Lezárták a Lánchidat szombat hajnalban

04
2018.10.20. 09:48

Lezárták a Lánchidat szombat hajnalban, mert a híd tervezetten jövő ősszel kezdődő felújításához kapcsolódóan terheléspróbát végeztek. A BKK előzetes tájékoztatása szerint hajnali fél ötig tervezték a hídzárat, addig a 916-os és a 990-es éjszakai busz az Erzsébet hídon át közlekedett.

A terheléspróba során jelentős súlyokkal megpakolt teherautók különböző alakzatokban álltak, illetve mentek végig a hídon, ezalatt a szakemberek a hídszerkezet erőbírását mérték, hogy azt összevethessék a korábbi vizsgálatokon alapuló, számított mérésekkel. A próbaterhelés célja  az volt, hogy megállapítsák, vannak-e erőtartalékok a hídszerkezetben. Ezt a híd gyalogos járdájának kiszélesítésével kapcsolatos tervezési feladatok pontosításához kellett tudni.

A híd és a Váralagút felújítása, valamint a Széchenyi (volt Roosevelt) téren villamos- és közúti aluljáró építése a tervek szerint 2019 őszén kezdődhet el, és két év múlva fejeződhet be. A Lánchídon és a Váralagútban gyalogosan 24 hónapon, járművel 18 hónapon át nem lehet majd közlekedni.

(Borítókép: Huszti István / Index) 

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?