Vegyünk BKV-bérletet olcsóbban!

2004.12.26. 13:30
Akár 17,9 százalékkal olcsóbban megúszhatják első féléves fővárosi tömegközlekedésüket, akik még szilveszter napján megveszik 200 napra előre BKV-bérletüket. A bespájzolt idei tömbjeggyel ugyancsak elodázható a 8,2 százalékos emelés.

Tapasztalataink szerint viszonylag kevesen használják a BKV-nál kapható kétszer, háromszor, hatszor 30 napos bérleteket. Ebben talán szerepet játszik a közlekedési cég marketingstratégáinak amatőr (vagy éppen zseniálisan trükkös?) névadása. E termékek legfőbb előnye ugyanis éppen az, hogy nem 60, 90 vagy 180 napig érvényesek - ahogy nevükből gondolná a halandó --, hanem 65, 100 illetve 200 napig. Ez önmagában 8,3-11,1 százalékos megtakarítást jelent.

A többszörös bérletek azonban minden áremeléskor újabb spórolásra adnak lehetőséget. (Fővárosi közgyűlésünk bölcs döntései nyomán szerencsére mostanában félévente van ilyen alkalom. A BKV honlapján a jegy- és bérletfajták alatt még a 2004-es árakat találjuk, de az aktuális hírek között részletesen beszámolnak a 2005-ösökről is.) A gigabérletek ugyanis a megváltásukkor érvényes áron vásárolhatjuk meg. Aki tehát legkésőbb szilveszterig vesz például egy "6-szor 30" naposnak nevezett (valójában 200 napos) bérletet, akár 2005. július 18-ig élvezheti a 2004 második felére érvényes árakat, pedig addigra már két áremelés is lesz. A hosszabb érvényesség és az idei ár prolongálása ebben az esetben számításaink szerint 17,9 százalékos megtakarítást eredményez ahhoz képest, ha januártól júniusig minden hónapban megvennénk 5950 forinttért a havi bérletet.

Fontosabb jegy- és bérletfajták ára (bruttó, forint)

Félév 2004-I. 2004-II. 2005-I. 2005-II.
Jegyek
Vonaljegy előre váltva 140 145 160 170
Vonaljegy vezetőnél váltva 170 180 180 200
10-es gyűjtőjegy 1200 1250 1375 1450
20-as gyűjtőjegy 2350 2450 2650 2800
Metrószakaszjegy 100 105 115 120
Metrószakaszátszálló-jegy 155 160 175 185
Metróátszállójegy 230 240 260 270
Bérletek
Kétheti 3350 3500 3850 4050
Havi / 30 napos - teljesárú 5200 5400 5950 6250
Havi / 30 napos - tanuló és nyugdíjas 1850 2050 2250 2360
Kedvezményes éves - teljesárú 61000 62000 69500 71500
Kedvezményes éves - tanuló és nyugdíjas 22430 23575 26400 27000

Fontosabb jegy- és bérletfajták árának emelése

Félév Emelés '05-I./'04-I. Emelés '05-I./'04-II. Emelés '05-II./'05-I.
Jegyek
Vonaljegy előre váltva 14,3% 10,3% 6,3%
Vonaljegy vezetőnél váltva 5,9% 0,0% 11,1%
10-es gyűjtőjegy 14,6% 10,0% 5,5%
20-as gyűjtőjegy 12,8% 8,2% 5,7%
Metrószakaszjegy 15,0% 9,5% 4,3%
Metrószakaszátszálló-jegy 12,9% 9,4% 5,7%
Metróátszállójegy 13,0% 8,3% 3,8%
Bérletek
Kétheti 14,9% 10,0% 5,2%
Havi / 30 napos - teljesárú 14,4% 10,2% 5,0%
Havi / 30 napos - tanuló és nyugdíjas 21,6% 9,8% 4,9%
Kedvezményes éves - teljesárú 13,9% 12,1% 2,9%
Kedvezményes éves - tanuló és nyugdíjas 17,7% 12,0% 2,3%

Kalkulációnkban napi árat számoltunk, a "6-szor 30-as" idei ára 32 400 forint, ez a jövő év 199 napjára elosztva (úgy vettük, hogy decemberre van már bérletünk, így szilveszter napját elpazaroljuk) 162,8 forintos napi költséget jelent, míg a hagyományos havi vagy 30 napos bérlet 2005 első felében érvényes ára 198,3 forintos fajlagos díjat eredményez. Aki persze nem venné meg folyamatosan a hat bérletet, hanem - mondjuk szabadság miatt - kihagyna itt-ott néhány hetet, már nem biztos, hogy jól jár a 200 napos bérlettel. De az alkalmi utazók is elodázhatják az év eleji áremelés hatását, ha még a régi áron spájzolnak be a jegyekből. Mivel a jegyek áremelési üteme (8-10 százalék a fél évre) jóval nagyobb az inflációnál, hosszabb időre is érdemes bevásárolni, hiszen a jegyeket "bármeddig" lehet használni.