A BKV Afrikába megy

2007.11.07. 14:36
A BKV is benevez a Budapest és Bamako közötti 8700 kilométeres ralira. A közlekedési vállalt a fővárosi forgalomban is használt Volvo busszal indul januárban Afrikába.

Saját csapattal képviselteti magát a BKV a Párizs-Dakar rali magyar kiadásán. A cég egy busszal nevezett a Mali fővárosába tartó autóversenyre.

A közlekedési vállalat szerdán jelentette be, hogy részt vesz a január 12-én a Kossuth térről induló Budapest-Bamako ralin. A hivatalosan 8760 kilométeres útat egy Székesfehérváros gyártott Alfa-Volvo busszal igyekszik majd teljesíteni a cég egyik sofőrje. Az afrikai túrára akkreditált buszvezető 1998-ban budapesti versenyt nyert trolibuszvezető kategóriában, és idén is versenyben volt a legjobb a felszíni járművezető címéért.

Ezzel a busszal indulnak

Kiricsi Karola, a BKV szóvivője az Indexnek azt mondta, hogy a verseny nem okoz pluszkiadásokat a vállalatnak. A sivatagi útra alkalmassá tett városi buszt a gyártó cég, az Alfa Busz adja a túrához. A fővárosi közlekedésben is jelentős szereppel bíró Volvo speciálisan kialakított példányán egy 14-15 fős csapat utazhat végig a versenyen.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Egy autós négyszer is ugyanabba a traffipaxba hajtott két óra alatt

Egy autós négyszer is ugyanabba a traffipaxba hajtott két óra alatt

A sorozatos gyorshajtásokért összesen 450 ezer forintos bírságot kapott.

február 28., 15:56

  • Belföld
Tarifaemelésről tárgyaltak taxisszervezetek a fővárossal

Tarifaemelésről tárgyaltak taxisszervezetek a fővárossal

Az is kiderült, hogyan alakulnának az árak Budapesten.

február 28., 16:04

  • Belföld
Karácsony Gergely biztos benne, hogy idén is lesz Pride

Karácsony Gergely biztos benne, hogy idén is lesz Pride

Lilu eközben Gulyás Gergelynek üzent.

február 28., 15:05

  • Címlapon
A véleménynyilvánító népszavazás jogilag nem, de politikailag megkötné a képviselők kezét

A véleménynyilvánító népszavazás jogilag nem, de politikailag megkötné a képviselők kezét

Orbán Viktor bejelentette a rendszerváltozás utáni kilencedik referendum megatartását.

1 órája

  • Belföld
Szentkirályi Alexandra: Vastag a bőr Magyar Péter arcán

Szentkirályi Alexandra: Vastag a bőr Magyar Péter arcán

Magyar Péter nőjogi konferenciát szervezne.

február 28., 14:53

  • Belföld
Többször kigyulladt a ruhám is – furcsaságokról beszélt a csengeri okosbörtön rabbrigádjának egyik munkása

Többször kigyulladt a ruhám is – furcsaságokról beszélt a csengeri okosbörtön rabbrigádjának egyik munkása

A csengeri okosbörtön hamarosan Európa legmodernebb büntetés-végrehajtási intézeteként kezdheti meg a működését.

február 28., 14:37

  • Belföld
Ezekben a kerületekben kezdődik a hétvégén a fővárosi lomtalanítás

Ezekben a kerületekben kezdődik a hétvégén a fővárosi lomtalanítás

A Mohu azt is közölte, milyen extrém tárgyakat tettek már utcára korábban.

február 28., 17:28

  • Belföld
Petíciót indítottak azért, hogy ne kerülhessen szabadlábra a lúgos orvos

Petíciót indítottak azért, hogy ne kerülhessen szabadlábra a lúgos orvos

Jövő héten személyesen adják át az aláírásokat a Fővárosi Törvényszéknek.

február 28., 16:03

  • Belföld
Tovább fogy a magyar, januárban sem javultak a demográfiai adatok

Tovább fogy a magyar, januárban sem javultak a demográfiai adatok

Nem csökken a természetes fogyás Magyarországon.

február 28., 12:14

  • Belföld
Döntött az ELTE, ekkor indul a béremelés az ország egyik legnagyobb egyetemén

Döntött az ELTE, ekkor indul a béremelés az ország egyik legnagyobb egyetemén

A fizetések konkrét összegére is fény derült.

február 28., 17:53

  • Belföld
Frittmann János: Először megijedtem, amikor szóltak, névvel szerepelek a Bëlga egyik számában

Frittmann János: Először megijedtem, amikor szóltak, névvel szerepelek a Bëlga egyik számában

Milyen bort isznak a fiatalok? Fogyasztási divatokat és a borminőség kérdéseit is körüljártuk.

február 28., 05:57

  • Címlapon
Valami készül, támadás jöhet a kormánytól

Valami készül, támadás jöhet a kormánytól

Bejelentésre készülhet Orbán Viktor, először mond beszédet jegybankelnökként Varga Mihály.

8 órája

  • Belföld
Onkológusok magyarázatot adtak a hazai rákbetegségek kedvezőtlen adataira

Onkológusok magyarázatot adtak a hazai rákbetegségek kedvezőtlen adataira

A precízebb leletezés is rontja a statisztikánkat.

február 28., 17:59

  • Belföld
Orbán Viktor: Nincs többé Pride

Orbán Viktor: Nincs többé Pride

A miniszterelnök ismét a Kossuth rádió vendége volt.

február 28., 07:46

  • Belföld
Magyar Péternek állít csapdát a Fidesz?

Magyar Péternek állít csapdát a Fidesz?

Orbán Viktor bejelentette, a frakció dolgozik rajta.

február 28., 11:47

  • Címlapon
VSquare: a TEK Dodikot ment kiszabadítani Boszniába, a közös gyakorlat csak fedősztori

VSquare: a TEK Dodikot ment kiszabadítani Boszniába, a közös gyakorlat csak fedősztori

Egyelőre minden érintett testület és szervezet hallgat.

7 órája

  • Belföld
Illegális dohánygyárat leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a Nyírségben

Illegális dohánygyárat leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a Nyírségben

Mintegy 140 millió forint értékű dohány és eszközök kerültek elő.

február 28., 09:45

  • Belföld
A Duna ismét a budapestieké lehet: Nyáron nyitnak az új szabadstrandok

A Duna ismét a budapestieké lehet: Nyáron nyitnak az új szabadstrandok

A kísérleti Duna-fürdő előkészítése a vártnál gyorsabban halad.

február 28., 11:44

  • Belföld
Döntött Orbán Viktor, itt az újabb kormányátszervezés: ez már Orbán Balázst is érinti

Döntött Orbán Viktor, itt az újabb kormányátszervezés: ez már Orbán Balázst is érinti

Rogán Antal egyértelmű feladatot kapott.

február 28., 10:08

  • Belföld
Gyurcsány Ferencéknél az MVM kikapcsolta a fűtést

Gyurcsány Ferencéknél az MVM kikapcsolta a fűtést

A politikus szerint akár meg is fagyhattak volna.

február 28., 09:21

  • Belföld
Elromlott kazán miatt túlórázhatnak a tatabányai kórház dolgozói

Elromlott kazán miatt túlórázhatnak a tatabányai kórház dolgozói

Sterilizálásra más városokba kell küldeni az eszközöket.

február 28., 10:52

  • Belföld
Egy Budapestről eltűnt, nyolcvanéves nőt keres a rendőrség

Egy Budapestről eltűnt, nyolcvanéves nőt keres a rendőrség

Az idős asszony pulóverben és papucsban hagyta el az otthonát.

február 28., 08:46

  • Címlapon
Megy az adok-kapok, a HUN-REN nem hagyja magát, keményen visszaszólt

Megy az adok-kapok, a HUN-REN nem hagyja magát, keményen visszaszólt

Gulyás Balázs, a Magyar Kutatási Hálózat elnöke úgy véli, az igazság az ő oldalukon áll.

1 órája

  • Belföld
Helyreállt a forgalom, újra a teljes vonalon közlekedik a 4-es és 6-os villamos

Helyreállt a forgalom, újra a teljes vonalon közlekedik a 4-es és 6-os villamos

Korábban egy baleset okozott fennakadást.

február 28., 11:08

  • Belföld
Nemzetközi akcióban csaptak le a hatóságok egy MI-vel gyermekpornót készítő hálózatra

Nemzetközi akcióban csaptak le a hatóságok egy MI-vel gyermekpornót készítő hálózatra

Ez volt az első ilyen nagyszabású művelet.

február 28., 14:39

  • Belföld
Beismerő vallomást tett a 10 éves kislányt szexuálisan bántalmazó férfi

Beismerő vallomást tett a 10 éves kislányt szexuálisan bántalmazó férfi

A gyanúsított ügyvédje szerint ha a lénynál nem lett volna telefon, már nem élne.

február 28., 13:15