Eszter, Eliza
15 °C
28 °C

Új műfaj született Kőbányán, a runtertainment

2015.02.28. 18:59
Zongorázó csontváz, lézeralagút, szembejövő vonat, ilyesmikkel találkozhatott az az ezerötszáz futó, aki elindult az első BBU földalatti futáson a kőbányai pincerendszerben. Az extrém helyszínen új műfaj született, a szórakoztató futás, magyarul runtertainment.

Már a kiírásból sejteni lehetett, hogy egészen érdekes kísérletnek lesz része, aki jelentkezik a szombat délelőtti BBU föld alatti futásra. A távok és korcsoportok alapján inkább örömfutásra lehetett számítani, mint öldöklő versenyre, ezért kocafutóként én is nyugodtan neveztem két fiammal a 3,5 km-es távra. (A szervezők széles spektrumot céloztak meg, volt félmaraton komoly futóknak, és 350 méter hosszú kör óvodásoknak is. Ez utóbbin hosszan gondolkoztam.) 

Fotó: BBU
Fotó: BBU

A kőbányai katakombarendszer már sokféle célt szolgált, itt volt egykor a Dreher sörgyár pincehálózata, a világháborúban repülőgépeket gyártottak a gyomrában, később gombatenyésztők vették birtokba. Már bejutni ide, és körülnézni a termekben egy olyan kalandnak ígérkezett, ami lekötheti egy 12 és egy 16 éves fiú figyelmét, nem is szólva a mozgásról.

10 óra előtt érkeztünk a Halom utcai bejárathoz. Az első 3,5 km-es csoport épp elrajtolt. Felvettük a rajtszámot, és beálltunk a többiek közé. A számok alapján kábé nyolcszázan futották a középtávot velünk. A futók 50 fős etapokban indultak, az alagutakban ugyanis egyszerre legfeljebb háromszázan lehettek.

A start után párszáz métert tettünk meg napvilágon, aztán bekocogtunk a pince száján a sötétbe. Kisebb fiamat az alagutak egy terroristák által használt nagy labirintusra emlékeztették, aminek a termeiben titkos kísérleteket végeznek szerencsétlen foglyokon. (Azt hiszem, túl sok számítógépes játékot játszik.)

Az egymást követő magas termeknek és szűk folyosóknak valóban volt egy rideg, elhagyatott kórházbázis hangulata, ahol a sarkon befordulva simán egy vonagló zombiba ütközhet az ember. A lámpák sok helyen csak félig világították meg az utat, volt ahol semennyire. Egy-egy folyosón fáklyák és mécsesek lobogtak.

Fotó: BBU
Fotó: BBU

A szervezők rá is játszottak a hangulatra. Szellemvasútszerűen követték egymást a meglepő installációk. Az első, amire emlékszem, egy falon szembejövő mozdony volt, ami két vászonra volt kivetítve, ezek között kellett elfutni. A következő egy sejtelmesen megvilágított egyiptomi trón volt, amire, bármily hívogató volt, senki sem akart leülni pihenni.

Innen egy nagy alagútba vezettek a kordonok, ahol a fordulóban a már emlegetett csontváz gubbasztott a zongora mellett. Az ezernyi mozgó színes fényponttal operáló lézeralagút már nekem egy kissé sok volt, de a futók egy részének sikoltozása alapján sokaknak bejött. Körülbelül 20 percet kocogtunk a járatokban, észre se vettük, hogy letelt. A pincéből kijutva, pár száz méter után beértünk a célba.

A szervezők elmondása szerint kerékpáros versenyt ugyan már rendeztek ezen a helyszínen, futásból azonban a mostani volt az első. A cél az volt, hogy a részt vevők ne versenyezzenek, hanem inkább mozogva ismerjék meg az extrém helyszínt, amihez hasonló nincs több az országban, szórakozva élvezzék a futást. A hangulatot elnézve sikerült, általában keményen kritikus fiaim is elégedetten kortyolgatták futás végén a teát.