Feleakkora fővárosi önkormányzatot akar az SZDSZ

2006.07.11. 19:11
A jelenlegi hat főpolgármester-helyettes és a 22 bizottság számának megfelezését, valamint a Főpolgármesteri Hivatal struktúrájának korszerűsítését és létszámának jelentős csökkentését javasolja az SZDSZ az őszi önkormányzati választások utáni időszakban - nyilatkozta a párt fővárosi frakcióvezetője kedden.

Bőhm András az MTI-nek elmondta, hogy az SZDSZ várhatóan augusztus 7-én véglegesíti fővárosi listáját. A szocialistákkal folytatandó egyeztetések eredményétől függően a kormánypártok egy-egy, vagy egy SZDSZ-es és két MSZP-s főpolgármester-helyettest javasolnak majd, akiknek hatáskörét a létszámcsökkenéshez igazodva átalakítják. Egy szabad demokrata főpolgármester-helyettes esetén Ikvai-Szabó Imre továbbra is posztján marad.

Bőhm András tájékoztatása szerint biztosan megválik főpolgármester-helyettesi posztjától Atkári János, akinek hatáskörét két éve vonta el Demszky Gábor. A 16 tagú SZDSZ-frakcióból biztosan nem marad képviselő Madarász Aladár, aki a jelenleg független Atkári János bizalmasa volt - közölte a frakcióvezető.

Székely Gábor és fia

Nem kizárt az sem, hogy Székely Gábor a jövőben ismét nem képviselőként, hanem külsős bizottsági tagként tevékenykedik az önkormányzatnál. A Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatójaként tevékenykedő képviselő korábban már dolgozott külsős bizottsági tagként, a tulajdonosi bizottság alelnökeként. Székely Gáborral összefüggő hír, hogy fia, Székely Péter, a Magyar Kommunista Munkáspárt főpolgármester-jelöltje lesz ősszel.

Bőhm András, aki országgyűlési képviselő is, elmondta, hogy az új ciklusban nem csökken jelentősen az önkormányzati bizottsági elnökök díjazása. A szocialisták módosították ugyanis hétfőn azt a kormány-előterjesztést, amivel több mint a felére apadt volna a bizottsági elnökök pénze. A csak a szocialisták szavazataival elfogadott módosítással viszont csupán 10 százalékkal kapnak majd kevesebb díjazást a bizottsági elnökök, akik jelenleg 400 ezer forint körüli összegben részesülnek havonta.

Szolnoki és Schiffer sorsa bizonytalan, Vajda az FKF Zrt.-hez tart

Szolnoki Andrea, aki jelenleg SZDSZ főpolgármester-helyetteseként az egészségügy felelőse, az MTI-nek elmondta, hogy a párt fővárosi listájának elfogadásáig nem kíván nyilatkozni a személyét érintő kérdésekről.

Az MTI-nek korábban Demszky Gábor elmondta, hogy Szolnoki Andrea mindenképpen befutó helyet kap a párt fővárosi listáján. Szolnoki Andrea egyébként a hatályos jogszabályok szerint nyugdíj-jogosult is Vajda Pál és Schiffer János szocialista főpolgármester-helyettesekhez hasonlóan, mivel három önkormányzati ciklus után a törvény ezt lehetővé teszi.

A közgyűlésből biztosan távozó Vajda Pál várhatóan a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-nél tevékenykedik tovább, Schiffer János pedig még tárgyalásokat folytat arról, hogy hol, milyen munkát végez ősztől.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Fénymásolt címkékkel próbáltak csalni a Mohu-automatáknál

Fénymásolt címkékkel próbáltak csalni a Mohu-automatáknál

Vádat emeltek ellenük.

február 27., 12:48

  • Belföld
Index-értesülés: A honvédelmi miniszter vizsgálatot kért a volt vezérkari főnök ügyeiben

Index-értesülés: A honvédelmi miniszter vizsgálatot kért a volt vezérkari főnök ügyeiben

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálja Ruszin-Szendi Romulusz építkezését és helikopterezését.

február 27., 14:41

  • Belföld
Orbán Viktor két szóval intézte el a Pride kérdését

Orbán Viktor két szóval intézte el a Pride kérdését

Rövid, de lényegre törő volt a miniszterelnök.

február 27., 14:01

  • Belföld
Össztüzet zúdít a főispán Karácsony Gergelyre, még per is lehet belőle

Össztüzet zúdít a főispán Karácsony Gergelyre, még per is lehet belőle

A főpolgármester szabadságolása is szóba került.

február 27., 15:09

  • Belföld
Pride-ügyben üzentek Orbán Viktornak, Gulyás Gergelynek és Lázár Jánosnak

Pride-ügyben üzentek Orbán Viktornak, Gulyás Gergelynek és Lázár Jánosnak

Kijelentették: az egyenjogúsági mozgalmak mindig győznek.

február 27., 15:05

  • Belföld
Gulyás Gergely: Kormánybiztost nevezünk ki a nyugati világ legnagyobb korrupciós botrányának kivizsgálására

Gulyás Gergely: Kormánybiztost nevezünk ki a nyugati világ legnagyobb korrupciós botrányának kivizsgálására

Elszálló élelmiszerárak, Pride, szja-mentesség, adó-visszatérítés, jövő évi költségvetés – ilyen volt a Kormányinfó.

február 27., 12:42

  • Belföld
Szentmisét mutatnak be a magyar püspökök Ferenc pápáért

Szentmisét mutatnak be a magyar püspökök Ferenc pápáért

Erdő Péter vezetésével imádkoznak a főpásztorok.

február 27., 13:44

  • Belföld
Kiszivárgott egy kórházigazgató levele, politikai haszonszerzésről beszél

Kiszivárgott egy kórházigazgató levele, politikai haszonszerzésről beszél

Vannak, akik szerint a betegek veszélyben vannak.

február 27., 16:11

  • Címlapon
A Fidesznek egyértelmű érdeke, hogy a Tisza Pártot állásfoglalásra kényszerítse

A Fidesznek egyértelmű érdeke, hogy a Tisza Pártot állásfoglalásra kényszerítse

A politikai elemző szerint a Tisza Párt elnöke a saját szavazótábora miatt kényszerül egyensúlyozásra.

3 órája

  • Belföld
Tovább romlott a levegő minősége az országban

Tovább romlott a levegő minősége az országban

Több városban a levegőhigiénés index legrosszabb fokozatát kellett megállapítani.

február 27., 12:28

  • Belföld
Petíciót indított az aHang, hogy ne engedjék szabadon a lúgos orvost

Petíciót indított az aHang, hogy ne engedjék szabadon a lúgos orvost

Már tízezer fölött jár az aláírók száma.

február 27., 12:36

  • Belföld
Megnyitja kapuit Magyarországon az élményközpont, amelyhez hasonló Közép-Európában sincs

Megnyitja kapuit Magyarországon az élményközpont, amelyhez hasonló Közép-Európában sincs

A Star Wars világát idézi meg a technológia, íme a jövő első fejezete.

február 27., 16:28

  • Címlapon
Rendkívüli csúcstalálkozó veszi kezdetét, amelyen Orbán Viktor lehet az egyik főszereplő

Rendkívüli csúcstalálkozó veszi kezdetét, amelyen Orbán Viktor lehet az egyik főszereplő

Nagy csaták várhatóak Brüsszelben csütörtökön.

2 órája

  • Belföld
Döntött a Fővárosi Ítélőtábla, szabályos volt a Magyar Rádió bontási engedélye

Döntött a Fővárosi Ítélőtábla, szabályos volt a Magyar Rádió bontási engedélye

Elutasították a felperesek keresetét, fellebbezni nem lehet.

február 27., 06:09

  • Címlapon
Év végén nyitja kapuit Budapest új bevásárlóközpontja

Év végén nyitja kapuit Budapest új bevásárlóközpontja

Átfogó városfejlesztési projekt részeként valósul meg a főváros negyedik legnépesebb kerületében.

3 órája

  • Címlapon
Tömegek vonultak utcára Pozsonyban a magyar fiatalt ért késes támadás miatt

Tömegek vonultak utcára Pozsonyban a magyar fiatalt ért késes támadás miatt

Átsétáltak a Duna másik oldalára, majd vissza, jelezve, hogy nem lehet megfélemlíteni őket.

34 perce

  • Belföld
Mérő Vera megkérdőjelezte, hogy a lúgos orvos ügyében eljáró bíró saját belátása szerint döntött

Mérő Vera megkérdőjelezte, hogy a lúgos orvos ügyében eljáró bíró saját belátása szerint döntött

Az aktivista szerint az ügy gumicsontként is szolgálhat a kormányzat számára.

február 27., 06:13

  • Belföld
Érkezik az ingyenes Mol Bubi, de nem mindenkinek

Érkezik az ingyenes Mol Bubi, de nem mindenkinek

A külső kerületekbe is eljut a szolgáltatás.

február 27., 10:39

  • Belföld
Lázár János a Pride mihamarabbi betiltását szeretné

Lázár János a Pride mihamarabbi betiltását szeretné

A miniszter szerint a felvonulás megbotránkoztató és provokál.

február 27., 08:55

  • Címlapon
Kilenc éve fennáll, de újra meghosszabbították a válsághelyzetet

Kilenc éve fennáll, de újra meghosszabbították a válsághelyzetet

Szeptember 6-ig biztosan érvényben lesz.

1 órája

  • Belföld
Reagált a Mol az Indexnek: izolációs fallal kell megállítani az olajszennyeződést Gárdonyban

Reagált a Mol az Indexnek: izolációs fallal kell megállítani az olajszennyeződést Gárdonyban

Egyes helyeken 27 méteres falat kell építeni.

február 27., 07:32

  • Belföld
Belügyminisztérium: nem nyomoz a rendőrség Tiborcz István elitklubjában

Belügyminisztérium: nem nyomoz a rendőrség Tiborcz István elitklubjában

A miniszterelnök vejének klubjában állítólag illegális szerencsejáték folyik, a BDPST Group azonban cáfol.

február 27., 10:06

  • Címlapon
A szülők, akik nem kiabálnak gyermekükkel, nehogy pszichopata legyen

A szülők, akik nem kiabálnak gyermekükkel, nehogy pszichopata legyen

Még jól is működhetne, ha nem övezné ennyi téves információ.

2 órája

  • Belföld
Három autó és egy kamion ütközött az M1-esen, csaknem öt kilométeres a torlódás

Három autó és egy kamion ütközött az M1-esen, csaknem öt kilométeres a torlódás

A baleset miatt lezárták az autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalát Ácsnál.

február 27., 15:27

  • Címlapon
Szoboszlai Dominik volt a Liverpool legjobb mezőnyjátékosa, térdig lefutotta a lábát

Szoboszlai Dominik volt a Liverpool legjobb mezőnyjátékosa, térdig lefutotta a lábát

Videón, ahogy válogatottunk csapatkapitánya blokkolja Barcola gólba tartó lövését.

2 órája

  • Címlapon
A Liverpool legendája a PSG vereségéről: Ez volt a futballtörténelem egyik legnagyobb rablása

A Liverpool legendája a PSG vereségéről: Ez volt a futballtörténelem egyik legnagyobb rablása

A korábbi bekk azt mondta a stúdióban, hogy nem akart hinni a szemének.

27 perce