Lassan egy órája araszolgat a ferihegyi reptér felé egyik munkatársunk. Mint mondta, az autósor többnyire lépésben sem halad. A fennakadás okát tudósítónk nem sejtette, mivel semmilyen figyelmeztető tábla sem utalt arra, hogy az I-es terminálnál már kétszer két sávosra szélesedő gyorsforgalmi út felújítása miatt az útpálya a terminál közelében mindkét irányban beszűkül.
A Fővinform tájékoztatása szerint az útpályát szélesítik, ezért lassul le jelentősen a forgalom.
Tudósítónk beszámolója szerint a gyorsforgalmi út lassan mindkét irányba bedugul, mivel sok reptérre tartó inkább visszafordul - ezzel tovább növelve a káoszt és a dugót, ugyanakkor a párhuzamos utak egyelőre teljesen üresek.
Mint mondta, az útfelújítás nem a korlátokkal védett gyorsforgalmi útszakaszon, hanem az után, a már kétszer két sávosra bővülő útnál van. Ide már kiraktak egy háromszög alakú figyelmeztető kresztáblát, de az a kicsit távolabbi építkezésre utal ahol munkagépekkel építik a vasúti átjárót. A gyorsforgalmi út bedugulását okozó sávszélesítésre - ahol tudósítónk jelentése szerint a kilenc munkás ácsorog - semmilyen tábla sem utal.
Kérdéseinkkel a főváros illetékeseit kerestük, de egyelőre nem sikerült elérni őket.