Lesz valami hűtés a Combinókon

2007.07.20. 17:06
Leállt csütörtökön a légkondi a Volvo-buszokon, megolvadt az aszfalt a Bartók Béla úton. A problémákat különböző módszerekkel próbálja a BKV megoldani, például átmenetileg nem hajthatnak a buszok a villamospályán. Közben bejelentették, lesz némi légkondicionálás a Combinókon, de ez a VEKE szerint nem lesz elég.

Az ötvenből húsz Volvo busznak állt le a légkondicionáló berendezése csütörtök délutánra, közölte Kiricsi Karola, a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV Zrt.) sajtószóvivője pénteken.

Jelezték a Volvónak a problémát

A szóvivő szerint a közlekedési vállalat már felvette a kapcsolatot a buszok gyártójával, a Volvóval, és egyeztettek a szervizzel is a probléma miatt.

A szakemberek szerint a buszokba önszabályozó berendezést építettek be, amely megóvja a klímaberendezést a túlterheléstől, és lekapcsolja, ha túlságosan meleg a kinti hőmérséklet.

Nem indul egyelőre újra a Libegő

A szóvivő tájékoztatása szerint a hőség miatt szombaton még biztosan nem indul újra a csütörtökön leállított Libegő, amellyel a Zugligetről a János-hegyre lehet eljutni.

Kiricsi elmondta, hogy ugyancsak a hőség miatt csütörtökön leállt a forgalom a fővárosi Bartók Béla úton, mert a villamosvágányokon közlekedő autóbuszok felhordták az aszfaltot a sínekre.

Olvadt az aszfalt a Bartók Béla úton

A járműveket a Szép Ilona kocsiszínben tisztítják, mert az aszfalt azokra is ráragadt. A szóvivő szerint az aszfalt minősége nem rosszabb a sínek körül, mint a közúton, csak van egy vékony, puhább aszfaltcsík a sín és a kemény betonburkolat között, amely a villamos okozta rezgést csillapítja, és ez olvadt meg annyira, hogy az autóbuszok kereke felhordta a sínre. A vágányt naponta kétszer locsolókocsikkal hűtik, tette hozzá.

Az Index munkatársa péntek délelőtt a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) egyik vezetőjével járt a Bartók Béla úton. A sínek mellett ekkor még mindig látható volt a vágányokról lekapart bitumen.

Nem hajtanak a buszok egyelőre a villamospályán

A buszok ekkor már nem hajtottak a villamospályán, ahogyan ezt korábban tették, mert előző nap órákig nem tudtak járni a villamosok, a sínekre felhordott aszfalttól.

Az Index felvetette, hogy eredetileg a VEKE javasolta, hogy minél több busz járjon a villamospályán, és megkérdeztük, ezt a mostani eset után is így gondolják-e. (A BKV-nál tavaly felmerült, hogy a villamospályában kárt tesz a nagyobb autóbuszforgalom.) A válasz a VEKE részéről igen volt. Vagyis az egyesület továbbra is javasolja a buszok ráterelését a vágányokra, de szerintük ilyen hőségben locsolni kell a pályát, hogy ne olvadjon meg az aszfalt. A Bartók Béla úton péntek délelőtt tényleg locsolták is a síneket.

A VEKE szakembere azt is elmondta, hogy a Móricz Zsigmond körtéren lévő lámpát is jobban kellene használni: ez a forgalmi helyzettől függően jelzi ugyanis a buszvezetőnek, hogy rá kell-e hajtania a villamospályára, vagy - ahogyan azt péntek délelőtt tették - elég, ha az autók sávjaiban hajtanak, ha nincs akkora dugó.

A BKV-nál az Index kérdésére megerősítették, hogy pénteken a 7-es buszcsalád járművei nem hajtanak fel a villamospályára, hogy megkíméljék a terheléstől az ott lévő aszfaltot.

Hűtés és szellőzés a Combinókon

Közben a BKV tájékoztatta az Indexet arról, hogy lezárult a cég honlapján elindított szavazás a Combinók hűtésének, szellőztetésének lehetséges megoldásairól.

A legtöbb utas a három megoldási lehetőség közül a nyitható ablakok felületének megnövelését, valamint a középső kocsiszekrény fölé beszerelt légkondicionáló berendezés működtetését tartotta a legjobb megoldásnak.

Augusztustól egy átalakított Combino áll forgalomba

Hasonlóan alakult a független szakértők és a BKV szakembereinek véleménye is.

A BKV augusztus 15-én egy olyan Combinót helyez forgalomba, amelyen e megoldást mutatja be az utasoknak. A teljes járműpark átalakításával előreláthatóan jövő év áprilisára készülnek el.

A speciális megoldás kifejlesztése nem okozott többletköltséget. A megvalósítás költsége pedig egyharmada annak, amennyiért az eredeti szerződésben a gyártó cég vállalta volna a beszerelést, vagyis körülbelül 600-700 millió forint, hangsúlyozza a BKV.

VEKE: Félmegoldások és félrebeszélés

A VEKE a BKV közleményére reagálva a villamosok teljes légkondicionálását javasolja, erről küldött kommünikét az Indexnek a közlekedési egyesület.

A közlemény így szól: "Az elmúlt napok bejelentései alapján az a látszat alakult ki, mintha a Combinók hűtése jóformán megoldott problémaként lenne kipipálható. A hűvös valóság azonban tűzforró villamosokat és ájuldozó utasokat vetít előre a következő évekre is, ha minden így megy tovább."

A VEKE szerint 2007 tavaszán már mindenki tudta, hogy a Combino hűtésére egyetlen jó megoldás van: ez a légkondicionálás. "A BKV új vezetése azonban az időhúzásra játszva az idei nyarat félmegoldások tesztelésével töltötte, a triviális megoldás megvalósítása helyett. A BKV bejelentése szerint ugyanis a Combinókat nem teljesértékű klímával szerelik fel, hanem csak részlegesen, mindössze a jármű közepére szerelnek fel egy egységet, egyébként pedig nagyobbá teszik a nyitható ablakokat."

Szobai klímával akarnak egy sportcsarnokot lehűteni

Az egyesület szerint ez egy siralmas félmegoldás, amelyet egy év múlva ismét látványosan lehet majd megbánni. "Az 54 méter hosszú villamosok lehűtéséhez három egység légkondicionáló berendezést kell beszerelni ahhoz, hogy ennek valóban legyen hatása - ilyen megoldást persze nem is teszteltek", hangsúlyozza a VEKE.

"A BKV megoldása olyan, mintha egy kisteljesítményű szobai klímával szeretnénk lehűteni egy sportcsarnokot - előre látható, hogy nem fog működni, végképp nem úgy, hogy még az ablakokat is nagyobbra tárjuk mellette", fogalmaz a közlekedési egyesület.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Két darab szendvicset kapnak a Budapestre rendelt mentősök a 16 órás szolgálatra

Két darab szendvicset kapnak a Budapestre rendelt mentősök a 16 órás szolgálatra

A MOMSZ a lakosság segítségét kéri, hogy bajtársaik napi egyszeri melegélelmezését megoldják.

tegnap, 21:19

  • Belföld
Elbúcsúzik a nyilvánosságtól a nyugalmazott katolikus püspök

Elbúcsúzik a nyilvánosságtól a nyugalmazott katolikus püspök

Beer Miklós önszántából, egy idősek otthonába költözött, ahol békére lelt.

február 6., 15:11

  • Belföld
Mit tervez a kormány? – Egyre kevesebb az államilag támogatott férőhely a felsőoktatásban

Mit tervez a kormány? – Egyre kevesebb az államilag támogatott férőhely a felsőoktatásban

Négy egyetem kivételével mindenhol kevesebb hallgatót vesznek fel.

február 6., 15:26

  • Belföld
Ma tíz éve mondta ki Simicska Lajos azt a szót

Ma tíz éve mondta ki Simicska Lajos azt a szót

Így emlékszik a magyar nyilvánosság.

február 6., 15:57

  • Belföld
Győrfi Pál szerint jó szakember az a komáromi doktornő, aki vizsgálat nélkül elküldött egy bélcsavarodásos beteget

Győrfi Pál szerint jó szakember az a komáromi doktornő, aki vizsgálat nélkül elküldött egy bélcsavarodásos beteget

Az idős férfinek Szlovákiába kellett taxiznia, ahol életmentő műtétet végeztek rajta.

február 6., 15:41

  • Belföld
Döntött a bíróság a halálra égett japán nő ügyében, letartóztatták az ír férfit

Döntött a bíróság a halálra égett japán nő ügyében, letartóztatták az ír férfit

Vallomást tett a törvényszéken, de nem ismerte be a tettét.

február 6., 14:53

  • Belföld
Börtönben ül, most emelték volna többmilliósra a fizetését Kiss Lászlónak

Börtönben ül, most emelték volna többmilliósra a fizetését Kiss Lászlónak

A képviselő-testület végül elhalasztotta a döntést.

február 6., 13:58

  • Címlapon
A balti államok már minden hidat felégettek az oroszok előtt

A balti államok már minden hidat felégettek az oroszok előtt

De mi a helyzet máshol?

tegnap, 20:33

  • Belföld
Kiderült, mikor tartja az évértékelő beszédét Orbán Viktor

Kiderült, mikor tartja az évértékelő beszédét Orbán Viktor

A miniszterelnök még a parlament tavaszi szezonja előtt értékeli a 2024-es évet.

február 6., 15:01

  • Belföld
Átugrunk magyarba' wellnessezni: román nyelvtanfolyamot indítanak a makói szállodásoknak

Átugrunk magyarba' wellnessezni: román nyelvtanfolyamot indítanak a makói szállodásoknak

Megvalósulni látszik Lázár János korábbi víziója.

február 6., 17:04

  • Címlapon
Április elsejétől bírságot szabhatnak ki a visszaváltható palackok miatt

Április elsejétől bírságot szabhatnak ki a visszaváltható palackok miatt

Ez nem április elsejei tréfa.

tegnap, 17:09

  • Címlapon
Beismerte bűnösségét a volt fideszes politikus, aki ittasan bántalmazott egy nőt

Beismerte bűnösségét a volt fideszes politikus, aki ittasan bántalmazott egy nőt

Decemberben még megtagadta a vallomástételt.

tegnap, 20:51

  • Címlapon
Jégpáncéllá válhatnak az utak, figyelmeztetést adott ki a Magyar Közút

Jégpáncéllá válhatnak az utak, figyelmeztetést adott ki a Magyar Közút

Több vármegyében is narancssárga veszélyjelzés van érvényben.

tegnap, 20:09

  • Címlapon
Karácsony Gergely: Hova tegyük az állam szemetét?

Karácsony Gergely: Hova tegyük az állam szemetét?

A főpolgármester szerint a rákosrendezői terület kitakarítása nem lesz kis feladat.

tegnap, 20:13

  • Belföld
Lázár János: Ha Rákosrendező kell a fővárosnak, viheti

Lázár János: Ha Rákosrendező kell a fővárosnak, viheti

A miniszter három pontban foglalta össze a helyzetet.

február 6., 16:40

  • Belföld
Globális terrorellenes központ Budapestre telepítésére készülhet az ENSZ

Globális terrorellenes központ Budapestre telepítésére készülhet az ENSZ

A központ feladatairól Szijjártó Péter beszélt.

február 6., 07:52

  • Címlapon
Milák Kristóf volt edzője kiborult a médiában megjelent cikkek miatt

Milák Kristóf volt edzője kiborult a médiában megjelent cikkek miatt

Virth Balázs alaposan felhúzta magát.

tegnap, 14:40

  • Belföld
Gulyás Gergely: A kormány lemondott Rákosrendezőről, innentől Budapestet terheli minden

Gulyás Gergely: A kormány lemondott Rákosrendezőről, innentől Budapestet terheli minden

Ózd, nyugdíjasok, japán nő, ukrán lejárató kampány Orbán Viktor ellen, listázás – ilyen volt a Kormányinfó.

február 6., 12:31

  • Belföld
Karácsony Gergely: A kormány meghátrált, mini-Dubaj helyett győzött Budapest érdeke

Karácsony Gergely: A kormány meghátrált, mini-Dubaj helyett győzött Budapest érdeke

A Fővárosi Önkormányzat érvényesítette az elővásárlási jogát.

február 6., 11:41

  • Címlapon
Donald Trump telefonon beszélt Vlagyimir Putyinnal

Donald Trump telefonon beszélt Vlagyimir Putyinnal

Az amerikai elnök szerint azonnali béketárgyalások kezdődhetnek.

tegnap, 18:35

  • Címlapon
Vigyázzon, csalók kereshetik meg az MVM Next nevében

Vigyázzon, csalók kereshetik meg az MVM Next nevében

Nem létező pénzvisszatérítésről kaphatnak értesítést az érintettek.

tegnap, 20:11

  • Belföld
Filmforgatás miatt lezárások várhatóak a fővárosban

Filmforgatás miatt lezárások várhatóak a fővárosban

Érdemes tájékozódni, mielőtt útra kelünk.

február 6., 10:57

  • Belföld
Segíteni akart, erre leütötték és kirabolták a kiskunhalasi férfit

Segíteni akart, erre leütötték és kirabolták a kiskunhalasi férfit

Pénzt akart adni egy kéregetőnek, aki rátámadt.

február 6., 13:25

  • Belföld
Veszélyes anyag kerülhetett a levegőbe Újpesten

Veszélyes anyag kerülhetett a levegőbe Újpesten

A katasztrófavédelem szerint nincs ok a pánikra.

február 6., 16:09

  • Címlapon
Dráma Szoboszlaiék meccsén, a 98. percben hullajtott el két pontot a Liverpool

Dráma Szoboszlaiék meccsén, a 98. percben hullajtott el két pontot a Liverpool

Az Everton az utolsó pillanatban lőtt hatalmas góllal egyenlített ki a Goodison Parkban.

tegnap, 22:36