Nem szedhet parkolási díjat a Centrum

2007.09.30. 14:46
Pert nyert egy parkoló autós egy követelésbehajtó céggel szemben a fővárosban. Az elsőfokú bíróság szerint a követeléseket eladó Centrum Kft.-nek nem volt joga parkolási díjat szedni azért, mert az önkormányzati törzsvagyon részét képező parkolási helyeket nem megfelelő eljárásban értékesítették.

A Vasárnapi Hírek szerint "akár a budapesti parkolási rendszer jelentős részének a törvényes alapjai is megkérdőjeleződhetnek" a II-III. Kerületi Bíróság napokban született nem jogerős ítélete nyomán. A döntés szerint az Intrum Justitia Zrt. követelésbehajtó cégnek nem volt "kereshetőségi joga" a beperelt autóssal szemben, akin 2002-2003-ból származó parkolási hátralékot akartak behajtani.

Kovács Előd ügyvéd, az elsőfokon pernyertes autós jogi képviselője a Vasárnapi Híreknek elmondta: a bíróság szerint a követelésbehajtó cég azért nem perelhet az elmaradt parkolási díjak miatt, mert magának a Centrum Parkoló Rendszer Kft.-nek, amelytől az Intrum megvette a behajtatlan követeléseket, sem volt joga parkolási díjat szedni.

A bíróság ezt a megállapítását arra alapozta, hogy a parkolási helyek az önkormányzati törzsvagyon részei, és ezt annak idején nem a megfelelő eljárásban értékesítették. Ezért hiányzik a Centrum jogalapja, hogy parkolási díjat szedjen. "Kovács Előd szerint ez a bírósági ítélet, amennyiben jogerőssé válik, akár még fordulatot is jelenthet parkolási perekben, hiszen ez alapján sem a Centrum Parkoló Kft., sem az ő jogutódjaként fellépő követelésbehajtó cégek nem tudják követeléseiket eredményesen perre vinni az autósok ellen" - írja a hetilap.

A Centrum Parkoló Kft. az I., II., VI., VII., VIII., XI., XII., XIII. kerület tulajdonában levő utakon szed parkolási díjat. Tavaly a Centrum több mint 450 ezer fizetési felszólításban összesen 5 milliárd forintnyi bírság megfizetésére szólította fel az autósokat.

A sikertelen felszólítással járó ügyeket eladják a követeléskezelőnek. Az Intrum Justitita Zrt. tavaly és tavalyelőtt 5 milliárd forint értékben mintegy 150 ezer rendszámhoz tartozó 1 millió darab bírságot vásárolt a parkolási társaságtól.

A Népszabadság szeptember elején arról írt, hogy a Közép-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal több törvénysértést is megállapított a Centrum Parkoló Kft., illetve az általa működtetett Fővárosi Önkormányzatok Parkolási Társulásának tevékenységével kapcsolatban és hatvan napot adott arra, hogy a társulás megszüntesse kifogásolt ügyintézési-büntetési gyakorlatát.

Jogsértőnek tartja a hivatal azt is, ha a parkolási jegy megvásárlásának elmulasztását többször is szankcionálják, valamint azt, hogy a Centrum nem vette figyelembe az önkormányzatok selejtezési gyakorlatát, s több évre visszamenőleg követelte a parkolási pótdíjat. Ezzel pedig a hivatal álláspontja szerint megsértette az állampolgárok jogorvoslathoz való jogát, akik selejtezés miatt nem tudták bizonyítani várakozási engedélyük meglétét.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Gulyás Gergely szerint a kormány nem betiltani akarja a Pride-ot, csak zárt körűvé tenné

Gulyás Gergely szerint a kormány nem betiltani akarja a Pride-ot, csak zárt körűvé tenné

A miniszter azt mondta, ezzel a gyermekvédelem szempontjait akarják érvényesíteni.

február 26., 14:27

  • Belföld
Bejelentésekre készül a kormány, Gulyás Gergely ismét a sajtó elé áll

Bejelentésekre készül a kormány, Gulyás Gergely ismét a sajtó elé áll

A Kormányinfót csütörtök délelőtt 10 órakor tartják.

február 26., 15:27

  • Belföld
A TEK fogta el a férfit, aki engedély nélkül tartott fegyvereket egy szakonyi házban

A TEK fogta el a férfit, aki engedély nélkül tartott fegyvereket egy szakonyi házban

A fegyverek mellett több száz lőszert foglaltak le a hatóságok.

február 26., 15:06

  • Címlapon
Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai

Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai

Hatalmas lépésekre készül a legnagyobb kereskedelmi partnerünk.

27 perce

  • Belföld
Orbán Viktor pert nyert a Klubrádió ellen a Spar vezérigazgatójának kijelentései miatt

Orbán Viktor pert nyert a Klubrádió ellen a Spar vezérigazgatójának kijelentései miatt

Felülvizsgálati kérelemmel került a Kúriához az ügy.

február 26., 16:34

  • Belföld
Nem ismerte el a bűnösségét a 7 éves kisfiút felrúgó karateedző

Nem ismerte el a bűnösségét a 7 éves kisfiút felrúgó karateedző

Vallomást sem tett az ügyben.

február 26., 14:46

  • Belföld
Megújult Az Élet Menete Alapítvány

Megújult Az Élet Menete Alapítvány

Programjaik viszont változatlan színvonalúak maradnak.

11 perce

  • Belföld
Feltételes szabadságra helyezhetik a lúgos orvost, Bene Krisztiánt

Feltételes szabadságra helyezhetik a lúgos orvost, Bene Krisztiánt

A döntés még nem jogerős.

február 26., 15:53

  • Belföld
Deák Dániel azt állítja, hogy informátorai vannak Magyar Péter közelében

Deák Dániel azt állítja, hogy informátorai vannak Magyar Péter közelében

Egy elemző pedig úgy tudja, hogy egy közszereplőt beépített embernek tart a Tisza Párt elnöke.

február 26., 18:09

  • Címlapon
Bejelentést tett a Richter, új korszak kezdődik a gyógyszergyártásban

Bejelentést tett a Richter, új korszak kezdődik a gyógyszergyártásban

A vállalat bemutatta a 2035-ös stratégiáját.

3 órája

  • Belföld
Novák Katalin egy budapesti olimpiáért lobbizott volna Párizsban

Novák Katalin egy budapesti olimpiáért lobbizott volna Párizsban

A kegyelmi botrány azonban közbeszólt.

február 26., 08:14

  • Belföld
Ripost: Helikopterrel látogatta meg feleségét a volt vezérkari főnök

Ripost: Helikopterrel látogatta meg feleségét a volt vezérkari főnök

Egy lakos szerint még egy külön leszállópályát is kialakítottak erre a célra.

február 26., 12:08

  • Belföld
Idén több mint 24 ezer szülő kért iskolahalasztást a gyerekének

Idén több mint 24 ezer szülő kért iskolahalasztást a gyerekének

2020 óta már nem a pedagógusok döntenek a halasztásról.

február 26., 07:43

  • Belföld
Kovács Zoltán: Magyarország az unió egyik legkevésbé korrupt országa

Kovács Zoltán: Magyarország az unió egyik legkevésbé korrupt országa

Az államtitkár szerint a Magyar Péter-jelenség csak egy újabb kormányváltási kísérlet.

február 26., 12:59

  • Címlapon
Nem érzékeny adat, ez közpénz – Péterfalvi Attila reagált Schmidt Mária kérdésére

Nem érzékeny adat, ez közpénz – Péterfalvi Attila reagált Schmidt Mária kérdésére

A NAIH elnöke is megszólalt az adatigénylés ügyében.

33 perce

  • Belföld
Özönlenek a pályaudvarok bérbevételére vonatkozó pályázatok a MÁV-hoz, kitolják a határidőt

Özönlenek a pályaudvarok bérbevételére vonatkozó pályázatok a MÁV-hoz, kitolják a határidőt

A vasúttársaság ad még lehetőséget a hiánypótlásra.

február 26., 17:40

  • Belföld
„Sosem dohányoztam, rendszeresen sportoltam, aztán közölték, tüdőrákom van”

„Sosem dohányoztam, rendszeresen sportoltam, aztán közölték, tüdőrákom van”

Újraindul a Harcosok Klubja a tüdőrákkal élőkért.

február 26., 17:46

  • Belföld
Kunhalmi Ágnes szerint nincs rendben, hogy fizetnie kell annak, akinek ellopták a személyijét

Kunhalmi Ágnes szerint nincs rendben, hogy fizetnie kell annak, akinek ellopták a személyijét

Törvénymódosító javaslatot nyújtott be ez ellen az MSZP-s politikus.

február 26., 12:10

  • Belföld
Vesztettek a bíróságon Pikó Andrásék – ítélet született a Magyar Rádió épületeinek lebontásának ügyében

Vesztettek a bíróságon Pikó Andrásék – ítélet született a Magyar Rádió épületeinek lebontásának ügyében

A Magyar Rádió épületei közül többet lebontottak, azonban a bíróság csak most jelentette ki, hogy ez szabályosan történt.

február 26., 11:32

  • Belföld
Kiderült, ki veszi át Havasi Bertalan feladatait Orbán Viktor mellett

Kiderült, ki veszi át Havasi Bertalan feladatait Orbán Viktor mellett

Egy, már régóta a miniszterelnök mellett dolgozó államtitkár lép a korábbi sajtófőnök helyébe.

február 26., 08:19

  • Belföld
Két nő lépett az V. kerületi rendőrkapitány szolgálati autója elé, elismerték felelősségüket

Két nő lépett az V. kerületi rendőrkapitány szolgálati autója elé, elismerték felelősségüket

Bírságot szabtak ki a szabálytalan gyalogosokra.

február 26., 10:22

  • Belföld
Változás jön az óvodákban, a szakma tiltakozik a tervezet ellen

Változás jön az óvodákban, a szakma tiltakozik a tervezet ellen

A kormányzat a gyermekek fejlődési igényeit tartaná szem előtt.

február 26., 12:02

  • Címlapon
Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal

Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal

Peking háborús retorikával fogadta Donald Trump intézkedéseit.

8 órája

  • Belföld
Kényszerleszállást hajtott végre egy repülőgép Budapesten

Kényszerleszállást hajtott végre egy repülőgép Budapesten

Tűzoltók várták az Air France egyik járatát Ferihegyen.

február 26., 11:20

  • Belföld
Index-értesülés: Nem lesz sajtófőnöke Havasi Bertalan után Orbán Viktornak

Index-értesülés: Nem lesz sajtófőnöke Havasi Bertalan után Orbán Viktornak

A feladatokat felosztották a miniszterelnöki stáb tagjai között.

február 26., 10:12

  • Belföld
Letöltendő börtönt kértek a bátonyterenyei kokainos gázolóra, aki magára hagyta áldozatát

Letöltendő börtönt kértek a bátonyterenyei kokainos gázolóra, aki magára hagyta áldozatát

Csaknem 30 métert repült a baleset helyszínétől.

február 26., 13:23

  • Címlapon
Tarjányi Péter: A béke várat magára, Oroszország pedig még nem szólalt meg

Tarjányi Péter: A béke várat magára, Oroszország pedig még nem szólalt meg

Trump és Zelenszkij nyilvános vitája történelmi jelentőségű volt. A szakértő szerint ilyen vita szövetségesek között talán még sohasem történt.

27 perce