Egyetértett a Főpolgármesteri Kabinet hétfőn azzal a hivatali javaslattal, hogy 23 út felújítását teljesen, hatot pedig részben kivegyenek az idei 10,6 milliárd forintos útfelújítási programból. Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes elmondta,hogy a következő három évben várható beruházások, köztük a 4-es metró, illetve a csatornaépítések miatt célszerűtlen és gazdaságtalan lenne ezeket az utakat idén felújítani. Az adott munkálatok keretében újulnak majd meg ezeken a helyeken az útburkolatok, tette hozzá.
A szocialista politikus közölte, hogy a hivatal rövidesen elkészíti a következő három év útfelújítási programját. Az évi 100 kilométeres útfelújítási terv megvalósulásával 2010-re megújulhat a fővárosi önkormányzat tulajdonában lévő úthálózat 70 százaléka, szögezte le a főpolgármester-helyettes.
A 2005-ben kezdődött első hároméves útfelújítási program keretében, az idei 100 kilométernyi út felújításával az év végére a fővárosi tulajdonú utak 40 százaléka már új útburkolattal rendelkezik.
Az idei fővárosi útfelújítások engedélyokiratának második számú módosításáról csütörtökön dönt a Fővárosi Közgyűlés. Az előterjesztés egyebek között tartalmazza, hogy a közbeszerzési pályázat során az előirányzott 500 millió forint helyett 150 millió forintért vállalták a lebonyolítói feladatokat. A megtakarított pénzből 232 milliót tartalékkeretre, 117-et pedig az útépítésekre helyeztek át. A tavaly elfogadott és erre az évre vonatkozó útfelújítási program keretében még 150 kilométernyi útrekonstrukcióval számolt a főváros. Az állam azonban a korábban jelezett 7 milliárd helyett csak 2,1 milliárd forintot biztosított az idei évre. Emiatt januárban csökkentették 50 kilométerrel az útfelújítási programot.