Olimpia nélkül is megépítik a semmibe vezető új Duna-hidat

2017.06.30. 13:04 Módosítva: 2017.06.30. 13:29

Kiírták a nemzetközi tervpályázatot az eredetileg a 2024-es olimpiára tervezett Galvani hídra, ami Észak-Csepelen keresztül köti össze a Galvani út vonalában Dél-Budát.

A Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja (KKBK) Nonprofit Zrt. az MTI-vel azt közölte, hogy a kétszer 3 sávos új Duna-híd nemzetközi, meghívásos tervpályázata megjelent, erre 17 magyar és külföldi tervezőiroda jelentkezett, az előminősítést követően pedig még 5 pályázó adhatja be tenderét. A jövő évben dől el, hogy mely tervek alapján készülhet el a híd.

Fotó: Google Maps

Mint korábban megírtuk: a beruházásnak nem lenne túl sok értelme, a Rákóczi hídtól 2 km-re délebbre tervezett híd nyomvonalában Csepelen most semmi sincs, csak egy árva szennyvíztisztítómű meg szántóföldek. A ferencvárosi Illatos út környéke ma lepusztult, ipari rozsdazóna, néhány felszámolni kívánt nyomortelepszerű bérházzal. Megépítése mellett az a legnagyobb érv, hogy vastagon betervezték az olimpiai fejlesztések közé. Az szólhat még mellette, hogy leveheti a forgalom egy részét a Rákóczi hídról.

Kapcsolódó
A semmibe futna az olimpiára tervezett új híd Pesten

A semmibe futna az olimpiára tervezett új híd Pesten

Megépítésével ugyanabba a csapdába léphet a főváros, mint az 1991-ben a tervezett Expo miatt erőltetett Lágymányosi híddal.

A Kiemelt Kormányzati Beruházások Központjának közleménye szerint a tervpályázatra magyar szakemberek mellett többek között a nijmegeni (Hollandia) De Oversteek hidat jegyző belga Laurent Ney, vagy a városikonná vált hídjairól híres holland sztárépítész, Ben van Berkel, továbbá a Pritzker-díjas amerikai Richard Meier is jelentkezett. A meghívottak között szerepel még Franciaország egyik legdinamikusabban fejlődő építészirodája, az Explorations Architecture, továbbá a Belgrád új jelképét, az Ada-hidat tervező szlovén Arhitektura és a Linz új Duna-hídját tervező mérnök-építész, Marc Mimram is.

A nyertes pályamű kiválasztásáról neves magyar és külföldi szakemberekből álló tervzsűri dönt. A zsűri elnöke Fürjes Balázs, egyes budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos, társelnöke Barsiné Pataky Etelka, a Magyar Mérnök Kamara korábbi elnöke. A tagok között szerepel Miklósa Erika, Kossuth-, Liszt Ferenc-, és Prima Primissima díjas opera-énekesnő, Eszenyi Enikő, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, a Vígszínház igazgatója, Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, Schneller István urbanista, Budapest korábbi főépítésze, valamint a híres francia hídtervező, Michel Virlogeu.

Fürjes Balázs,  a Budapest 2024 olimpiai projekt vezetője áprilisban jelentette be, hogy hiába vonta vissza a főváros a 2024-es játékok megrendezésére benyújtott pályázatát, minden tervezett beruházást megvalósítanak

Kapcsolódó
Budapest minden olimpiai helyszínt felépít

Budapest minden olimpiai helyszínt felépít

2023-ban pedig atlétikai-vb-t rendezne az olimpiára tervezett új stadionban.

Kapcsolódó
Orbánék eldöntötték: Magyarország visszalép az olimpiai pályázattól

Orbánék eldöntötték: Magyarország visszalép az olimpiai pályázattól

Orbán, Tarlós és Borkai Zsolt úgy látta, a pályázat most már vereségre ítélt, így súlyos presztízsveszteség lenne az országnak. A kormány villámgyorsan határozatot hozott.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben

„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben

Elképesztő jelenetek az Országgyűlés ülésén.

március 20., 11:18

  • Belföld
Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója

Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója

A szakember a múlt hónapban távozott az állami intézmény éléről.

március 20., 11:21

  • Címlapon
Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált

Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált

A főpolgármester szerint szégyen és gyalázat, ami történik.

2 órája

  • Belföld
Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot

Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot

Úgy látja, lassan egy évtizede nem történt előrelépés a gyalogosövezetek bővítése terén.

március 20., 12:48

  • Belföld
Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség

Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség

Mint mondta, nő az igény a közszolgáltatásokat ellátó szakemberek iránt.

március 20., 13:24

  • Belföld
Több mint 8 millió forintra büntette a Médiatanács a Rádió 1-et Balázsék miatt

Több mint 8 millió forintra büntette a Médiatanács a Rádió 1-et Balázsék miatt

A hatóság szerint szexuális utalások hangoztak el a reggeli műsorban.

március 20., 10:25

  • Belföld
Lányoknál Luca, fiúknál Dominik a nyerő név, a Nagyok pedig előzik a Kovácsokat

Lányoknál Luca, fiúknál Dominik a nyerő név, a Nagyok pedig előzik a Kovácsokat

Választék van bőven, hiszen az utónévkeresőben jelenleg 4676 név közül lehet választani.

március 20., 15:04

  • Belföld
Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat

Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat

Fontos a társaság és az étel is.

március 20., 14:50

  • Címlapon
Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás

Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás

Egy olvasónk szerint a kamionosok verekednek, és egész éjjel hallatszott a „dudaszó”.

3 órája

  • Belföld
Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül

Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül

A levegőminőség várhatóan kedvezően alakul.

március 20., 05:47

  • Belföld
Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál

Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál

Ezúttal bankkártyaadatokra vadásznak.

március 20., 08:03

  • Belföld
Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen

Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen

A tiltakozók Hoppál Péter, a terület fideszes képviselőjének irodájához vonultak.

március 20., 09:25

  • Belföld
Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni

Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni

Szerinte hosszú távon ez a fajta határátlépés már árthat a kormánynak.

március 20., 06:07

  • Belföld
A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés

A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés

A párt szimpatizánsainak 56 százaléka ért egyet Magyar Péterrel a témában.

március 20., 07:41

  • Belföld
Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll

Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll

Szerinte a józanul gondolkodó magyarok újra egymásra találtak.

március 20., 07:12

  • Címlapon
Újabb támadás érte a Tisza Párt önkénteseit

Újabb támadás érte a Tisza Párt önkénteseit

Magyar Péter szerint az elkövető „hangosan zsidózva” rúgta fel a szavazópultot.

34 perce

  • Belföld
Közzétette az államtitkár, hogy kik reagáltak nevetős emojival egy korábbi bejegyzésére

Közzétette az államtitkár, hogy kik reagáltak nevetős emojival egy korábbi bejegyzésére

Czunyiné Bertalan Judit szerint anarchista rendbontás történt.

március 20., 09:41

  • Címlapon
Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében

Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében

A kormányfő kijelentette: jön a húsvéti nagytakarítás, „átteleltek a poloskák”.

5 órája

  • Belföld
Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok

Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok

Ha a szép szó nem elég, mikor érdemes a helyi önkormányzathoz, és mikor egyenesen bírósághoz fordulni?

március 20., 08:52

  • Belföld
Taxival menekült haza Ausztriából a prostitúcióra kényszerített fiatal lány

Taxival menekült haza Ausztriából a prostitúcióra kényszerített fiatal lány

Gyermekotthonból hurcolták el.

március 20., 11:49

  • Belföld
Kimondta a bíróság: le kell bontani Tordai Bence házát

Kimondta a bíróság: le kell bontani Tordai Bence házát

Szabálytalanul építkezett a parlamenti képviselő.

5 perce

  • Belföld
Emberi fejet vitt egy kutya egy miskolci család kertjébe

Emberi fejet vitt egy kutya egy miskolci család kertjébe

A családot sokkolta a felfedezés.

március 20., 13:10

  • Címlapon
Majka nem félti a nőket az udvarlástól, Ördög Nóra: Szabadságot a melleknek!

Majka nem félti a nőket az udvarlástól, Ördög Nóra: Szabadságot a melleknek!

Nézze meg ön is, mit gondolnak a műsorvezetők a melltartó nélküli világról!

1 órája

  • Belföld
Megkínozta egy diáktársát a Weiss Manfréd Technikum négy tanulója

Megkínozta egy diáktársát a Weiss Manfréd Technikum négy tanulója

Szerelemféltés miatt a waterboarding technikát alkalmazták a 15 éves fiún.

március 20., 06:06

  • Belföld
Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke

Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke

A diszpécser megindokolta a helyzetet: nem vagyunk költöztetőcég.

március 20., 06:05