A Népszabadság adatai szerint idén három, tavaly egy kilométernyi új sáv készült. A teljes kerékpárút-hálózat 140 kilométer hosszú, mintegy fele a prágainak, hetede a bécsinek.
Egyszerűen tragikus
A bicikliút-hálózat állapota mindent egybevetve tragikus. Van, ahol az út életveszélyes szögben, lámpa nélkül találkozik az autóúttal, máshol méteres átmérőjű csatornafedelek hiányoznak, imitt-amott tíz centire is kiemelkedik a pályából a közműfedél, megint máshol építkezők vagy autósok települnek rá a sávra, kettévágva az utat.
Eközben az ember mást sem hall, mint hogy mindent be kell vetni azért, hogy Budapest belső területein a lehető legkisebb legyen a magángépjármű-forgalom, tegyünk meg mindent az alternatív eszközök, tehát nyilván a kerékpár elterjedéséért is. Az össze nem érő száznegyven-egynéhány kilométeres hálózaton, amely a fent vázolt tempóban bővül, ez azonban hiábavaló harcnak tűnik, a járdán, mint ismeretes, tilos kerékpározni, a közúton szabad, de életveszélyes.
Kevés is, drága is
A három kilométernyi út egyébként 180 millió forintért épül meg, ami szakértők szerint irreális. Több mint harmincezer forintba kerül így egy négyzetméter burkolat, holott a Népszabadság által megkérdezett vállalkozók szerint tízezerből bármilyen építőcég keretbe teszi az aszfaltot, tokkal-vonóval.
A főpolgármesteri hivatal nyilatkozni hivatott illetékesei közül senkit sem tudott elérni a Népszabadság.