Odébb állt Pápa téri fák: köszönik az érdeklődést

2016.07.02. 07:32

A fővárosi önkormányzat beruház egy faátültető gépre, ami 38 cm átmérőig 93%-os hatékonysággal ülteti át a fákat, nyilatkozta a napokban Tarlós István főpolgármester. Mivel ilyen gépet egyszer már használt a főváros, méghozzá 9 éve a 4-es metró János Pál pápa téri állomásának építésekor, felkerekedtünk megnézni, hogy bírták a költöztetést.

Az átültetésre akkor egy speciális német gépjárműt bérelt a DBR Metróigazgatóság, információink szerint egy napra, több millió forintért. A tér sarkában levő építési területen 12 darab, közepes méretű fa került veszélybe, ezeket kellett a tér mintegy száz méterrel arrébb levő sarkába áthelyezni.

Mint a Főkerttől megtudtuk, a fák hosszas előkezelést kaptak (például több vizet locsoltak rájuk, visszavágták a koronájukat). Az átültetés nagy sajtócsinnadrattával történt, kint volt az eseményen az összes újság, híradó. A fákat átültetés után komoly tartószerkezettel támasztották meg, törzsüket jutaszövettel tekerték be, hogy ne érje a napfény, és folyamatosan locsolták.

A fák a Főkert tájékoztatása szerint mind teljes egészségben átvészelték a költözést, bár egy kicsit megérezték a mozgatást. Most is ott állnak a tér keleti sarkában, szemlátomást élnek és virulnak. Életkoruk 30-35 év. Ahogy egy főkertes szakember visszaemlékezett, a fák nyolc éve is a súlyhatáron voltak, épp, hogy elbírta némelyiket a faátültető gépkocsi.

Mint egy átültetéssel foglalkozó cég honlapjáról kiderül, egy fa átültetésének felső korlátját a 30-35 cm-es törzsátmérő jelenti. Egy koros fa össztömege akár a 8-10 tonnát is elérheti. Ha tehát a főváros tényleg rászánja magát egy faátültető gép vásárlására, akkor naponta fák tucatjait menthetné meg olyan beruházásoknál, mint a Római-parti gát építése vagy a Liget projekt.

A János Pál pápa téri átültetést Opitz gépekkel végezték. A heidecki székhelyű Opitz GmbH & Co. számos hasonló faáttelepítést végzett Európa országaiban, fennállásuk körülbelül egymillió fát ültettek át. A kézi faátültetés régóta ismert, Magyarországon az 1930-as évek végén a Király Lajos főkertész vezette kertészeti csapat kifejezetten sok ilyen műveletet hajtott végre sikeresen, írja a Fővárosi Állatkert honlapja.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Szigorú állami kontroll jöhet az önkormányzatoknál, így javíthatja a kormány a költségvetést

Szigorú állami kontroll jöhet az önkormányzatoknál, így javíthatja a kormány a költségvetést

Megugorhat az egyenleg az államkincstárnál, felügyelők érkezhetnek a településekhez.

március 3., 07:54

  • Belföld
Rekord a 155 éves Városligeti Műjégpályán

Rekord a 155 éves Városligeti Műjégpályán

Mobilgát a jövő tervei között.

március 2., 20:29

  • Belföld
Több iskola is szekrénypénzt kér a diákjaitól a mobiltelefonok tárolására

Több iskola is szekrénypénzt kér a diákjaitól a mobiltelefonok tárolására

A nyíregyházi technikumban történtek nem egyedi esetet képeznek.

március 3., 07:06

  • Belföld
A Lehel téri piacon tartott ellenőrzést a fogyasztóvédelem

A Lehel téri piacon tartott ellenőrzést a fogyasztóvédelem

Öt forgalmazónál is hiányos volt a termékek jelölése.

március 3., 08:52

  • Belföld
Szolidaritási menetet tartott a Civil Bázis, az ukrán nagykövet megköszönte a magyar támogatást

Szolidaritási menetet tartott a Civil Bázis, az ukrán nagykövet megköszönte a magyar támogatást

A résztvevők között Fegyir Sándor ukrán nagykövet is feltűnt.

március 2., 21:29

  • Belföld
Földrengésszerű győzelmet aratott az ellenzék jelöltje Pápán

Földrengésszerű győzelmet aratott az ellenzék jelöltje Pápán

A szavazatok 75,4 százalékát szerezte meg Kerti Györgyi.

március 2., 21:51

  • Belföld
A tavasz első hetében nyugodt, napos időre számíthatunk

A tavasz első hetében nyugodt, napos időre számíthatunk

Mintha csak szóltak volna az időjárásnak, hogy a télnek vége.

március 3., 05:54

  • Belföld
Vitézy Dávid: Olyan érzésem volt, mintha pisztolyt fogtak volna Karácsony Gergely fejéhez

Vitézy Dávid: Olyan érzésem volt, mintha pisztolyt fogtak volna Karácsony Gergely fejéhez

A képviselő hajlandó lenne vitázni a főpolgármesterrel.

március 3., 05:54

  • Címlapon
Donald Trump miatt az Európai Unió keleten keres szövetséget, ami Kínának is üzenet

Donald Trump miatt az Európai Unió keleten keres szövetséget, ami Kínának is üzenet

Jelentős világpolitikai következményekre lehet számítani, teljesen átalakulhat a globális kereskedelem.

4 órája

  • Címlapon
Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék

Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék

Öles lépteket tesz első számú kereskedelmi partnerünk.

8 órája

  • Címlapon
Újabb milliomosa lett Magyarországnak, az ötös után a hatos lottó főnyereményét is elvitték

Újabb milliomosa lett Magyarországnak, az ötös után a hatos lottó főnyereményét is elvitték

A nyertes mintegy 130 millió forintnak örülhet.

2 órája

  • Belföld
A botrányba fulladt Trump–Zelenszkij-találkozó után megmozdulnak Ukrajnáért Budapesten

A botrányba fulladt Trump–Zelenszkij-találkozó után megmozdulnak Ukrajnáért Budapesten

Szolidaritási menetet szerveznek a fővárosban.

március 2., 07:02

  • Címlapon
Donald Trump alelnöke kiakadt, Ukrajna-párti tüntetők követték őt és a kislányát

Donald Trump alelnöke kiakadt, Ukrajna-párti tüntetők követték őt és a kislányát

J. D. Vance kemény üzenetet küldött válaszul.

2 órája

  • Belföld
Baleset történt az M7-esen Érdnél, csaknem öt kilométeres a torlódás

Baleset történt az M7-esen Érdnél, csaknem öt kilométeres a torlódás

Több autópályán, valamint főúton is torlódásra kell számítani.

március 3., 09:51

  • Címlapon
Bezár a Vidámpark Kávézó, mindenki kedvenc helye

Bezár a Vidámpark Kávézó, mindenki kedvenc helye

Az utolsó napon jártunk ott.

1 órája

  • Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz késett, fekvőtámasszal kért bocsánatot Békéscsabán

Ruszin-Szendi Romulusz késett, fekvőtámasszal kért bocsánatot Békéscsabán

A volt vezérkari főnök öt szabályos gyakorlatot mutatott be.

március 2., 09:54

  • Címlapon
Most már pontosan tudni, mi történt Gene Hackmannel és feleségével

Most már pontosan tudni, mi történt Gene Hackmannel és feleségével

Az idegenkezűséget már a vizsgálat elején kizárták.

47 perce

  • Címlapon
Váratlan fordulat Kurszkban, gázvezetékben rejtőztek el az orosz katonák

Váratlan fordulat Kurszkban, gázvezetékben rejtőztek el az orosz katonák

Meglepetésszerű támadást indítottak Szudzsa városának visszafoglalásáért.

6 órája

  • Belföld
Ujhelyi István: Trump kihirdette az „erősebb kutya” korszakát, de mi Orbán Viktor terve?

Ujhelyi István: Trump kihirdette az „erősebb kutya” korszakát, de mi Orbán Viktor terve?

Suttyóságnak nevezte, amit Trumpék Zelenszkijjel csináltak.

március 2., 11:20

  • Belföld
Hiába a zokogó szülők, egy nap alatt 9 óvoda bezárásáról döntöttek

Hiába a zokogó szülők, egy nap alatt 9 óvoda bezárásáról döntöttek

Az érintett csepeliek az Indexnek elmondták véleményüket.

március 2., 13:22

  • Belföld
Vitézy Dávid: Ha a hozzá nem értés fájna, Lázár János megállás nélkül ordítana

Vitézy Dávid: Ha a hozzá nem értés fájna, Lázár János megállás nélkül ordítana

Írt volna magának a miniszternek is, de az már korábban letiltotta őt a Facebookon.

március 2., 13:43

  • Címlapon
„Heil, Viktor Orbán” – skandálták pucér tiltakozók egy tüntetésen Párizsban

„Heil, Viktor Orbán” – skandálták pucér tiltakozók egy tüntetésen Párizsban

A demonstráció célja a szélsőjobboldali eszmék terjedése elleni tiltakozás volt.

4 órája

  • Címlapon
A Pesti Napló közölte Deák húsvéti cikkét, de náluk zajlott le az első újságírósztrájk is

A Pesti Napló közölte Deák húsvéti cikkét, de náluk zajlott le az első újságírósztrájk is

175 éve, 1850. március 9-én jelent meg először a magyar sajtótörténet meghatározó napilapja, a Pesti Napló.

18 perce

  • Címlapon
Trollkodásból beküldött, MI-generálta képet díjaztak Novák Előd kismama-szépségversenyén

Trollkodásból beküldött, MI-generálta képet díjaztak Novák Előd kismama-szépségversenyén

A fénykép beküldője végül nem részesült díjazásban.

1 órája

  • Belföld
USAID-kormánybiztos: Rengeteg pénz már ott van ebben a hálózatban, azok még célba érhetnek

USAID-kormánybiztos: Rengeteg pénz már ott van ebben a hálózatban, azok még célba érhetnek

A civil szervezeteknek is nekiment László András.

március 2., 14:38

  • Belföld
Úgy megütött egy járókelőt, hogy az belehalt a sérüléseibe

Úgy megütött egy járókelőt, hogy az belehalt a sérüléseibe

A két férfi korábban nem ismerte egymást.

március 3., 09:41

  • Címlapon
A Református Egyház reagált Kovács Gergely vádjaira

A Református Egyház reagált Kovács Gergely vádjaira

Azt írták, egyenértékű csereszerződés, nem magánosítás zajlik.

45 perce