Szélesebb lehet a Lánchíd

2014.08.14. 15:17
2014-ben elkezdődött a Széchenyi lánchíd és a Várhegy-alagút műszakilag igen szükségessé vált felújításának megtervezése, áll a BKK közleményében. A felújítás műszaki tartalmáról a fővárosi közgyűlés 2015-ben dönthet.
  • A Lánchidat fel kell újítani, ennek tervezése most folyik
  • A növekvő turistaforgalom miatt a járdát kiszélesíthetik
  • A rendszeres konfliktusok miatt a kerékpárosokat az útra terelik
  • A tervekről 2015-ben döntenek, a felújítás 2016-ban kezdődhet

A közlemény szerint a Lánchíd 1849-es átadása óta a híd szinte minden szerkezeti elemét átépítették, a járdát is 40 centiméterrel kiszélesítették, ma már csak a pillérkapuzatok, a hídfők és a járdakorlátok eredetiek. A gyalogosok részére kijelölt, jelenleg is szűkös terület a kőoroszlánok talapzatánál vagy a pillérek körüli betonerkélyeken tovább keskenyedik, a beláthatóság csökken, nő a baleseti kockázat, ezért szinte mindennaposak a közlekedési konfliktushelyzetek. 

Az itt tapasztalható egyre jelentősebb gyalogos- és kerékpáros forgalom sürgős szakmai lépéseket követel, a szükséges átalakításokat pedig ésszerű a felújítási munkákhoz időzíteni. A tervek hangsúlyos eleme, hogy a kerékpárosok áthaladását a híd felújítása után ne a járdán, hanem az úttesten biztosítsák egyéb forgalombiztonsági beavatkozásokkal. A járda szélesítését sok más mellett a tervező vizsgálja, hisz a Margit híd műemléki felújításakor is történt ilyen beavatkozás, de döntés nem született. Számos más műszaki kérdéssel, alternatívával együtt a felújítás pontos műszaki tartalmáról a fővárosi közgyűlés dönt majd várhatóan 2015-ben.  

A BKK szerint a kismértékű, a Lánchíd látványát nem befolyásoló járdaszélesítést – mint az egyik alternatíva vizsgálatát – az idegenforgalmi nevezetességek és fejlesztések (a Várkert Bazár megnyitása, a Várnegyed fejlesztése, a Budavári Sikló, a Clark Ádám tér felújítása, a Széchenyi István tér gyalogosszemléletű fejlesztése, a Gresham-palota közelsége, a Belügyminisztérium és a Magyar Tudományos Akadémia hivatali forgalma, a Vigadó megnyitása, az Erzsébet tér és nemzet főtere (Kossuth tér) átadása, a Parlament közelsége, az Olimpia park megnyitása, illetve a Duna-korzó fejlesztése) miatt megnövekedő gyalogos- és turistaforgalom is indokolja. 

A terveket a Belügyminisztérium Központi Építészeti Tervtanács Műemléki Testületének, a Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal Városépítési Főosztályának, valamint az UNESCO felé bejelentési kötelezettséggel tartozó Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központnak a véleményét is figyelembe véve készítik el.

Frissítés:

Megkérdeztük a BKK-t, milyen forgalombiztonsági beavatkozásokkal teszik majd biztonságosabbá a kerékpárosoknak a Lánchíd úttestjét, és a következő tömör választ kaptuk: 

Sebességkorlátozás, kerékpáros piktogramok és jobb, nem göröngyös burkolat.

Frissítés 2:

A nyilvánosságra került tervezői tanulmány szerint a járda szélesítésének vizsgált változatai az alábbiak voltak:

  1. a jelenlegi járdaszélesség megtartása
  2. a hasznos szélesség 80 cm-rel, 3 méter szélesre növelése
  3. a hasznos szélesség 1,80 m-rel 4 méter szélesre növelése

Milyen következménnyel járna a bővítés?

A járda 4,0 m-re való szélesítése a terhelés jelentős növekedését eredményezi, a járdakonzol bekötés szerkezeti beavatkozást igényel. A híd arányai drasztikusan megváltoznak, a megépítés óta lényegében változatlan kapuzat képe átalakul. Ezért a tervező szerkezeti okok és az örökségvédelmi szempontjai alapján sem tartotta reálisnak ezt a változatot.

A járda 3,0 m-re való szélesítése szerkezetileg megvalósítható. A terhelés növekedése kezelhető, a konzolbekötés a jelenlegi szegecselt kapcsolat minimális módosításával megvalósítható. A forgalmi szempontok érdekében történő beavatkozásnál keletkező hasznokat csak az örökségvédelmi kötelezettségek figyelembevételével együtt lehet értékelni.

Jó lesz ez? Nem lesz jó? Kommenteljen bátran!