Életveszélyes a II. kerületi kutyafuttató
![kutya3](http://kep.index.hu/1/0/1948/19487/194872/19487209_fb37baff79fef7185cc19b5243698c67_wm.jpg)
A fővárosi kutyások szerint nagyon kevés a kutyák futtatására kijelölt terület. A hivatalos futtatók egy része korszerűtlen, egyszerűen egy elkerített terület, kevés zölddel, kevés árnyékkal, kút nélkül. Szerencsére azonban vannak viszont olyan futtatók is, ahol a kutyákra is gondoltak, ügyességi pályát építettek, kutyajátékokat helyeztek ki, vagyis nem csak nagyméretű kutyavécéként működnek, hanem olyan helyként, ahol a gazdák és a kutyák is jól érzik magukat.
Ezét is szomorú látni, ha egy ilyen hely annyira lepusztul, mint az Árpád fejedelem útja melletti futtató.
Ez itt például egykor egy libikóka volt, ami a kutyák egyik kedvenc ügyességi akadálya. A fa is elkorhadt, de nagyobb baj, hogy a fémszerkezet is jól láthatóan meghajlott. Valószínűleg egy leonbergi ugrált rajta, nyakában két újfunlandival egyensúlyozva, de lehet, hogy csak valaki garázdálkodott:
![kutya1](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1948/19487/194872/19487215_48fa7e04d0bb458488f514aecbadb6ac_wm.jpg)
Ez az akadály is ramaty állapotban van, a felfutást könnyítő keresztlécek egy része hiányzik, vagy kilazult, maga a deszka pedig nem csak elkorhadt, de ketté is hasadt:
![kutya2](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1948/19487/194872/19487219_ba8222c7300d7772a6dd7d959ebef8be_wm.jpg)
Valószínűleg nincs ember, aki erre az akadályra felengedné a kutyáját. A felülete csupa szálka, a vízszintes futórésze pedig tulajdonképpen egy hegyes dárdában végződik, ami komoly sérülést is okozhat:
![kutya4](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1948/19487/194872/19487223_be0e42a28c0518b9657290902ccf4cc0_wm.jpg)
A második kerületi önkormányzat zöldfelületi ügyintézőjétől azt az információt kaptuk, hogy ugyan a terület az ő tulajdonukban van, de két éve árvízvédelmi okokból a Főkert Zrt. gondozza. A Főkert telefonon megerősítette ezt: a terület zöldfelületeit minden héten ellenőrzik, rendszeresen karbantartják, gondozzák, de a kutyafuttatón – lévén nem az ő kezelésükben van – nem végeztek felújítást. A romos állapotokról sem tavaly, sem idén nem kaptak bejelentést. Vagyis valószínűleg az történt, hogy a két felelős között a futtatópad közé esett az Élhető város, kulturált ebtartás program, aminek támogatásával a kutyafuttató épült.
Újra megkerestük hát az önkormányzatot, kinek lenne a feladata a karbantartás. A II. kerület álláspontja szerint a kutyafuttató kezelője a Fővárosi Önkormányzat, fenntartója a Főkert Zrt. Az önkormányzat ugyan nem kapott bejelentést a futtató állapotáról, de jelzésünk után azonnal értesítették a Főkert Zrt-t, hogy a törvény alapján a fenntartásukban lévő területet tegyék rendbe.