Ijesztőbbek lesznek a BKV-ellenőrök

2007.06.21. 11:54
Rendőregyenruhára hasonlító formaruhát kapnak a BKV-ellenőrök. A közlekedési cég kommunikációs igazgatója az Infó rádiónak elmondta: hatósági jogkörük ugyan még nincs az ellenőröknek, de egy parlamenti indítvány elfogadása után igazoltathatnak is.

A BKV dolgozói valószínűleg már télen hordhatják az új tervezésű egyenruhákat. Ezekről már korábban tartottak bemutatót is, és akkor még a visszafogottabb dizájnra helyezte a cég a hangsúlyt. Most viszont megújulnak majd az ellenőrök formaruhái is, mondta az Infó rádiónak a közlekedési társaság kommunikációs igazgatója.


Regőczi Miklós hozzátette, az ellenőrök öltözete a rendőrségi egyenruhára hasonlít majd, hogy az utasok számára ez is sugallja: ők hatósági jogkörrel rendelkező dolgozók.

Jelenleg az ellenőröknek csupán korlátozott hatósági jogkörük van, hamarosan a Parlament elé kerül azonban az a javaslat, amelynek értelmében - ha a honatyák elfogadják - a BKV munkatársai igazoltathatják majd a bliccelőket, közölte a kommunikációs igazgató.


Regőczi Miklós szerint azokat az utasokat, akik jeggyel, bérlettel veszik igénybe a BKV szolgáltatásait, nem zavarja majd, hogy az ellenőrök rendőruniformishoz hasonló ruhában dolgoznak, ez elsősorban a bliccelőknek szól, akik ellen minden eszközzel fellép a közlekedési társaság.