalának módosulásával a korábbiak közül két busz már nem fog erre járni, a 150-es és a 253-as mindegyik intézmény előtt elmegy majd, míg a 153-as csak a Neszmélyi úti óvodát zavarhatja, utóbbinak az életét viszont a 87, 87A és a 187-es a Neszmélyi úton való végigvezetése is nehezíti majd. A mérleg tehát összességében romlik.
Így javul a statisztika
Abban mind az ŐKE, mind az LM vezetése egyetért, hogy a nemrég közzétett terveket kapkodva, ötletszerűen alkották meg, alárendelve a 4-es metró átadási dátumának, és annak az elvárásnak, hogy az új vonalon minél magasabb utaskihasználtságot érhessenek el. Vendégh Zsolt szerint az elővárosi járatok számát azért növelték meg, hogy maximalizálják azoknak az utasoknak a számát, akik a 2-es metró helyett az új vonalon közlekednek majd a belvárosba – mivel a vonattal érkezők könnyen megtehetik, hogy továbbmennek a Déli pályaudvarra.
A BKK szerint ez a veszély nem áll fenn, mivel a metrónak a vasútnál rövidebb lesz a menetideje a belváros felé, és az átszállási körülmények is jobbak lesznek, mint a fejpályaudvarokon. Azt sem erősítették meg, hogy az utasforgalom nagyságára vonatkozóan konkrét elvárásoknak kellene megfelelniük (a Főmterv egyik tanulmánya évi 120 millió új utassal számolt), a kezdetekben az érdeklődők miatt több utasra számítanak, de hosszú távon nem akarnak konkurálni a 2-es és a 3-as vonal utasmennyiségével:
Az új metróvonalon – már csak a hossza miatt is – az M2-es és az M3-as vonalakéhoz képest kevesebb utassal számolunk, azonban a rövidebb, 4 kocsis szerelvények követési ideje megegyezik majd a többi metróéval, ez a megbízható, sűrű követés pedig bizonyosan vonzó lesz
– írták, hozzátéve, hogy a kihasználtság a felszíni járatok folyamatban lévő egyeztetésésnek eredményétől is függ, mivel ezeknek éppen a metróra való ráhordás lesz az egyik szerepe.
Azt azonban kifejezetten cáfolták, hogy mindenáron a 4-es metró használatára szeretnék kényszeríteni az utasokat: ezért nem szüntettek meg villamosvonalakat, nem rövidítettek le járatokat egy-két megállóval csak azért, hogy a párhuzamosságot kerüljék, és nem szüntették meg a felszíni tömegközlekedést „egyetlen útszakaszon sem”. „Nem kényszerítünk egyetlen térségből kerülő útirányra utasokat csak azért, hogy a metrót használják” – írták annak indoklásaként, miért nem következhet be a 4-es metró esetében olyan leépülés, mint amilyet a 3-as metró hozott magával több helyen.
Hó végéig bárki beleszólhat
Mint azt korábban megírtuk, a BKK hétfőn egy erre a célra létrehozott oldalon mutatta be a 4-es metróhoz kapcsolódó felszíni forgalmi változások tervezetét, és ugyanitt várja a véleményeket a lakosság részéről. Az oldal a főváros közleményének kiadásakor még nem volt elérhető, mostanra azonban hibátlanul működik, a véleményeket pedig a hírleveles-viszaigazolós rubrikák kikattintása után akár az e-mail címünk megadása nélkül is elküldhetjük.
Vendégh Zsolt a véleményezésre hagyott kevesebb mint egy hónapot is „példátlanul rövidnek” nevezte, ugyanakkor a Levegő Munkacsoport szerint hasonló eljárásoknál 21 nap a sztenderd véleményezési idő, amit önmagában itt is elegendőnek tartanának, ha a hatástanulmány hozzáférhető lenne.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Karácsony Gergely kiáll a letartóztatott isztambuli főpolgármester mellett
A budapesti városvezető egy közös képpel fejezte ki támogatását.
március 19., 14:34
- Belföld
Kocsmaprogram: „Ha ez a kocsma nem lenne, akkor nekünk végünk lenne”
A kistelepülés lakói szerint szükség van a támogatásra, mivel egyre több hely zár be.
március 19., 13:47
- Belföld
Hadházy Ákos kőkeményen kiosztotta Magyar Pétert, felszólította, hogy ne hazaárulózzon
A független képviselő szerint Magyar Péter receptjét már háromszor kipróbálták.
március 19., 14:09
- Mindeközben
Váratlan fordulat a Farm VIP-ban, MC Duckynak azonnali hatállyal véget ért a verseny
tegnap, 21:20
- Belföld
Bayer Zsolt a Momentum akciójáról: kib***ni őket a parlamentből a taknyukon és vérükön!
Kiakadt a jobboldali publicista.
március 19., 14:19
- Belföld
Lánczi Tamás az újságíróknak: Az Egyesült Államokban önök külföldi ügynökként lennének nyilvántartva
A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökét a legutóbbi jelentésükkel kapcsolatban kérdezték.
március 19., 13:12
- Belföld
Kamionról lehulló méretes jégtömbök okoztak kis híján balesetet az M7-es autópályán
Az eset könnyen okozhatott volna balesetet.
2 perce
- Belföld
A polgármester kitiltaná a sztriptízbárokat Erzsébetvárosból
Dönthetnek a tulajok: vagy nincs sztriptíz, vagy nem lesz klub.
március 19., 13:14
- Belföld
Megszólalt a füstgyertya miatt rosszul lett fideszes képviselő, aggasztónak nevezte a baloldal akcióját
De azt is elmondta, hogy már jobban van.
március 19., 12:37
- Mindeközben
Horváth Gréta a válásáról: Mindent és még annál is többet megtett azért, hogy elnyomhasson
tegnap, 19:32
- Címlapon
Hídlezárások után a Kossuth térnél ért véget a tüntetés, Szabó Bálintot újra kellett éleszteni
Helyszíni tudósításunk a demonstrációról.
tegnap, 17:15
- Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát
A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.
tegnap, 21:19
- Belföld
Poloskás képpel üzent a Telexnek a köztársasági elnök sajtófőnöke
Szántó Georgina szerint a lap összevissza hazudozott Sulyok Tamásról.
március 19., 15:24
- Belföld
Leváltották a Magyar Államkincstár elnökét
A korábbi helyettes veszi át Bugár Csaba helyét.
március 19., 17:23
- Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót
Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.
tegnap, 17:36
- Belföld
Több magyar kórház is felkészült az északmacedón diszkótragédia sérültjeinek fogadására
Kedd este ismét súlyos sérülteket szállítottak Magyarországra, továbbiak ellátására is van még kapacitás.
március 19., 06:12
- Belföld
Pert veszített a Momentum, az LMP és a Párbeszéd
A bíróság elutasította a kereseti kérelmeiket.
március 19., 07:52
- Belföld
Több mint negyedével csökkent a halálos és a súlyos közlekedési balesetek száma Budapesten
Karácsony Gergely szándéka nullára csökkenteni a közúti balesetek áldozatainak számát.
március 19., 11:55
- Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába
Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.
tegnap, 15:44
- Belföld
Döntött a bíróság, Tarsoly Csaba családjának ki kell költöznie egykori villájukból
A család eddig ingyen használta az ingatlant.
március 19., 11:46
- Címlapon
Hepatitis A-járvány van Magyarországon, ezek a vármegyék érintettek leginkább
Figyelmeztetést adtak ki.
tegnap, 11:28
- Belföld
Sulyok Tamás aláírta a Pride betiltásáról szóló törvényt
A kivételes eljárásban tárgyalt törvényjavaslat a gyülekezési jogról szóló törvényt egészíti ki.
március 19., 08:36
- Belföld
OMSZ-főigazgató: Évi 100 milliárdból nincs pénz székre, asztalra, tányérra, villára
Véleményük szerint a MOMSZ csak provokál.
március 19., 10:25
- Belföld
Az alkotmánybírák antiszociális rendelkezést húztak ki A munka törvénykönyvéből
A munkáltatók következmények nélkül tudták kisemmizni a munkakörük ellátására egészségi okból alkalmatlannak talált dolgozókat.
március 19., 08:51
- Belföld
Nem aratott osztatlan sikert a tiszások körében Magyar Péter barátnős posztja a Pride árnyékában
Kiakadtak a szimpatizánsok.
március 19., 09:06
- Belföld
A veszprémi papnak meg kellett innia a szenteltvizet, mert nem engedték át az ellenőrzésen a Ferihegyi repülőtéren
Kulcsár Dávid szerint megsértették a vallásszabadságát.
március 19., 11:19
- Mindeközben
Benk Dénes „szétplasztikáztatott fejűnek” nevezte Tuvic Aleksandrát, ám a szőkeség visszavágott: „Egy nőgyűlölő sz*r”
tegnap, 14:26
- Mindeközben
Nagyot megy a TikTokon a Szoboszlai Dominik és Arda Güler balhéját kifigurázó videó, ezt kár lenne kihagyni
tegnap, 12:38
- Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit
Nem véletlenül aggódott az ügynökség.
tegnap, 20:50
- Belföld
Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy férfi ellen Szegeden
A gyermekekről súlyosan szeméremsértő nyíltsággal ábrázoló felvételeket tárolt telefonján.
március 19., 12:48
- Belföld
Három embert vettek őrizetbe a Pride betiltása elleni tüntetés után
A rendőrség szerint néhányan fizikai erőszakkal léptek fel az egyenruhásokkal szemben.
március 19., 06:31
- Belföld
Metamfetamint árult egy férfi Szentesen, legalább 300 ezer forintot keresett rajta
A férfi egy vevőjének legalább 60 alkalommal értékesített a szerből.
március 19., 11:52
- Belföld
Két halálos tűzeset is történt kedd este
Hétfőn pedig egy gyerekek számára fenntartott melléképületben csaptak fel a lángok.
március 19., 09:01