További Budapest cikkek
- A kormány szerint autósüldözés folyik Budapesten
- Elkezdték a Széll Kálmán téri átjáró építését
- BKK: Leszállíthatják a budapesti járatokról a maszk nélküli utasokat
- Szombattól pótlóbusz jár az 1-es villamos helyett a Hungária és a Könyves Kálmán körúton
- A koronavírussal magyarázza a BKV, miért nem lesz idén nyáron sem klíma a 3-as metrón
A Budai Parkszínpadot 1958-ban hozták létre, és korábban a XI. kerületi önkormányzat bővíteni akarta ezt az intézményt. Ezért kérték, hogy a főváros adja át a területet Újbudának. A főváros erre nem volt hajlandó, és főleg azt nem támogatta, hogy a Feneketlen-tó környékét még jobban beépítsék.
Minthogy a túlépítéstől időközben a kerület is elállt, a Főpolgármesteri Kabinet elé alternatív javaslatok kerültek: az egyik szerint 1,3-1,4 milliárd forintért felújították volna a Budai Parkszínpadot, a másik elképzelés szerint viszont 130-140 millióért elbontották volna az erősen leromlott állapotban lévő építményeket. A bontás helyén pedig Bartók-emlékparkot létesítettek volna a felújításhoz képest tizedakkora összegből.
Olcsóbb és zöldebb
Nyáry Krisztián, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs tanácsadója az Indexet arról tájékoztatta, hogy a kabinet végül ez utóbbi változatot fogadta el, de elsősorban nem azért, mert ez volt az olcsóbb megoldás, hanem amiatt, mert környezetvédelmi szempontból is ez tűnt kedvezőbbnek.
Nyáry elmondta azt is, hogy megalakul hamarosan az Óbudai Gázgyár területének hasznosítására a Budapesti Városfejlesztési és Városrehabilitációs Vagyonkezelő Zrt. A cég létrejöttéről a Fővárosi Közgyűlésnek kell kimondania a végső szót, de a kabinet már most jóváhagyta az előterjesztést.
Az elképzelések szerint az egykor városi gázt előállító üzem területét megnyitják a nagyközönség előtt. Április 30-ától május 3-áig például a Krétakör Színház tartja majd W-Munkáscirkusz és Majális című előadását az egykori szárazlepárlónál, a gázgyáron belül. Nyáron pedig a tervek szerint megkezdődhet a kerékpárút és a gyalogos sétány kiépítése is a gázgyár Duna felé eső részén.
Soroksáron csatornáznak majd a legtöbbet a főváros pénzén
Szintén döntött a kabinet kilenc fővárosi kulturális kht. támogatásáról. Ezek a szervezetek az önkormányzati költségvetésben jóváhagyott összegeket kapják meg, de ehhez minden évben újra kell tárgyalni a szerződéseiket. Hét színházat, valamint a Trafót és a Petőfi Csarnokot érinti ez az intézkedés. Összesen 2,277 milliárd forintot kapnak ezek az intézmények a fővárostól. A legtöbbet a Madách Színház kapja (643 millió), aztán a József Attila Színház következik (360 millió), a legkevesebb a Szabad Tér Színháznak jut (50 millió).
Idén is támogatja a főváros a kerületi önkormányzatok szennyvíz- és csatornázási beruházásait. 2006-ban 226 millió forintot osztanak szét. Ebben az évben a pénz több mint a felét a XXIII. Kerület kapja. Soroksáron az úgynevezett Horgász-part térségében csatornáznak ebből a forrásból. Szintén jelentős összeget kap ezen kívül a XVIII. kerület.