További Budapest cikkek
- A kormány szerint autósüldözés folyik Budapesten
- Elkezdték a Széll Kálmán téri átjáró építését
- BKK: Leszállíthatják a budapesti járatokról a maszk nélküli utasokat
- Szombattól pótlóbusz jár az 1-es villamos helyett a Hungária és a Könyves Kálmán körúton
- A koronavírussal magyarázza a BKV, miért nem lesz idén nyáron sem klíma a 3-as metrón
A fővárosi önkormányzat szerint nem ők a felelősek azért, hogy tavaly az év közepén a kormány megszüntette a diákok és a nyugdíjasok kedvezményeit az agglomerációs közlekedésben, és így a HÉV járatain elképesztő mértékű drágulás következett be - ezt persze névvel senki sem vállalta az önkormányzatnál, hiszen Budapest az állami költségvetés adományaitól függ, többek között a BKV szanálásában reménykedik a nehéz helyzetben lévő önkormányzat.
A BKV hatalmas adóssággal küszködik, a cég nem képes átvállalni a Pest környéki emberek utaztatásának pluszköltségeit. A cég ugyanakkor hivatalosan nem akarta kommentálni saját új tarifáit, arra hivatkozva, hogy erről a tulajdonos, a Fővárosi Közgyűlés döntött.
Megpróbálták kigazdálkodni, nem ment
Az állami támogatás hiányát, a tavaly elfogadott állami jogszabály negatív hatásait a cég az elmúlt fél évben megpróbálta kigazdálkodni, és már ez is komoly veszteségeket okozott. Idén januártól a Fővárosi Közgyűlés életbe léptette az új tarifákat, amelyek több száz százalékos emelkedést jelentenek a diákok számára, miközben a nyugdíjas bérletek megszűntek az elővárosi közlekedésben.
Mindez felháborodást szült, hiszen a főváros csak a saját választóival foglalkozik, a környező településekével nem. Nem véletlen, hogy Pest megye máris tiltakozott a döntés ellen, és a BKV-tól a 300-400 százalékos díjemelések visszavonását kéri. (A Fidesz is tiltakozott időközben a kormányzati, illetve fővárosi intézkedések miatt, de ők nem a fővároshoz, hanem a kormányzati döntést feltehetően előkészítő Gazdasági és Közlekedési Minisztériumhoz fordultak.)
A fővárosi önkormányzat illetékesei tudják, hogy döntésük még saját magukra is hátrányosak lesznek, de mást nem tehettek. Így kénytelenek majd szembenézni az esetlegesen megnövekvő autóáradattal, ami a város felé zúdul, a megnövekedett helyközi közelkedési tarifák miatt.
A fővárosra próbálta a kormány a felelősséget áthárítani
Korábban a kormány és a gazdasági minisztérium a fővárosra mutogatott, azonban hétfőn elhalkultak a kormányzati illetékesek, miközben Hagyó Miklós szocialista főpolgármester-helyettes levélben fordult Kóka János gazdasági miniszterhez, hogy tárgyaljanak az ügyben.
Hagyó küldött egy semmitmondó nyilatkozatot az Indexnek, a levél kapcsán, ám más források szerint Budapest azt szeretné, hogy ha a kormány vagy Pest megye, esetleg a környező települések hozzájárulnának a BKV költségeihez. Így lehetne csökkenteni a diákok számára hirtelen több százalékkal megemelkedett utazási költségeket.
Hagyó Miklós egyébként így fogalmazott az Index érdeklődésére: "A városvezetés szívén viseli az agglomerációból a fővárosba utazók problémáját. Viszont a 139/2006-os kormányrendeletből adódó valamennyi terhet a fővárosiak nem viselhetik, ezért megkerestük Dr. Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter urat, hogy megnyugtató rendezést találjunk a helyzetre. Van javaslatunk a megoldásra, de ezt nem a sajtón keresztül, hanem a Miniszter Úrral és az érintettek bevonásával - a Pénzügyminisztériummal és a Pest Megyei Közgyűlés vezetőivel - szeretnénk minél hamarabb megbeszélni."
A konkrét tarifaváltozások
Az új év első napjától átlagosan több mint 13 százalékkal nőttek a BKV tarifái. A legnagyobb mértékben a HÉV-re váltható tanulóbérletek ára emelkedett. Míg tavaly Budapest közigazgatási határán kívül öt kilométeres távolságra 437 forintba került a tanulók bérlete, addig ez január 1-jétől 1290 forint lett. Ha egy diák Budapesttől 20 kilométeres távolságra utazik, akkor 7350 forintos bérletet kell vásárolnia, míg tavaly ugyanezért a bérletért 1748 forintot fizetett.
A BKV weboldalán olvasható tájékoztató szerint Budapest közigazgatási határán kívül "2007. január elsejétől a nyugdíjas kedvezmény sem a HÉV bérletre, sem a HÉV menetjegyre nem jár. Budapest közigazgatási határán belül a budapesti nyugdíjasbérlet természetesen továbbra is érvényes a HÉV-en is". A közlekedési vállalat tájékoztatójában egy 2006-ban elfogadott kormányrendeletre hivatkozik.
A kormány döntése
A kormány 2006 júniusában fogadta el a közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményekről szóló rendeletet, amely egyebek mellett meghatározza a lehetséges kedvezmények rendszerét is.
A jogszabály szerint az elővárosi vasút vonalain díjmentesen utazhatnak egyebek mellett a hat év alatti gyerekek és a 65 év feletti uniós állampolgárok. A HÉV vonalain tanuló bérletettel közlekedhetnek a diákigazolvánnyal rendelkezők.
A rendelet elővárosi vasúti kedvezményekről szóló fejezetében nem szerepelnek a nyugdíjasbérletek. Az 1990-ben, az árak megállapításáról szóló törvény szerint a hatósági árakat a menetrend szerinti személyszállítás (villamos, fogaskerekű, troli, metró, földalatti) és a helyiérdekű vasút díját a települési önkormányzat - fővárosban a Fővárosi Önkormányzat - képviselő-testülete határozza meg.
Pest megye levele a BKV-nak
Levéllel fordult a Budapesti Közlekedési Vállalathoz (BKV) a Pest Megyei Önkormányzat, arra kérve a BKV vezetését, hogy vonja vissza a HÉV-viteldíjak megemelt áráról szóló rendelkezését - közölte a testület elnöke hétfőn az MTI-vel.
Szűcs Lajos elmondta, hogy álláspontjuk szerint a drasztikus jegyáremelés átgondolatlan, mert családok tízezreit hozza lehetetlen helyzetbe. Az agglomerációból ugyanis naponta hozzávetően 400 ezren járnak a fővárosba munkájuk elvégzésére vagy iskolába, s közülük megközelítően 100 ezren a HÉV vonalain közlekednek. Az áremelés olyan aránytalan megterhelést jelent az utazóknak, amit már a családi költségvetésből nem lehet kigazdálkodni.
Az Index információi szerint egyébként a HÉV-járatokon és az elővárosi buszokon járók közül valamivel több mint húszezer embert érintenek, a mostani intézkedések, ennyien vásároltak ugyanis eddig olyan bérleteket, amelyeknek az ára megváltozott 2007. január elsejétől, illetve amelyek egyszerűen megszűntek.