Niedermüller akár 700–800 forintos parkolási díjat is elképzelhetőnek tart

2020.06.20. 10:17

Több szabad parkolóhelyet, de áremelést is hozhat az új fővárosi parkolási rendszer, írja a Hvg.hu. A lap körbejárta Karácsony Gergely főpolgármester csütörtöki bejelentését: a belső kerületekben progresszív díjazási rendszert vezetnének be, vagyis időarányosan növekedne a parkolásért fizetendő összeg. Ebbe az is beletartozna, hogy az első negyedórában kedvezményesen, vagy akár teljesen ingyen lehessen parkolni.

Balogh Samu, a főpolgármester kabinetfőnöke azt mondta, a konkrétumokról később döntenek majd,

a lényeg, hogy kiterítsük a térképet, és úgy alakítsuk ki a rendszert, hogy minden kerület igényét figyelembe vegyük.

Soproni Tamás, a VI. kerület polgármestere attól tart, hogy ha a szomszédos V. kerület nem csökkenti a díjakat, akkor nekik kell emelniük, mert sokan náluk teszik le az autót. 

Niedermüller Péter, a VII. kerület polgármestere el tudná képzelni, hogy a BKV jegyárak másfélszerese helyett a 2-2,5-szeresét (700–800 forintot) kérjék el maximális összegként.

A Magyar Autóklub jogi bizottságának elnöke, Kovács Kázmér a burkolt áremelés miatt aggódik. Szerintük egységes parkolási rendszerre van szükség.